A hű asszony meg a rossz nő

A hű asszony meg a rossz nő Fekete Gyula magyar író regénye (1980).

Kiadta a Magvető kiadó, Budapest az író két másik művével (A falu szépe, Az orvos halála) egy kötetben. ISBN 963 271 177 7

Idézetek

1

• A ház, amelyekről a továbbiakban szó lesz, a harmincas évek végén épült, és minden tekintetben hasonlított a kertváros többi családi házához.
• Hosszú ideig semmi nem történt. Hármas cserét kellett lebonyolítaniuk a kalauzéknak, s ez sok utánajárást, hivatali hercehurcát igényelt. Orsolya néni a vékony fal túloldalán egész télen át hallgatta a gyereksírást, s mióta reménykedett, hogy végleg megszabadul a kellemetlen szomszédoktól, annál türelmetlenebbül hallgatta.
• A nő hátrapillantott, és kihívóan végigmérte az öregasszonyt.

- Jó. Majd belefojtom a kölykeimet a Dunába. A maga szép szeméért. - Nem vagyok köteles eltűrni..- mondta Orsolya néni, s nem találta a kellő szavakat a fölindultságtól- nem vagyok köteles! … Alig a lábukat betették.. a lábukat, majd összedől a ház! Ehhez a tanácsnak semmi köze, ezzel a lakással nem rendelkezik!

A nő dühösen szembefordult vele. - Mozduljon valamerre onnan, nem veszi észre, hogy jön a gyerekekre a hideg!… Legjobb, ha becsukja az ajtót, de kívülről.

2

• Östörné nyúlánk, szőke fiatalasszony volt, huszonöt éves, feltűnően csinos. Nagyon szerette a férjét, és a férje is nagyon szerette őt.
• Álltak az utcai ablaknál és várakoztak. Östör félkarral ölelte az asszonyt.

Most ért haza az új lakó; összeszedte már innen-onnan a gyerekeit. Nem volt csúnya nő, de közönségesen öltözködött, olcsó konfekció és bizományi áruház vegyesen, tavalyi-tavalyelőtti divatkeverék. Bár a cipője tűsarkú volt, félmagas, de az is a nyolcvanforintos ömlesztett tömegáru. Fölnézett az ablakba, s a tekintete egy alig észrevehető pillanatig megállapodott Östör arcán.

- Tetszel neki.- mondta a fiatalasszony.

- El is várom.

Komoly képpel ingerkedett az asszony. – Csinos nő mi?

- Két millimétrer.

Valahol egy társaságban hallották ezt a szójátékot, hogy a legtöbb csinos nőt a csintalan nőtől csak két milliméter választja el, tudniillik amilyen vastag a ruhája.

3

• -Nyilván a negyedik kölök apja — mondta Östör, s a felesége értetlen pillantására hozzátette: - Azé, aki majd jövőre születik.

Tudták már Orsolya nénitől, hogy mind a három gyereknek más az apja.

4

• - Szerettem volna pedig én is egyet- mondta később.

Elhallgatott erre az öregasszony. Keskeny, fakó arcára kiült a figyelem. De, hogy a másik nem folytatta, kilöttyent belőle a kíváncsiság: - Gyereket?

5

• -Ha ez így megy, Imrus kitehetjük a piros lámpát, szörnyű.

6

• -Imrus, én elpusztítom ezeket a kölyköket.

7

• -A társbérlőm arról nem tájékoztatott, hogy a felesége kurválkodik.
• -Ilyen elvi alapon semmi szükség a házasság intézményére. Mindenki járjon össze azzal, akit — megnyomta a szót — pillanatnyilag szeret. Vagy pillanatnyilag megkíván, beszéljünk nyíltan, négyszemközt vagyunk.

8

• - Félsz tőle?- bosszankodott a fiatalasszony.

- Tudod te mennyi férfit letepert az a nő?

9

• A fiatalasszony megrettent. – Isten őrizz.

Látta a tükörből, hogy mind a ketten oda néznek, a hasára.

10

• (…) olyan rövid az élet, míg élvezheti az ember-, szórjanak hamut a fejükre már fiatalon, és áldozzák minden szabad idejüket önkéntes betegápolásra? No igen, szép dolog, ha az ember a hozzátartozóit… és ezt álszent módon mindenki el is várja- mástól.

11

• Minden szempontból jó volt így; az a későbbi hiányérzet, nem a munkájából fakadt, nem is arra vonatkozott, hanem magára az életre, valamiképp az egész világra.

12

-Jó természete van a feleségének. - Azt el is várom — mondta Östör (…)

13

• Östör sokáig nézte, és csendesen göcögött. Megfogta az asszony karját.

Nem húzódott el az asszony. Szembefordult vele, fehéren világított az arca a homályból, és súgva mondta: - Megláthatta magát a házimama is…

14

• - Kötelességem felhívni a figyelmét arra, asszonyom… hangsúlyozom: emberi kötelesség, nem hivatali… arra, hogy a házasság intézményének egyetlen erkölcsi és biológiai alapja van… ahhoz tudniillik, hogy élvezzük az életet, semmi szükség a házasság intézményére…

15

• Bántotta a lelkiismeret Östört, kerülte Palócznéval a találkozást.
• -Te Imrus, téged nem akart még beszervezni ez a nő?
• Nem rossz asszony, rosszabb a híre, de szegény feje könnyen kap a szón, és a végén még képzel valamit.

16

• Emlékezett az asszony forró, feszülő testére, de mintha az egésznek semmi köze sem lett volna ahhoz, hogy neki felesége van, akit szeret, és annak sem lenne köze hozzá, ha a jövőben bármikor – ő nem fogja keresni az alkalmat – újra összeakadna az asszonnyal.

17

• -Tegye le azt a gyereket — mondta Östör.

- Mi köze hozzá? A magáé?

• - Mit avatkozol bele? Mi közöd ahhoz a nőhöz?

18

• Olvasta egyszer valahol, hogy az egyik férfi szeretőt keres, a másik élettársat, feleséget, de a legtöbben mind a kettőt keresik, és ritka szerencsés eset, ha egy személyben megtalálják.

19

• Östörné a konyhában várta a férjét, mindent hallott.
• Nehezen válaszolt a nő, keserű hangon:

- Ne féltse éntőlem a férjét. Én magától soha nem vehetem el a férjét… hol vagyok én magától!

20

• Rögtön észrevette a teherautó nyomait a ház előtt, az elszór szemetet az udvaron, s a torkába ugrott a szíve.
• Fia lesz, és nem fogja látni, érthetetlen volt az egész. Annyira meglepte, hogy idáig ezt még nem gondolta végig, visszaült a tőkére, rágyújtott, és sokáig töprengett, hogyan lesz ezután.
• Biztosan érezte, hogy szereti a felesége, mindig is szerette és ő nem oka semminek. Vagy ha oka, az is közös, mint az életük öt esztendő óta, hiszen az ő kedvéért mindent megtett volna Iri.

De hát mit is kellett volna megtennie? Valami elromlott a házaséletükben, s így utólag kideríthetetlen, mi, mikor és hogyan romlott el.

• Tehertaxival érkezett haza másnap.
• A zsebébe nyúlt s ledobta a lakáskulcsot az asztalra.