Ambrus Zoltán
| Ambrus Zoltán |
|---|
_%E2%80%93_crop.jpg) |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
 Művek a Wikiforrásban |
 Művek a Project Gutenbergben |
Ambrus Zoltán (1861. február 22. - †1932. február 28.) magyar író, kritikus és műfordító.
Híres idézetei
[szerkesztés]- Az emlék pillangó, mely elrepül; hiába kapkodunk utána, szárnyainak a hamva se marad meg sokáig az ujjaink hegyén.
- De mi, akik ezeren és ezeren vagyunk, egyformán közönségesek, egyformán szegények, mit álmodoznánk mi a szerelemről? A szerelem egy kis meztelen kölyök, aki csak meleg, kényelmes termekben érzi jól magát; a mi fűtetlen szobáinkban megfagyna szegény.
- Az ember nemigen csinál egyebet, mint hogy örökösen összehasonlítgatásokat tesz maga és az egész világ között. Mindennap újra megállapítja a régtől fogva tudott dolgokat; s mindennap álmélkodó szemet mereszt ugyanazokra az ismeretes jelenségekre. Ez ostoba; de így van.
- Az élet arasznyi, és mégis a szomorúságok egész hegyei férnek belé.
Midas király
[szerkesztés]A harmadik emeleten nagy volt az izgalom. A Grunovszkyék ajtaját egész nap csapkodták. A takarítólányuk, aki aznap rendkívüli szolgálattételre volt berendelve, folyvást szaladgált, hol az utcára, hol meg a szomszédokhoz. A nagy Vanda minduntalan ki-kinézett a lépcsőházba, és Terka, aki gyerekkíséretével végigkalandozta az egész folyosót, már negyedszer köszöntött be az ablakon a nagy Vandához...
- Ezek a Grunovszkyék, mióta a Polgári Kör a házba költözködött, meg vannak bolondulva. Fehér selyem báliruha egy diurnista kisasszonynak! – ilyet csak a mai világban hallani. Fogadni mernék, hogy egy hónapig mákos metélten fog élni az egész familia.
- A nagyobb fiúk: Sárközy Gyula és Gyulaffy Soma egész nap az utcán dégáltak. Nem tudtak megválni a zászlótól, mely az első emelet erkélyéről fennen hirdette, hogy a háznak ma nagy napja lesz. Ezek az óriás betűk:
megállították a járókelőket az utcán, s a két fiú előtt úgy tűnt fel, hogy a szomszédos, lobogótalan házak lakói szégyenkezve surrannak be dicstelen odúikba. Ők persze öntudattal reprezentálták az ünneplő épület lakosságát az álmélkodó sétálók előtt; érezték, hogy a ház dicsőségéből őrájok is hárul valami.