Anekdóták
Az 'anekdoták, vagy adomák közismert személyekről szóló szellemes történetek, amelyeket megőrzött a köz emlékezete, jó esetben le is jegyezte, megírta valaki. A városi folklór vicc-műfajához áll legközelebb, de ezeket a történeteket valósnak tekintjük, általában elfogadjuk őket igaznak, de azért hozzátesszük, hogy: állítólag.
Anekdotának nevez az irodalomelmélet egy írói eszközt is. Mikszáth Kálmán, de Esterházy Péter is gyakran ír le anekdotákat, rövid tréfás történeteket, sztorikat. Ezek általában egy hosszabb mű részei. A különálló anekdota önmagában nem irodalmi műfaj.
Egy definició[szerkesztés]
- Anekdota görög szó; azt jelenti: „kiadatlanok”. A kiadatlanság nem azt jelenti, hogy e történeteket soha nem adták ki, vagy adják ki, hanem csupán azt, hogy kihagyták őket, feledés szitált reájuk, mert nem eléggé hivatalosak, nem ütik meg valamely szakállas komolyság mértékét. Az anekdota tehát történelmi tréfa. Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia
Antik[szerkesztés]
Egyszer Bar Kochba elé hoztak egy rettenetes állapotban lévő emberi roncsot, akinek keze, lába hiányzott, a szemét kiszúrták, és kivágták a nyelvét. Bar Kochba mégis ki tudta hallgatni és megtudta, hogy mi történt vele. A nyomorultnak úgy tette fel a kérdéseit, hogy fejével igent, vagy nemet tudjon inteni.
- Bar Kochba (jelentése: csillag fia), a Római Birodalom ellen felkelt zsidó vezér. Kr.u. 131-ben kiűzte a rómaiakat Judeából, elfoglalta Jeruzsálemet is. A felkelést Julius Severus leverte, és 135-ben Bar Kochbát megölték. A barkochba nevű szellemi játéknak állítólag a fenti anekdóta az eredete. Karinthy Frigyes híres barkochba játékos volt. A játékot állítólag egy Budapesten 1900-ban bemutatott színdarab hatására kötötték össze Bar Kochba nevével.
Magyar[szerkesztés]
Bánffy Dezső miniszterelnök így szólt Herczeg Ferenchez, aki akkoriban szabadelvűpárti képviselő volt:
- - Ugyan kérlek, mi lehet annak az oka, hogy az ellenzéki lapok mind érdekesek, a kormánypártiak mind csapnivalóan unalmasak?
Herczeget, aki akkoriban is publicisztikai tevékenységet folytatott, bosszantotta ez a kérdés formájába bújtatott szemrehányás, és így válaszolt:
- - Az ok igen egyszerű, kegyelmes uram. Az ellenzéki lapokat a közönségnek írják, a kormánypártiakat teneked, kegyelmes uram.
Bánffy Dezső sem volt többé kíváncsi Herczeg Ferenc véleményére.
Királyhegyi Pál Karinthyval és Molnár Ferenccel sétált az utcán. Királyhegyi akkor még kezdő újságíró volt. Molnár Ferenc azt mondta:
- – Na, a Királyhegyi megkérdezi az első járókelőt, melyikünket ismeri. Fogadjunk, hogy engem fog.
Fogadtak. Királyhegyi oda is ment az első szembejövő emberhez.
- – Bocsásson meg, uram, melyiket ismeri az ott álló két úr közül?
- – Egyiket sem Királyhegyi úr.
- – És engem honnan ismer?
- – Három évig szomszédok voltunk.
Az Akadémia közgyűlésén egy akadémikus költő – felállván – azt követelte, hogy Lőwy Árpádot ítélje el az MTA elnöksége, mert pornográf verseivel lejáratja az Akadémia tekintélyét. Dr. Réthy László akadémikus – szintén felállván – a következõ kis kétsorossal válaszolt ennek az akadémikus költőnek: Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek, – és leült.
Szergej Paradzsanov[szerkesztés]
Mit gondolsz, mért tanultam én olyan rosszul, mért álltam örökösen bukásra az iskolában? Azért, mert állandóan hiányoztam. – Hogyhogy hiányoztál? – Hát úgy, hogy majdnem minden este házkutatást tartottak az apámnál, keresték az ékszereket, az aranyrubeleket. – Na és? – Hogyhogy na és? – Amíg a rendőrök jöttek fel a lépcsőn, velem nyelették le a drágaköveket, nehogy megtalálják. Ez volt az én gyerekkorom: ott ülök, és egész éjszaka nyelem az ékszereket. A rendőrök persze nem találtak semmit, dühösek voltak, de elmentek. Másnap, persze nem engedtek iskolába, míg ki nem jöttek a kövek. Így aztán állandóan hiányoztam. Ezért álltam mindig bukásra.
Állítólag[szerkesztés]
Lutherhez egyszer elment egy fiatal paptársa és azt mondta:
- – Doktor úr, nagyon nagy baj van!
- – Mi a baj?
- – Az, hogy néha én magam sem hiszem, amit prédikálok.
Luther összetette a kezét és felnézett az égre:
- – Hála neked uram, mert azt hittem, hogy csak én vagyok így ezzel.
Prágai anekdota 191..-ből[szerkesztés]
A háború alatt Prágában olyan hírek terjedtek el, hogy az oroszok visszavonhatatlanul előretörnek. Egyesek szerint Szlovákiában voltak, mások szerint Északkelet-Morvaországban, a harmadik változat szerint már Náchodban. Hašek betér az ismert U Petriku borozóba; iddogál, oroszul beszél. Az egyik vendég megkérdezi tőle, tud ön oroszul, Hašek úr? Mire Hašek álmélkodva: „Ez oroszul lenne? Érdekes. Tegnap voltam Náchodban. Ott is így beszélnek.”