Bella Ahatovna Ahmadulina

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Bella Ahatovna Ahmadulina
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában

Bella Ahatovna Ahmadulina (Moszkva, 1937. április 10. – Peregyelkino, 2010. november 29.) szovjet-orosz költőnő, novellista, esszéista, műfordító, a 20. század második felének, az orosz „új hullámnak” egyik legjelentősebb költője.

Némaság (részlet)[szerkesztés]

Egy erős, ravasz lény hirtelen
torkomból kilopta énekem,
nem tör ki hang, elsiratni sem,
torkomon, a fekete seben.
(Rab Zsuzsa fordítása)

Egy kihalt téli üdülőben (részlet)[szerkesztés]

Kihalt vidék. Magányom elmerül
tetőig érő nagy hó rejtekében.
Élek magam, és mégsem egyedül:
tüdőm két szárnya repked, döng a vérem,
mosolygok néha, aztán pulzusom
vergődik pilleként, markomba zártan...
De jó, hogy él valaki - suttogom -
A néptelen, halotti csöndű házban!
(Rab Zsuzsa fordítása)

Ez a szeptember (részlet)[szerkesztés]

E szeptemberi derű színeket
lobbant a szemben, cirmos tarkaságot,
s mint rajzórákon, buzgón levelet
körmölök neked, s válást kunyerálok.
Hogy gőgös voltam, bánom már nagyon.
Úgy elvenném hideg élét a szónak.
Legyen benned irántam irgalom.
Olyan nagyon remélem, hogy te jó vagy.
(Lator László fordítása)

További információk[szerkesztés]