Bertrand Russell

Bertrand Russell
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Cervantes Virtualon
Művek a Project Gutenbergben

Bertrand Russell (1872 – 1970), angol Nobel-díjas matematikus, filozófus.

Idézetek tőle

A matematika tanulmányozása

(The study of mathematics, 1902)

• Nem az élet puszta tényét kell kívánatosnak tartani, hanem az életnek a magasztos dolgok szemléletében megnyilvánuló művészetét.

Egyéb

• Dr. Thaddeus erre szenvedélyes, sértődöttséggel teli panaszáradatban tört ki:

– Miért, ó, miért titkolta el előlünk, szegény földlakók elől a Teremtő, hogy nem mimiattunk teremtette meg a Mennyországot? Hosszú életem során buzgón szolgáltam őt, azt hittem, hogy észre fogja venni szolgálataimat, és örök áldással fog jutalmazni értük. És most kiderül, hogy még csak nem is tudott a létezésemről. Azt mondjátok, hogy én csak egy végtelenül kicsiny kis állatka vagyok egy aprócska égitesten, amely egy háromszáz milliárd csillagból álló csillaghalmaz egyik jelentéktelen tagja körül kering, s a csillaghalmaz maga is csak egy a sok millió hasonló csillaghalmaz közül?! Ezt képtelen vagyok elviselni, és képtelen vagyok továbbra is imádni a Teremtőmet!

• A teológus rémálma

Miért nem vagyok keresztény?

Előadás 1927. március 6-án a Nemzeti Szekuláris Társaságban

• Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten, az érvelés tehát nem lehet érvényes. Valójában ugyanolyan természetû, mint az a hindu nézet, mely szerint a világ egy elefánton áll, az elefánt pedig egy teknősbékán; s amikor megkérdezik a hindut: "És min áll a teknősbéka?", azt feleli: "Inkább váltsunk témát." Az Elsõ Ok érve sem ér többet.

• Van egy olyan törvény, mint mindannyian tudjuk, hogy ha kétszer dobunk egy dobókockával, akkor nagyjából 36 esetbõl egyszer fogunk két hatost dobni. Ezt mégsem tekintjük bizonyítéknak arra, hogy a kockadobás eredményét poontosan megtervezett törvény szabályozza -- éppen ellenkezőleg, ha minden esetben két hatost kapunk, akkor fogjuk gondolni, hogy az eredmény tudatosan megtervezett. A természeti törvények jelentõs része éppen ilyen jellegû.

• A természeti törvények azonban pusztán leírásai annak, ahogyan a dolgok valójában viselkednek, s mivel pusztán a valóságos viselkedés leírásai, nem mondhatjuk azt, hogy kell lennie valakinek, aki erre a viselkedésre utasította õket. Ugyanis ha ezt feltételezzük, akkor azzal a kérdéssel kell szembenéznünk: "Miért éppen ezeket a természeti törvényeket alkotta Isten, miért nem másokat?" Ha erre azt feleljük, hogy egyszerûen a saját kedve szerint alkotta õket, minden különösebb ok nélkül, akkor azt találjuk, hogy van valami, ami nem engedelmeskedik törvényeknek, így a természeti törvények láncolata megszakad. Ha azt mondjuk, amit némely ortodoxabb teológus mond, hogy Istennek minden törvény esetében megvan az oka arra, hogy éppen azt a törvényt hozza, és nem mást -- az ok természetesen az, hogy a lehetõ legjobb világot teremtse (noha ezt a világ láttán nem gondolnánk) -- ha tehát volt ok az Isten által adott törvényekre, akkor Istennek magának is bizonyos törvényeknek kellett alávetnie magát, s ily módon nem jutottunk előbbre azzal, hogy bevezettük Istent, mint közvetítőt.

• Mindannyian ismerjük Voltaire megjegyzését, miszerint az orrot nyilvánvalóan arra tervezték, hogy tartsa a szemüveget. Ma már közel sem annyira fontosak az ilyen paródiák, mint a tizennyolcadik században voltak, hiszen Darwin óta sokkal jobban értjük, miért és hogyan alkalmazkodtak az élõlények környezetükhöz. Nem környezetüket alkották olyanná, hogy megfelelõ legyen számukra, hanem õk idomultak környezetükhöz, s ez az adaptáció alapja. Nincs bizonyíték arra, hogy a megtervezettség is szerepet játszana a dologban.

• Ha szemügyre vesszük a megtervezettség érvét, igazából bámulatos, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy ez a világ, a benne levõ összes dologgal és minden hibájával együtt, a legjobb, amit évmilliók alatt egy mindenható és mindentudó hatalom megteremthetett.

• Önök természetesen mindannyian tudják, hogy a régi időkben három intellektuális érvet használtak Isten létezésének bizonyítására, s Immanuel Kant mindhármat elintézte A tiszta ész kritikájában. Rögtön kitalált azonban egy újabb érvet, melyet igen meggyõzõnek érzett -- ez volt a morális érv. Olyan volt Kant, mint sok más ember: intellektuális kérdésekben szkeptikus volt, erkölcsi ügyekben azonban mélyen hitt azokban az alapelvekben, amelyeket még kicsi gyerekkorában szívott magába.

• Ha biztosak vagyunk benne, hogy van különbség jó és rossz között, akkor rögtön meg kell kérdeznünk: ez a különbség Isten rendelkezésére jött létre, vagy nem? Ha Isten rendelkezésére jött létre, akkor Isten számára nincs különbség jó és rossz között, s ez esetben nincs értelme azt mondani, hogy Isten jó. Ha azt mondjuk, amit a teológusok, hogy Isten jó, akkor ez szükségképpen azt jelenti, hogy a jónak és a rossznak van valamiféle Isten rendelkezésétõl független szerepe is, hiszen Isten rendelkezései jók, nem pedig rosszak; függetlenül attól a ténytõl, hogy minden Isten alkotása.

• A Világegyetem általunk ismert részében nagymértékű igazságtalanság áll fenn; a jók gyakorta szenvednek, a gonoszak pedig élnek és virulnak, s sokszor nem is tudjuk, melyik arcpirítóbb.

• Ha kapunk egy láda narancsot, s kinyitva a ládát azt látjuk, hogy a felsõ rétegben lévõ narancsok megromlottak, akkor nem azt mondjuk: "Az alatta lévõknek jóknak kell lenniük, hogy helyreálljon az egyensúly", hanem azt: "Valószínûleg az egész láda egy romlott szállítmányból származik"; és ez az, amit egy tudósember is mondana a Világegyetemmel kapcsolatban. Így érvelne: "Ebben a világban nagymértékû igazságtalanságot találunk, s ez kellõ alapot jelent annak feltételezésére, hogy a világot nem az igazság kormányozza; ennek következtében mint morális érv, inkább Isten létezése ellen szól, semmint mellette".

• Nem tudom, végig tudnék-e menni Jézussal az õ teljes útján, de sokkal tovább mennék vele, mint a gyakorló keresztények többsége.

• Nem kétlem, hogy a jelenlegi kormányfő mélyen hívő, igaz keresztény, mégsem tanácsolnám senkinek, hogy menjen oda, és üsse arcul jobb felől. Valószínűleg kiderülne, hogy úgy gondolja: ez a szöveg csupán képletes értelmű.

• Ismertem valakit, aki halálra rémisztette gyülekezetét azzal, hogy kijelentette: a második eljövetel bármelyik percben bekövetkezhet, de aztán megnyugodtak, mikor látták, hogy az illető fákat ültet a kertjében. A korai keresztények elhitték Jézusnak az igen közeli második eljövetelt, ezért nem gondolkodtak hosszabb távra elõre, például nem ültettek fákat kertjeikben. Ebbõl a szempontból tehát Jézus nyilvánvalóan nem volt olyan bölcs, mint bizonyos más tanítók; semmiképpen sem õ volt a legbölcsebb.

• Úgy érzem, hogy senki sem hihet az örökké tartó bûnhõdésben, aki valóban mélyen humánus érzületû.

• Az evangéliumok ábrázolása szerint Jézus egészen bizonyosan hitt az örökké tartó bûnhõdésben, továbbá több helyen találkozunk a bosszúszomjas düh megnyilvánulásával azokkal az emberekkel szemben, akik nem hallgatták meg az õ prédikációit. Prédikátoroknál nem ritka az ilyen hozzáállás, a különleges kiválósággal azonban nehezen egyeztethetõ össze. Szókratésznál például nem találjuk meg ezt a hozzáállást. Szókratész igen szelíd és elõzékeny volt azokhoz, akik nem akartak hallgatni rá; és szerintem ez a magatartás sokkal inkább méltó egy bölcshöz, mint az indulatoskodás.

• Mint mondottam, nem gondolom, hogy a vallás elfogadásának valódi oka bármi kapcsolatban lenne az intellektuális érveléssel. Az emberek érzelmi alapon fogadják el a vallást.

• Gyakran hallani, hogy nem lenne szabad támadni a vallást, mert a vallás erényessé teszi az embereket. Ezt mondják, de én ezt nem vettem észre.

• Azt a furcsa összefüggést figyelhetjük meg, hogy minél erõsebb volt egy adott idõszakban a vallás, minél mélyebb volt a dogmákba vetett hit, annál nagyobb volt a kegyetlenség és annál rosszabbul alakultak a dolgok.

• Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy a szervezett egyházak következetesen elleneztek és elleneznek minden egyes kis lépést, ami egy humánusabb világ megteremtése felé vezetne (...).

• Se szeri, se száma azoknak a módozatoknak, ahogyan az egyház napjainkban szükségtelen és meg nem érdemelt szenvedést ró emberek tömegeire azáltal, hogy görcsösen ragaszkodik ahhoz, amit önkényes választása szerint erkölcsnek nevez.

• A vallás véleményem szerint elsõsorban és fõképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentõl való rettegésrõl van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idõsebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Az egész dolog alapja a félelem: félelem a titokzatostól, félelem a vereségtõl, félelem a haláltól. A félelem kegyetlenséget szül, így nem csoda, ha a kegyetlenség és a vallás mindig kéz a kézben járt a történelem során.

• Saját lábunkra akarunk állni, és torzítatlanul szemlélni a világot -- a jó dolgokat, a rossz dolgokat, a világ szépségét és csúfságát; olyannak akarjuk látni a világot, amilyen, és nem akarunk félni tõle. Értelemmel meghódítani a világot, nem szolgamódra alávetve magunkat borzalmainak. Az egész istenfogalom az ókori keleti despotizmusokból származik. Olyan fogalom ez, amely nagyon méltatlan a szabad emberekhez. Amikor a templomban azt halljuk, hogy az emberek megalázkodnak és nyomorult bűnösöknek nevezik magukat, ez megvetésre méltó, hitvány dolognak tûnik, amely méltatlan önmagukra valamit is adó emberi lényekhez. Fel kell állnunk, és őszintén, nyíltan kell a világ arcába néznünk. A lehetõ legjobbá kell tennünk világunkat, és ha nem lesz olyan jó, mint szeretnénk, végsõ soron akkor is jobb lesz, mint amilyenné mások tették az elmúlt történelmi korszakokban. A jó világhoz tudásra, jóindulatra és bátorságra van szükség; nincs szükség arra, hogy bûnbánóan epekedjünk a múlt után, sem arra, hogy a szabad értelmet bilincsbe verjük tudatlan emberek réges-régen kiejtett szavaival. Félelem nélküli kiállásra és szabad értelemre van szükség. Reménykednünk kell a jövõben, nem pedig örökösen visszatekintgetnünk a múltba, amely már halott, és amelyet -- ebben bízunk -- messze túlhalad majd a jövő, melyet értelmünkkel teremtünk.

Lásd még

• Matematika