Borisz Leonyidovics Paszternak

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Borisz Leonyidovics Paszternak (Борис Леонидович Пастернак); (Moszkva, 1890. február 10. – Peregyelkino, 1960. május 30.) Nobel-díjas orosz költő, író, műfordító.

Versek[szerkesztés]


Reggeli fagyok

Reggel; fagy s köd. A nap az égen:
tűzoszlop, füst mögül ragyog.
Én is, mint homályos fényképen,
fölismerhetetlen vagyok.
     (Fordította Illyés Gyula)


Fülledt éj

Jöttek, futtukban testet öltve,
nagy ferde csöppek. Nedves ágak
sápadt szelekkel csaptak össze.
Megdermedtem. Rólam vitáztak.

Éreztem, ez a beszédes kert,
ez a félelmes már: örök.
Még most se vettek észre, embert,
a bokrok és zsaluk mögött.
     (Fordította Illyés Gyula)


Lelkem

Lelkem, mindent megsenyvedő,
mi csak körödbe hat,
elevenen kiszenvedő,
szívek kriptája vagy.
     (Fordította Illyés Gyula)


Nem lesz senki a házban

Nem lesz senki sem a házban,
csak a szürke alkonyat.
Csak a tág függöny-nyilásban
dermedező téli nap.

Csak a pihe-kergetőzés,
gyors, cikázó villogás.
Csak a hó, csak a tetők, és
körös-körül semmi más.
     (Fordította Lator László)


Az erdőben

Lila hőség párája száll a berken,
az erdőben katedrális homály.
Marad mi még csókjától illetetlen?
Mint viasz újjra, rátapad a táj.

Van így, nem alszik még, ki álmot áhít,
meglátja mégis, szenderegve csak.
Álma mögül perzselve szempilláit
szemhéján átsüt két fekete nap.
     (Fordította Fodor András)


Ez mind tél

Fák fogják a tél kezit,
hogyha jő,
s lesznek lépcsőházba vitt
tüzelő.
     (Fordította Fodor András)

Doktor Zsivago[szerkesztés]

(Regény)


Tizenharmadik rész / A szobros házzal szemben

       Nemrég lett vége a télnek. Megüresedett helyét a maradozó, esténként még elidőző fény töltötte be. Felizgatta az embert, a messzibe hívogatta, ijesztgette, és figyelmező várakozásra késztette.
       Nemrég hagyták el a várost a fehérek, átadták a vörösöknek. Nem volt több lövöldözés, vérontás, harci riadó. Ez is ijesztő volt és várakozó riadalommal teljes, mint a tél elvonulása és a tavaszi nappal megnövekedése.
       Így hangzottak a közlemények, amelyeket a meghosszabbodott nap fényénél olvasgattak az utcai járókelők:
        „A lakosság figyelmébe! Munkakönyvet, darabját 50 rubelért, a jurjatyini szovjet élelmezési osztályán kaphat az arra illetékes, Október (volt Főkormányzó) utca 5. 137. szoba.
       A munkakönyv hiánya vagy téves, illetve hamis adatokkal való kitöltése a háborús időkben szokásos legszigorúbb büntetést vonja maga után. A munkakönyv használatára vonatkozó pontos utasítás közzététetett a J. V. B. H. folyó évi 86. számában (1013) és kifüggesztetett a jurjatyini szovjet élelmezési osztályán, 137. szoba.”
       A másik közlemény azt tette közhírré, hogy van elegendő élelmiszer-tartalék a városban, csak a burzsoázia eldugja, hogy zavart keltsen az elosztásban, és fejetlenséget okozzon az élelemfronton. A következő szavakkal végződött a közlemény:
        „Az élelmiszer-tároláson és -rejtegetésen kapottak a helyszínen agyonlövetnek.”
(421–422. oldal)

[Zsivago doktor, tífuszos:]
       Egyszer úgy rémlett neki, hogy emberi hangokat hall a közvetlen közelből, és kétségbeesett, úgy vélve, hogy ez már az elmezavar. (…)
       És hirtelen rájött, hogy ez nem lázálom, hanem a színtiszta valóság: valaki levetkőztette és megmosdatta, tiszta ingben fekszik, és nem a díványon, hanem a frissen áthúzott ágyban, s haját hajába, könnyeit könnyeibe vegyítve, vele sír, fölébe hajlik az ágya mellett ülő Lara. Boldogságában elvesztette az eszméletét.
       Nemrég lázálmában részvétlenséggel vádolta eget, az ég pedig a maga végtelenségében leszállt az ágyához, és két nagy, vállig fehér női kar nyúlt felé. Elsötétült a világ a szeme előtt az örömtől, és ahogy ájultában zuhan az ember a semmibe, ő úgy hullott az üdvösség feneketlen szakadékába.
       Egész életében csinált valamit, örökké el volt foglalva, dolgozott otthon, gyógyított, gondolkodott, tanult, alkotott. De jó volt abbahagyni egyszer a cselekvést, törekvést, gondolkodást, egy időre a természetre hagyni a munkálkodást, hogy most már maga legyen tárgy, elgondolás, alkotás az ő irgalmas, elbűvölő, tékozló, szépséget adó kezében!
       Gyorsan gyógyult. Táplálta, gyógyította Lara a gondoskodásával, hattyúfehér szépségével, kérdéseinek és feleleteinek meleg, torokhangú suttogásával.
       Halk beszélgetéseik, még a legsemmitmondóbbak is, jelentéssel voltak tele, mint Platón dialógusai.
       Lelki közösségüknél is jobban összekötötte őket az a szakadék, amely elválasztotta őket a világtól. Irtóztak mindketten mindattól, ami olyan végzetesen tipikus volt a korabeli emberben, a mesterkélt elragadtatástól, a rikító emelkedettségtől és attól a halálos földhözragadtságtól, amit nagy igyekezettel hintenek el a tudomány és a művészet munkásai, hogy a lángeszű tehetség továbbra is nagy ritkaság maradjon.
       Hatalmas volt a szerelmük.
(441–442. oldal)

14. rész / Újra Varikinóban
[Zsivago doktor gondolatai:]
A történelmet senki se csinálja, a történelem láthatatlan, ahogy a fű növését se lehet látni. A háborúk, a forradalmak, a cárok, a Robespierre-ek szerves ösztönzői, kovászai. A forradalmakat hatékony, egyoldalú fanatikusok csinálják, az önkorlátozás zsenijei. Néhány óra vagy nap alatt felforgatják a régi rendet. A forradalmi átalakulás hetekig, sokat mondok, évekig tart, azután évtizedekig és évszázadokig úgy tisztelik a korlátoltság szellemét, amely a fordulathoz vezetett, mint az oltáriszentséget.
       Míg elsiratta Larát, elsiratta azt a messzi meljuzejevi nyarat is, mikor a forradalom volt az akkori mennyből földre szállt Isten, annak a nyárnak az Istene, és mindenki a maga módján őrjöngött, és mindenkinek az élete élet volt, nem pedig a felső vezetés igazát bizonyító, magyarázó illusztráció.
(509. oldal)

15. rész / Befejezés

       Micsoda szerelem volt az, páratlan, korlátlan, hasonlíthatatlan szerelem! Úgy gondolkoztak, ahogy mások magukban dúdolnak.
(…)
       Soha, soha, a fejedelmi boldogság önkívületének pillanataiban se hagyta el őket az, ami érzéseikben a legmagasztosabb volt, s a legjobban lenyűgözte őket: gyönyörködtek a teremtésben, magukat is beleértették a kép egészébe, érezték, hogy hozzátartoznak a látvány szépségéhez, a világmindenséghez.
       Ők ebben a közösségben éltek. És ezért nem vonzotta őket az az eszme, amely az embert a természet többi része fölé emeli, a divat szerint dédelgeti és bálványozza. A politikává változtatott hamis közösség elve szánalmas kontárság volt a szemükben, sohase értették.
(559–560. oldal)


Források[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
  • Klasszikus orosz költők Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966; 1018–1043. oldal.
  • Fodor András: Mezsgyék (Válogatott vesfordítások) Magvető Kiadó, Budapest, 1980 ISBN 963 271 330 3 (348–349. oldal.)
  • Borisz Paszternak Zsivago doktor (Fordította Pór Judit.) Árkádia, Budapest, 1988; ISBN 963 307 107 0