Csoóri Sándor
A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – ) magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Versek
[szerkesztés] A világ emlékművei című kötetből
Húsvét másnapján
Állunk csak itt az áprilisi kertben
a mennybe menendő barackfák között
és összeszűkült szemekkel nézzük
a szomszédos Gellérthegy golgotás sziklaéleit
és megbocsátjuk egymásnak szavak nélkül,
hogy szegény, fáradt, fegyverekkel játszó
évszázadunkban éltünk
ajtók s falak mögött, szöggel kivert pincékben gyáván
s beengedtük a hazugságot még a versekbe is,
be a vérbe, a simogatás, az ölés
csuszamlós gyönyörébe –
…
Így lásson, aki látni akar
Lehettem volna léha szökevény itt,
szemfüles világ-tanú,
de szavak, hóförgetegek és botorkáló esők
barátja lettem inkább,
aki hátracsavart fejjel is
a maga megtéríthetetlen álmát
álmodja végig:
a félresiklatott remény évszázadában
az erőtlen szabadokét.
Csak napok vannak
Vissza, vissza, de hova vissza?
Nincs többé nyár az évszakok közt,
se tél, se lomb-világ, se szép, macskaszemű ősz,
csak napok vannak: delek és esték,
egybemosódó, züllött reggelek,
amikor a fejem s a távoli tengerek is darabokban.
(…)
Vissza, vissza, de hova vissza?
Szavakhoz? Csöndhöz? Nyelv-magányhoz?
Márcsak egészen kevés
szó maradt, amely ragaszkodik még saját hitéhez,
…
Mint tékozló fiúval kéklángú lepkék
Végre egyedül. Délelőtt kilenc.
Végre a világban, magam is világ.
Nincs arcél, tenyér, se őrült hózápor emlékeimben,
mely eltakarná a háztetőket.
(…)
Rőt háztetők hullámlanak elém a
délelőttben. Fehér ablakfák mértana nyomaszt.
De bent, magamban, szabad vagyok, mint
senki más. Az vagyok, ami a végtelenség
szeretne lenni: magáraébredt arc
és mámoros várakozások színhelye újra s mindig.
[szerkesztés] Próza
[szerkesztés] A félig bevalott élet című kötetből
[szerkesztés] Egy félfordulat hátrafelé
…Kelet-Európában - különösen a lengyeleknél és nálunk - a történelem legalább annyira a szükségszerűség és a cselekvés terepe, mint a jelen idő. Miután semmi se zárult le véglegesen vagy meg¬nyugtatóan a múltban - se forradalmak, se békeidők -, a századokkal előbbi döntések fájdalma újra és újra kiújul, mint a derékfájás, rossz idő jöttén. Mohácsot, mint tudjuk, a sorozatos és bűnös országvesztések, országdarabolások kínja őrzi. Kossuth és Széchenyi vitáját a lojalitás és a függetlenségvágy örökösen ki¬robbanó válságai. (…) 1849-ben megsebez bennünket a cári beavatkozás. Ha az ország Világosnál csak forradalmat veszít, könnyebben kiheverhette volna az akkor keletkezett lelki sérülést. De minden későbbi bukásunk, kiegye¬zésünk eredetét visszavezethetjük a szabadságharc leverésére. Ez csupán egyetlen példa a sok közül. Ilyen alapon megemlíthetnénk a trianoni békediktátumot, Hor¬thyék háborúba lépését, a sztálinizmus mostanáig kiható torzulásait. Csupa-csupa összerágott, de meg nem emésztett ügye közgondolkodásunknak s ábrá¬zoló művészetünknek…
- (270-271. oldal)
[szerkesztés] A panaszos hangról
[Az 1970-es évek irodalmáról:] …Mert vallani már régóta szabad: morogni, óbégatni, gúnyolódni, akár napestig. Elismerni a leveretésünket; elismerni azt, hogy halál kacérkodik velünk a nyári délutánokon, s gyöngék vagyunk az ellenkezésben, de megkérdezni, hogy kiért s miért maradtunk lelkileg angolkórosak, már nem ajánlatos. Illetve, ami még ennél a helyzetnél is rosszabb: a számonkérő hang eszünkbe se jut.
Pedig a folyóiratokon túl, az önálló szerzők is mű¬ről műre halmozzák föl a zavarba ejtő kérdések soka¬ságát. A megemésztetlen, a szégyellnivaló, az elké¬pesztő életek roncstelepi hangulatát. Aki például figyelmesen elolvasta Galgóczi és Hajnóczy kisregé¬nyeit, Csurka drámáit, Fekete Gyula töprengéseit vagy Moldova késheggyel írt szociográfiáit, elhűlhet a lehangoló jelenségek tömegétől: a közérzet, az er¬kölcs, a mélyre süllyedt remény állapotától. Mind¬egyikőjük könyveiből az kristályosodik ki összegzé¬sül, hogy a hetvenes évek Magyarországa - a derű¬sebb ellenpontok: életszínvonal és szabadabb mozgás ellenére is - beteg lelkületű ország. Kallódók, megha¬sonlottak, önpusztítók szédelegnek a társadalom min¬den rétegében. Becsapottak, igazságnak fölesküdött alkoholisták, a szocializmus kikosarazott vőfélyei, koravén bölcsek, legyintők, egykedvű állampolgárok, akik az ország albérlőinek érzik magukat. Hivők s vonzó megszállottak? Ilyenek nincsenek. Vagy ha mégis akad belőlük néhány, előbb-utóbb megcsomó¬sodik bennük az akarat, a csak azért is remény izom¬zata, s elijednek önmaguktól.
- (289. oldal)
[szerkesztés] Forgácsok a földön
- Felejteni sokféleképpen lehet. Úgyis, hogy nem a lényegre akarunk emlékezni.
- A hatalommal bármilyen emberi gyöngeség összefonódhat, mert a hatalom önmaga megismerésére fordít legkevesebb figyelmet és erőt.
- Az emberiség legnagyobb szabadságharca az lesz, ha belekezd abba a küzdelembe, hogy saját vérengző múltjától elszakadjon.
- Fiatalok, sose felejtsétek, hogy az ajándékba kapott világ az ajándékozóé marad.
- Ha valaki önként vagy észrevétlenül lemond egyéniségéről, hiába várja, hogy holnap csoda dolgok történjenek vele, mert ami megtörténik, már nem vele történik meg.
- Minden tehetetlenség megtalálja a saját mentségeit…
- Haynauról, az aradiak hóhérjáról ezt mondta Radetzky: „Haynau olyan, mint a borotva, használat után el kell tenni.”
- Zseniális – tüzesedik át a találó megjegyzéstől egyik író barátom.
- Mintha kést vágott volna belém, belülről összecsuklok. Zseniális az lett volna, ha Radetzky tábornok ezt mondja: Haynau olyan, mint a borotva, tehát nem szabad elővenni.
- (211–228. oldal)
[szerkesztés] Források
- Csoóri Sándor: A világ emlékművei Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 ISBN 963 14 1470 1
- Csoóri Sándor: A félig bevalott élet Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982 ISBN 963 271 691 4
