Giosuè Carducci

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Giosuè Carducci

Giosuè Alessandro Giuseppe Carducci (Valdicastello, 1835. július 27. – Bologna, 1907. február 16.) olasz költő, író, klasszika-filológus; az olasz irodalom első Nobel-díjas alkotója (1906).

Idézetek verseiből[szerkesztés]

A Sátán-himnusz (1863)

Csak zengj, csuda szó! csak
rázd meg a fákat!
Betölt az idő! Ím
újul a század:

trónusok inganak,
reszket a mitra,
klastromok rácsain
hull be a szikra,

halld, szava sistereg,
repdes a stóla,
úgy tüzel, úgy papol
Savonarola,

eldobja csuháját
lutheri jellem –
hát dobd le a láncod,
Emberi Szellem!

Szikrázz szanaszét, jöjj
lángok uszályán,
kelj fel, rab Anyag! már
győz is a Sátán.

(…)

Üdvözlégy, ó, Sátán!
szent forradalmunk,
Értelem végtelen
bosszuja, kardunk!

Hő ima zengje ma
tetteid, áldván
szent diadalmad a
pap Jehováján!
                   (Rónai Mihály András fordítása, 21–23. oldal.)


A nemesi előjogok tanácsához (1869)

Mondjátok meg: vajon hány bestiális,
csupán virtusból gyilkoló nagyúr,
hány útonálló gróf, hány kardinális,
ki elárulta Krisztust is gazul,

mondjátok meg: hogy a históriának
hány bűnös foka kell, halljuk tehát,
ahhoz, hogy reggel az álmos királynak
valaki tiszta inget nyújtson át?

Hány barbár úrnak gőgös, büszke háza
kellett meghajtson szolga-térdeket,
félelemből csupán, s porig alázva
hányszor kellett gyötörni szíveket?
(…)

A temetést várjátok így, e fényben,
várjátok így, ó, halni indulók,
mert dob szólal a szabadság kezében,
s a középkor, farsang pusztulni fog!
                     (Lothár László fordítása, 30–32. oldal.)


Gyászköszöntő (1874)

A vágy elveszti arca
rózsálló szép husát,
virágját elpazallta,
szökik az ifjuság.

Perc, óra elsereglett,
eljárván táncait,
velük a vágy, a rejtett
illúzió, a hit.

Érzelmeim lobogtak,
s céljuk nem adatott,
epekedtem, s a sors csak
szemembe kacagott.

És most, hogy szem ne lássa,
ezt mind elföldelem.
Állok, mit néma strázsa,
lelkem a sírverem.
                     (Tóth Judit fordítása, 60. oldal.)


Előhang a Barbár ódák-hoz (1875)

Gyűlölöm a dalt, mit a megszokás szül:
lagymatag testét odadobja lomhán
bárkinek, nem gyúl fel az únt karokban,
s horkol a csóktól.
                     (Takács Zsuzsanna fordítása, 71. oldal.)


A rímhez (1877)

Üdvözöllek, rím! A lantos,
hogyha rangos,
téged üldöz játszi kedvvel.
Ám te villogsz, meg se mukkansz,
csak kibuggyansz,
ím a nép szivéből egyszer.

Két csók közt is oly hatásos
vagy, s a táncos,
tarka-barka förgetegben;
messzi multat, szép reményt is
összebékítsz,
szárnyra kelve míg kerengsz fenn.
                     (Takács Zsuzsanna fordítása, 86. oldal.)


Nyári álom (1880)

Mert le-lehallatszottak a kastélybéli harangok;
Krisztust hirdették, aki holnap tér meg a mennybe,
s szerte a szirten, a szélben, a völgyben, a fákban, a vízben
friss, életlehelő tavasz újult dallama zsongott,
almagaly, őszibarackfa fehér s rőt szirma bizsergett,
búzavirág s kikerics kacagott fel a perjefüvek közt,
lóhere mélykék árnya terült el a lágyivü lankán,
gyönge rekettye virult szinarany pompában a halmon…
                     (Majtényi Zoltán fordítása, 81. oldal.)


Havazás (1881)

Párás ablakomat kóbor madarak verik: elhunyt
sok-sok régi barát szelleme néz s hivogat.

Kedveseim, sietek, sietek! – Nyugalom, te szilaj szív –
csönd mélyére megyek, s árnyain elpihenek.
                     (Bede Anna fordítása, 83. oldal.)


Alpesi reggel (1886)

Sziporkát szórnak tükrözőn
a tiszta, szűzi szárnyak.
Mosolyt, szivárványt hint az ég
s szikrás szerelmi vágyat.
                     (Majtényi Zoltán fordítása, 112. oldal.)


Szent Abbondius (1898)

Vörös szoknyába jönnek most a kedves
lányok dalolni szent Abbondiusnak,
fönn mormol a folyó és zúg a fenyves.

Lenn meg kacag a völgy... S én egyre félek,
pilláim a válás könnyében úsznak,
mert szép a föld és oly rövid az élet.
                     (Kosztolányi Dezső fordítása, 122. oldal.)


Idézetek személyéről, költészetéről[szerkesztés]

  • Ifjúkorában az egységes olasz államot létrehozó forradalmi mozgalmak ihlették költészetét, de megöregedvén ő is, nemzedéke is, az egyesített Itália háromszínpántlikás bűvöletében sutba dobta a forradalmi eszméket a polgári kényelem kedvéért. Az öreg Jókai, a hajdani márciusi ifjú, Rudolf trónörökössel írja a Monarchia történetét írásban és képben; az öreg Carducci pedig, aki 1871-ben még Robespierre-ről tervez drámát, Margit királynő házi költője lett, s gúnymosollyal olvassa a hajdan érte rajongó egyetemisták "Halál reá!" fölírását a háza falán. (Nemeskürty Istvánnak a kötethez írott utószavából, 125. oldal.)

Források[szerkesztés]

  • Carducci válogatott versei (Szerkesztette és az utószót írta Nemeskürty István) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961.
Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Giosuè Carducci témában.
Giosuè Carducci szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.