Jaroslav Hašek
| Jaroslav Hašek |
|---|
.jpg) |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
Jaroslav Hašek (1883 – 1923), cseh író. A Švejk szerzője.
Idézetek
[szerkesztés]- ...
- Vanek őrmester horkol, mint a ló,
- Majd felriadva mondja: „Hé, hahó!
- A mindenit ennek a szar időnek,
- Ezek a marhák – emberekre lőnek!”
- Jaroslav Hašek
- Nagy idők nagy embereket kívánnak. Vannak szerény, fel nem ismert hősök, akiket nem dicsőít a történelem, mint Napóleont. Jellemrajzuk elhomályosítaná még makedóniai Nagy Sándor dicsőségét is. Manapság, a prágai utcákon járva, találkozhattok egy ütött-kopott férfival, aki maga sem tudja, milyen jelentős szerepet játszott a mostani nagy idők történetében. Szerényen megy a dolga után, nem zaklat senkit, és őt sem zaklatják interjúért az újságírók. Ha megkérdeznétek, hogy hívják, egyszerűen és szerényen így felelne: „Švejk vagyok...”
- Az emberi élet, óberlajtnant úr, jelentem alássan, olyan komplikált, hogy ahhoz képest egy ember élete csak egy rongy.
- Švejk meleg, baráti pillantása lehetetlenné tett minden erőszakos fegyelmezést.
- Végül Švejk a következő szavakkal egyszer s mindenkorra elintézte Ausztriát: – Ilyen hülye monarchiának nem is szabadna a világon lenni – s a másik, mintha gyakorlati irányban tovább akarná fejleszteni ezt a kijelentést, még hozzátette: – Én ahogy kiérek a frontra, mindjárt meglógok nekik.
- A császár őfelsége már bele kellett hogy hülyüljön ebbe; sose volt valami okos, de ez a háború biztos beteszi neki a kaput.
Az antimilitarizmus áldozata
[szerkesztés]- Vršovicén a Palacký út járdája keményen antimilitarista. Tegnap František Kohla, a 73. gyalogezred hadnagya megcsúszott rajta, és kitörte a lábát. Szigorú nyomozást indítottak a járda ellen.
- (Ćeské slovo, 1912.)
- Ha a Švejk szó új szitokká válik a káromkodás virágkoszorújában, meg kell elégednem a cseh nyelvnek ezzel a gazdagításával.
- Nem minden magyar tehet arról, hogy magyar.
- Akinek akasztófát rendelt a sors, az nem fullad vízbe.
- Nem szabad hinni a véletlenben, jobb, ha reggel és este is felpofozzuk magunkat, hogy el ne felejtsük, hogy az óvatosság sohase fölösleges, és hogy a jóból is megárt a sok.
- Én egyszer vettem egy ilyen kutyát, Balabánnak hívták, ez olyan randa volt a sok apja után, hogy az összes kutyák elkerülték, és én szánalomból vettem meg, hogy olyan elhagyatott. Aztán mindig otthon ült a sarokban, és nagyon szomorú volt, úgyhogy el kelletett adjam őt, mint szálkás-szőrű pincsit. A legtöbbet kínlódtam, amíg átfestettem, hogy olyan fröcskölt szürke színe legyen.
- Nincs hűséges kutya, csak kicsi szafaládé.
- Az ember gigász akarna lenni barátom, pedig csak egy darab szar.