Jean-Luc Godard

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Jean-Luc Godard 1968-ban

Jean-Luc Godard (Párizs, 1930. december 3. – ) francia-svájci filmkészítő, a francia újhullám harcos vezéralakja; egy személyben színész, rendező, vágó, párbeszéd- és forgatókönyvíró, producer. Művészete a 1980-as 1990-es évektől a költői kollázsok felé fejlődött, teletűzdelve a festészet, a zene és a film nagyjaira hivatkozó, azoknak emléket állító betétekkel. A francia és nemzetközi filmművészet emblematikus alakja, igényes szellemi képi világa és utánozhatatlan hangvitele már-már meghatározóbb életművénél.

Jean-Luc Godard-ról[szerkesztés]

  • A film egy gondolat, mely formát öltött, egy forma, mely gondolkodik.
  • A film gyermekcipőben járó művészet.[1]
  • Charlie Chaplin minden dicsőítés felett áll, mivelhogy ő a legnagyobb.[2]
  • Stanley Kubricknak továbbra is létező hősöket kell megfilmesítenie, s nem pedig olyan idős forgatókönyvírók fiókjaiban heverő ötleteket, akik azt hiszik, hogy a film a hetedik művészet.[2]
  • Orson Welles egyedül az – a néma és hangos filmes Griffith mellett –, aki elindította ezt a csodálatos villanyvonatot, amelyben Lumière nem hitt. Minden filmes, mindig, mindent neki köszönhet.[3]
  • Jean Cocteau minden filmjében, különösképpen az Orfeuszban, fáradhatatlanul azt bizonyítja: ahhoz hogy filmet készítsünk, meg kell találnunk Méliès-t, ahhoz pedig még jó néhány Lumière-évre[4] van szükségünk.[5]
  • Többféle módon lehet filmet készíteni. Úgy, mint Jean Renoir és Robert Bresson, akik zenét komponálnak. Mint Szergej Eisenstein, aki festményt alkotott. Mint Stroheim, aki beszélő regényt írt a némafilmes korszakban. Mint Alain Resnais, aki fest. És mint Szókratész, Rossellinit szeretném említeni, aki filozofál. Röviden, a film egyszerre lehet minden, bíró és játszma is. </ref> van szükségünk.[6]
  • Hitchcockkal az emberek elégedetten fedezhették fel: a filmnek még megvan az a különös ereje, hogy semmi sem hasonlítható hozzá.[7]
  • Hitchcock „látó” volt. Még azelőtt látta filmjeit, hogy megírta volna.[7]
  • Nagyjából kétféle filmes van. Vannak, akik lehajtott fejjel mennek az utcán, és vannak, akik felemelt fejjel. Az előbbieknek ahhoz, hogy lássák, mi történik körülöttük, gyakran és hirtelen kell felemelniük a fejüket, fordulni jobbra és balra, sűrű pislogásokkal felmérve a látómezőt, ami eléjük tárul. Ők látnak. Az utóbbiak nem látnak semmit; ők néznek, figyelmüket arra a meghatározott pontra szegezik, mely őket érdekli. Amikor az előbbiek filmet forgatnak, a képmező szellős, alaktalan lesz (Rosselini), míg az utóbbiaké milliméter pontosan összefogott (Hitchcock). Az előbbieknél kétség kívül vegyes, de a véletlen megkísértésére roppant érzékeny vágást találunk (Welles), míg az utóbbiaknál olyan kameramozgásokat, melyek nem csak a játékszínen való hihetetlen pontosságból adódnak, de melyeknek megvan a térbeli mozgásból eredő elvont értéke (Lang). Bergman inkább az előbbi, a szabad filmművészek csoportjába tartozik. Visconti a másodikba, a merev filmesekébe.[8]
  • Vele, azzal a fajta fickóval van dolgunk, aki huszonhárom órát szán arra, hogy kikászálódjon az ágyból, és egy órát dolgozik lélekszakadva. Akkor azt írja: „Kimerítő napom volt.” És az a legrosszabb, hogy nem is nagyon hazudik. Átültetve a film nyelvére ez azt jelenti, hogy Carbonnaux hihetetlen lustának és hanyagnak mutatkozik a forgatókönyv és a gegek előkészítése időszakában, végül a forgatás pillanatában felébred, és amikor eljön a forgatás ideje, teljesen magához tér. Bizonyíték erre utolsó filmje, A kemény tojások ideje (Le temps des œufs durs).[9]

Jean-Luc Godard-ral kapcsolatban[szerkesztés]

  • Amikor Godard a Kifulladásig-ot forgatta, nem volt miből metrójegyet vennie. Ugyanúgy le volt égve, ha nem jobban, mint az a figura, akit megfilmesített. (François Truffaut)[10]

Források, megjegyzések[szerkesztés]

  1. Jean-Luc Godard. szerk.: Alain Bergala: Jean-Luc Godard par Jean-Luc Godard. Cahiers du cinéma, 412. o (1998)
  2. ^ 2,0 2,1 Jean-Luc Godard. szerk.: Alain Bergala: Jean-Luc Godard par Jean-Luc Godard. Cahiers du cinéma, 250. o (1998)
  3. Jean-Luc Godard. szerk.: Alain Bergala: Jean-Luc Godard par Jean-Luc Godard. Cahiers du cinéma, 251. o (1998)
  4. Szójáték. A francia année de lumière kifejezés fényévet jelent, így viszont (nagy kezdőbetűvel) Louis Lumière-re utal, aki a valóság illúzióját, a fikciót előnyben részesítő Méliès-szel szemben a „realista-dokumentarista” stílus híve volt.
  5. Jean-Luc Godard. szerk.: Alain Bergala: Jean-Luc Godard par Jean-Luc Godard. Cahiers du cinéma, 253. o (1998)
  6. Jean-Luc Godard. szerk.: Alain Bergala: Jean-Luc Godard par Jean-Luc Godard. Cahiers du cinéma, 254. o (1998)
  7. ^ 7,0 7,1 Jean-Luc Godard. szerk.: Alain Bergala: Jean-Luc Godard par Jean-Luc Godard. Cahiers du cinéma, 412. o (1998)
  8. Jean-Luc Godard. Les years cahiers. Flammarion, 139. o (1989)
  9. Jean-Luc Godard. Les years cahiers. Flammarion, 129-130. o (1989)
  10. André Bazin. Charlie Chaplin. Ramsay Poche Cinéma, 7. o. (1972)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Jean-Luc Godard témában.