Karl Popper

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Karl Popper (1902. – 1994.), osztrák filozófus

Idézetek tőle[szerkesztés]

  • Racionalista vagyok. Azaz igyekszem hangsúlyozni a racionalitás fontosságát az ember számára. De mint minden gondolkodó racionalista, én is elismerem, hogy az ember nem racionális. éppen ellenkezőleg, nagyon is nyilvánvaló, hogy még a legracionálisabb emberek is nagymértékben irracionálisak. A racionalitás nem sajátja az embernek, és nem is jellemző rá. Inkább elérendő cél - nem könnyű, ám nagyon behatárolt cél. Nehéz ezt a célt akár csak részben is elérni.

--Test és elme

Három nézet az emberi tudásról[szerkesztés]

  • Így az instrumentalista filozófiát itt ad hoc használták, hogy bizonyos fenyegető ellentmondásoktól megszabadítsák az elméletet. Defenzív módon használták – megmenteni egy meglevő elméletet; és a komplementaritási elv (azt hiszem, emiatt) teljesen terméketlen maradt a fizikában. Huszonhét év alatt semmit sem hozott létre, kivéve néhány filozófiai vitát és néhány érvet a kritikusok (különösen Einstein) megzavarására.
  • Nyugati civilizációnk legjelentősebb alkotó elemeinek egyike az, amit "racionalista hagyománynak" neveznék, amit még a görögöktől örököltünk. Ez nem más, mint a kritikai vita hagyománya, amely nem önmagáért való, hanem az igazság kutatására szolgál. A görög tudomány, hasonlóan a görög filozófiához, e hagyomány termékei közé tartozik, és annak a törekvésnek a produktuma, hogy megértsük a világot, amelyben élünk – a Galilei által alapított hagyomány pedig ennek a reneszánsza volt.
  • E racionalista hagyományban a tudományt bevallottan becsülik gyakorlati teljesítményeiért, de még magasabbra értékelik informatív tartalma miatt, és azért a képességéért, hogy megszabadítja gondolkodásmódunkat régi hiedelmektől, előítéletektől, szakállas bizonyosságoktól, – és helyettük felkínál új feltevéseket, merész hipotéziseket. A tudományt felszabadító befolyásáért becsülik, mint egyikét az emberi szabadságot teremtő legnagyobb erőknek.
  • A tudomány e felfogása szerint – amelyet megpróbálok védeni – mindez annak a ténynek köszönhető, hogy a tudósok (Thalész, Démokritosz, Platón Timaiosza és Arisztarkhosz óta) mertek mítoszokat, feltevéseket vagy elméleteket teremteni, olyanokat, amelyek feltűnő ellentétben voltak a józan tapasztalat mindennapos világával, mégis alkalmasak voltak arra, hogy megmagyarázzák a mindennapi tapasztalat világának néhány vonatkozását. Galilei pontosan azért tiszteli Arisztarkhoszt és Kopernikuszt, mert értelmünk ezen ismert világán túllépni merészeltek.
  • Egyesek számára a tudomány még mindig nem egyéb, mint feldicsőített barkácsolás – "mechanika"; nagyon hasznos, de veszélyes is a valódi kultúrára, azzal fenyeget minket, hogy megvalósul a shakespeare-i "mechanikusok", a csaknem-írástudatlanok uralma.
  • Az esszencialista tétel, amelyet támadok, csak az, hogy a természettudomány végső magyarázatra törekszik; egy olyan magyarázatra, amely (lényegében, vagy természeténél fogva) tovább nem magyarázható, és nem is igényel bármiféle további magyarázatot.
  • Összegezve azt mondhatjuk, hogy az instrumentalizmus nem tud számot adni annak fontosságáról a tiszta tudományban, hogy szigorúan ellenőriznünk kell az elméleteknek még a legtávolabbi következményeit is, mivel nem képes számot adni a tiszta tudomány képviselőjének az igazság és hamisság iránti érdeklődésről. A tiszta tudomány erősen kritikus hozzáállásával szemben az instrumentalizmus attitűdje (hasonlóan az alkalmazott tudományhoz) az alkalmazás sikere fölötti megelégedésé. Így ez tehető felelőssé a kvantumelmélet újabb keletű stagnálásáért.
  • A tudományos elméletek e "harmadik felfogását" röviden szólva úgy lehetne megfogalmazni, hogy az elméletek igazi sejtések – felettébb informatív találgatások a világról, amelyek bár nem verifikálhatók (azaz nem lehet igazságukat megmutatni), mégis alávethetők szigorú kritikai ellenőrzéseknek. Komoly kísérletek az igazság felfedezéséhez.
  • Az esszencializmus megszokott világunkat puszta jelenségnek tekinti, amely mögött felfedezi a valódi világot. E felfogást el kellett vetni, amikor felismertük azt a tényt, hogy elméleteink mindegyikének világa magyarázható további világokkal, amelyeket további elméletek írnak le – az absztrakció, az általánosság és az ellenőrizhetőség egy magasabb fokán álló elméletek. A lényegi vagy végső valóság tétele együtt omlik össze a végső magyarázatéval.
  • Elfogadom azt a nézetet (amit már az igazság klasszikus vagy korrespondencia elmélete is magába foglalt), hogy akkor és csak akkor tekinthetünk egy tényállást "valóságosnak", ha az ezt leíró kijelentés igaz. Súlyos tévedés volna azonban ebből arra következtetni, hogy egy elmélet bizonytalansága, azaz hipotetikus vagy sejtésszerű jellege bármilyen értelemben csökkentené azt az igényt, hogy valamit valóságosat írjon le.
  • Falszifikációink tehát éppen azokat a pontokat jelzik, ahol érintkezésbe kerültünk a valósággal.
  • Ha nem tudjuk, hogyan ellenőrizzünk egy elméletet, akkor joggal kételkedhetünk abban, hogy van-e egyáltalán valami olyan valóság (vagy valóságos szint), amelyet a kérdéses elmélet leírna; ha pedig pozitíve tudjuk, hogy nem lehet ellenőrizni, akkor kételyeink növekedni fognak; arra gyanakodhatunk, hogy egy puszta mítoszról vagy meséről van szó. Ha azonban egy elmélet ellenőrizhető, akkor ebből az következik, hogy bizonyos fajta események nem következhetnek be; s így az elmélet állít valamit a valóságról.
  • Azt tartom, hogy a legtöbb megfigyelés többé-kevésbé indirekt, és kétségbe vonom, hogy bármire is vezetne a közvetlenül megfigyelhető események és a közvetlenül meg nem figyelhetők közötti megkülönböztetés.
  • Véleményem szerint minden univerzália diszpozicionális. Ha a "törékeny" diszpozicionális, akkor a "törött" is az – gondoljunk csak az orvosra, hogyan dönti el, hogy egy láb el van-e törve vagy sem.
  • Nem tudom elképzelni, hogy egy univerzálék nélküli nyelv működhetne; az univerzálék használata pedig arra kényszerít bennünket, hogy elfogadjuk a diszpozíciók realitását, legalább sejtéseket tegyünk rájuk vonatkozóan – ha nem is kell végső és tovább már nem magyarázható diszpozíciókat, vagyis lényegeket feltételeznünk. Mindezt kifejezhetjük úgy is, hogy téves a szokásos megkülönböztetés a "megfigyelési terminusok" (vagy "nem teoretikus terminusok") és a teoretikus terminusok között, mert bizonyos mértékig minden terminus teoretikus, jóllehet némelyik inkább az, mint mások; ugyanúgy, ahogy azt mondtuk, hogy minden elmélet sejtésszerű, noha némelyik sejtésszerűbb, mint mások.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Karl Popper témában.