Mohácsi csata

A mohácsi csata 1526. augusztus 29-én zajlott, és a magyar seregek vereségével végződött a törökök ellen. A csatában elesett II. Lajos magyar király is.

Antonio Giovanni da Burgio

Részlet a pápai nuncius 1526. január 18-án Budáról küldött jelentéséből, amelyet Sadoleto pápai titkárnak küldött.

Az erdélyi vajda is azt írja az udvarba, hogy a törökök háborúra készülődnek, mégpedig – ahogy ezt kémei jelentik – csakis Magyarország ellen. De nem szól oly részletesen a török előkészületeiről, mint a rác vajda.

Ezek azok a nem nagyon kellemes újságok, amiket én innen Őszentségének jelenthetek; bizony szeretném, ha viszont legalább arról adhatnék hírt, hogy a magyarok is ugyanilyen lázasan készülődnek a védekezésre. De ha igazat akarok szólni, ezt éppen nem mondhatom, s meg kell vallanom, s Őszentsége legyen felkészülve rá, hogy ez az ország nem képes magát megvédeni, hanem ki van szolgáltatva az ellenség kénye-kedvének, és úgy fog kikerülni a háborúból, ahogyan az ellenségnek tetszik. Mert el lehet képzelni, hogy Magyarország háborút viselhessen a török egész hatalma ellen, mikor a magyar király és az urak még arról sem tudnak gondoskodni, hogy a végeken szolgáló katonaság megkapja a zsoldját? Őfelsége a király olyan súlyos anyagi helyzetben van, hogy gyakran még konyhája költségeit sem tudja fedezni, az urak viszálykodnak, a nemesség pártokra bomlott, de még ha mindnyájan összetartanának is, mit tehetnének a török ellen, mikor a legegyszerűbb hadifelszereléssel sem rendelkeznek? Azt megtehetik, hogy egyszer megütköznek, de vereséget fognak szenvedni; hiszen nincs egyetlen megerősített állásuk, hol fejüket lehajthatnák, hogy fellélegezzenek, s megvárják a többi keresztény fejedelem segítségét. De ha volna is ilyen váruk, honnan várhatnának segítséget? Német földről, hol mindenütt viszályok dúlnak, s hol nincs többé alattvalói engedelmesség, nincs fejedelmi tekintély? A némettől, ősi ellenségtől várjon segítséget a magyar? Vagy talán Lengyelországtól, mely éppen most kötött fegyverszünetet a törökkel öt évre? Nem sokat értek a hadviseléshez, de ami kevés tapasztalatom háborúkról van, abból azt látom, hogy nincsen rá mód, hogy ezt az országot meg lehessen menteni, ha a törökök nagy erővel támadnak, márpedig ha valóban betörnek, heves lesz a támadásuk.

Közben a kalocsai érsek jelenti, hogy a török a háborúra teljesen fel van készülve, s oly rendben és készen tart mindent, mintha már holnap akarna támadni.

Nagy Szulejmán naplójából

Megszállás az alávaló hitetlenek tábora előtt. Ma a reggeli ima idején az egész győzelmes sereg lóra ülvén megindult s lassan-lassan, majd megállva, majd menetelve, ikindi előtt megérkezett a mohácsi mezőre, a haszontalan gyaurok tábora elé. A pasa a ruméliai sereggel elül foglalt állást, az uralkodó pedig mögötte állott az anatóliai sereggel...

A feslett életű hitetlenek néhány ágyúgolyót lőttek el, melyeknek egyike a jobb szárnyon esett le; s táboruk előtt álltak több harcvonalba felállítva. De a mi részünkön nyugodtak maradt, mivel még nem érkezett el az alkalmas idő, s ember és állat fáradt volt. Mikor éppen azt határozták el, hogy majd reggel kezdődjék a harc: a délutáni ima idején az alávaló hitetlenek egyszerre megmozdultak, és errefelé jöttek. Ekkor a mieink is megindultak, és tüzelni kezdtek az ágyúkkal, de nem tudtak ártani. Amazok seregüket három részre osztották. Az egyik tömeg – amely tetőtől talpig vassal volt döve, s vasnyársat tartott a kezében – az ellőtt puska- és ágyúgolyókkal teljeséggel nem törődve, a legkisebb félelem nélkül vágtatott Ibrahim pasa ruméliai beglerbég felé. Mivel pedig a ruméliai hadtest szét volt szóródva, nem bírt ellenállni, s egy része az uralkodó felé futott. A másik csapat Jahja pasa oglu boszniai bég ellen intézett támadást, és kettészakította csatarendjüket. A gonosz szívű király pedig többi nyomorult katonaságával a felséges uralkodóra és az anatóliai seregre rohant. A janicsárok hadosztálya összesen háromszor-négyszer támadta meg puskatűzzel, s igyekezett visszaszorítani az alávaló gyaurokat. Végre a felséges isten és próféta segélyével erőt vevén az iszlám népe, visszafordította a gonoszokat, s mikor már nem volt erejük újabb támadásra, úgy aprította őket, mint a kutyát. Olyan heves harc és öldöklés volt, hogy nem lehet leírni, A gyaurok közül 4000 lovas és mintegy 50 000 gyalog költözött a pokolra

Bécsi újsághír

Newe zeittung Wie die Schlacht zu Ungern mit dem Tücrkischen Keyser ergangen: Hatt einer yonn Wien so dabey gewest: herauff gen Otingen Geschriben. M.D.XXVI.

(ÚJ HÍRADAS. HOGYAN ESETT MEG A MAGYARORSZÁGI CSATA A TÖRÖK CSÁSZÁRRAL. OTT VOLT EGY EMBER BÉCSBOL, ÉS UTÁNA MEGÍRTA OTTINGENBE. Kelt Bécsben, 1526-ban.)

Elsőbben is a magyar királyi felséghez érkeztem Tolnára, 16 mérföldnyire Budától lefelé nem volt több mint négyezer ember vele, és mindig cudarul gondoskodtak rólunk árulás folytán némely magyarok éjszaka a faluban ránk gyújtották a házat veszekedés robbant ki ugyanis két szálláscsináló, a magyar királyé és az esztergomi püspöké közt amikor összeakadtak szállást keresvén és mindegyik a maga urát akarta odaszállásolni és az esztergomi szálláscsinálója azt mondta miért nem az én uram a király , és miért a tied ezt emiatt pálcára ítélték és fütykössel úgy megverték hogy belehalt. Item sokan odavonultak magyarok lengyelek vendek és ami emberrel csak rendelkezett a király , azt mind tovább vitték Bátára ez 3 mérföldnyire van Tolnától itt is vesztegeltünk néhány napig és még nem volt fővezérünk nem is volt rend a seregben és a magyarok egymást is agyonverték és lelőtték Aztán Tomori Pált, a barátot, és György urat ezt a két magyar kapitányt fővezérnek választották aztán tovább mentünk Mohácsra ez az előbbiek után van a Duna mentén itt egy hatalmas szekértábort ütöttünk abban táboroztunk, és idegyűlt mindenki míg csak körülbelül 30000-en nem lettek a gyalogosok és lovasok és vagy ötszáz szekerük volt akkor aztán a király megegyezett tanácsosaival, hogy megütközik a lejjebb álló törökökkel és sok püspök is vele volt Magyarország főpapjai és főurai mert megüzenték nekik hogy különben elvesztik javaikat De egy gyerek is beláthatta hogy néhány magyar még a királyát is el akarta adni és árulni Olyan ügyetlenül vezették a hadat soha meg nem szemlélték soha csatarendet nem állítottak hogy legalább kipróbálják komoly dologban mihez tartsák magukat. Item augusztus 29. napján korán felserkentünk és felöveztük magunkat, hogy megütközzünk a törökkel aki már csak egy fél mérföldnyire volt tőlünk és körülöttünk mindent felégetett amit csak tudott hogy gyakran 9-10 tüzet is láttunk körös-körül egy fél mérföldnyire és a töröknek pontos és jó hírei voltak rólunk nekünk meg semmilyen mert a királynak egyáltalán nem volt pénze hogy híreket szerezhessen és talán az urak sem akarták mert sokan közülük titokban a törökkel tartottak. Kivonultunk hát a szekérvárból és rossz csatarendbe álltunk nyolc óra tájt akkor a törökök is megmutatták egy kicsit magukat és még a vízen volt a tüzérségünk amit a csatarendbe hoztunk ha egyáltalán rendnek nevezhetem Aztán néhány muskétás a szekértábornál maradt és mi elkezdtünk tüzelni ahol csak érhettük a törököt és így lövöldöztünk és csatároztunk nyolc órától délután 4 óráig és a török még egy lövést sem tett amíg igazi támadáshoz nem fogtunk akkor aztán megmutatták erejüket és ellenünk vonultak és mi is egyenesen nekik és mikor már összeütköztünk a törökök cselből megint visszahúzódtak az ágyúkig, amelyeket elrejtettek és beástak vagy háromszázat kicsit és nagyot és mikor az közelébe nyomultunk kegyetlen tüzelésbe fogtak hogy senki ott meg maradhatott alig tartott az egész egy óráig akkor a barát népe megfutott mindenki rohant a szekértáborhoz ami nem volt megszállva és a mag megnyitották és szétszaggatták és ez a keresztényekre balul ütött ki mert ha a szekértábor sértetlen maradt volna és védhettük volna magunkat be az ellenség nem árthatott volna nekünk de sok magyar gazember nem gondolt sem a hűségre, sem a barátságra csak a csúf menekülésre. Néhányan a javaikat is kidobálták a szekerekből hogy könnyebben menekülhessenek és sokan elhajították a páncéljukat. Item mint mondták nekünk a török vagy kétszázezernyi erővel volt rhodoszi népség van az ágyúk mellett hogy minél hamarabb elpusztuljon. Teveállatja is van a szőlőbe szabadítja, és mindent tönkretesz felél felgyújt, és elpusztít mindent, amit csak elér és megszerez. Köztudomású volt a táborban hogy a török császár két pénzzel teli hordót küldött néhány magyar úrnak hogy segítsék be Magyarországra ezért írta meg a magyar királynak, hogy maradjon nyugton minek szólítaná hadba a népét hiszen ő megvett egy országot, és most meg akarja nézni és el akarja foglalni ezért veretett két hidat a Dráván és így esett meg a csata. Item mikor Péterváradot (ez egy vár) bevette ötszáz keresztényt nyakaztak le az emberei és mindegyikük egy fejet tűzött a dárdájára így vonult be diadalmasan és a piacon beszédet és szónoklatot tartott valaki a beszéd után pedig mind a császár lába elé rakták a fejeket. Siralmas most a helyzet Magyarországon Isten irgalmazzon a szegényeknek, akiket kiperzseltek össze-vissza menekülnek szerte az országban azt sem tudják, hova sok asszony és gyerek sírnak és jajgatnak szívettépőn És olyan sok a gyilkolás és rablás mert mindenki ezt teszi, aki teheti a magyarok ( úgy mint a törökök üldöznek mindenkit Nekem is elvették a lovamat kabátomat és fegyveremet, csak az ingemet hagyták meg És ha kúthoz érkeztünk és húzni akartunk belőle a magyar asszonyok megtagadták tőlünk a vizet annyira kiéheztünk hogy a mezőn a pocsolyából ittuk a vizet míg csak nem értünk Németországba. Item vagy háromszáz landsknecht is volt ott akik a maguk költségére, mentek le oda annyiba se vették őket, mint a kutyát ahogy ma megérkeztek másnap már a csatába kellett menniük és az ágyúkhoz rendelték őket fizettek nekik valami kis zsoldot nem hiszem, hogy egy is megmenekült közülük mert ha egy megmaradt volna azt a magyarok ütik agyon. Egyébiránt a magyar királynak jórészt német nemes urai vannak az udvarában és jó német fegyveresei vértesei és mások háromszázan lehettek ezekkel tartott a csatában De senki sem tudja, mi lett vele Azt hiszem, hogy néhány magyar megölte és elrejtette mert a török nem találta meg. Ezenkívül is sok érdekes dolog esett meg a csatában amit most nem írhatok meg. 1900 forint értéket veszítettem el Magyarországon ugyancsak tönkrementem belé így állunk hát Bécsben, még mindig nagy gondban és aggoda1omban Ha ti, felföldiek, elhagytok minket egy év múlva nálatok lesz a török. Tartson Isten jó egészségben.!

Tatai Miklós királyi káplán levele

Lajos királyt ... Szepesi (Szapolyai) György s vele Tomori Pál, aki bécsi érsek volt, a (csata végén) maga közé vette. Békésen vezették a Csele mocsáron át, s elvitték Szekcső faluba, a plébános házába... Tomori Pál elment szállására szolganépeivel, lámpásokkal. Azután pedig Szapolyai György mondta Lajos királynak: Te táncos király, Te parázna király! Te igazságtalan király! Elvesztetted Magyarországot, s a mi atyai jogunkat Ujlaki Lőrinc herceg összes birtokaira. (Az utalás az Ujlaki-örökségért folyt és Szapolyaiék által elvesztett pörre vonatkozik. – B. G.) Megragadta a királyt dühösen a hajánál, s mindjárt jobb oldalába három helyen beledöfött a háromélű cseh karddal. Hogy ezt hallotta a bécsi érsek, felkelt, s tombolva rohant csapatával Szepesi György ellen, s ő viszont őt ölte meg. Hogy ezt meghallotta György hadnagya, mivel a nagyobb rész György-párti volt, viszont az érseket ölték meg.

Sárffy Ferenc beszámolója

1526-ban a győri vár kapitánya volt, s jelen volt II. Lajos holttestének felkutatásánál. Beszámolója tömör, szavahihető, megállapításai orvosilag is alátámaszthatók.

Ajánlom alázatos szolgálataimat, főtisztelendő úr, igen kegyes uram! A napokban a királyné őfelsége elküldte hozzám Czettritz Ulrikot és más hű szolgáit egy levelével, melyben megparancsolta nekem, hogy Czettritznek, ki boldog emlékezetű legkegyelmesebb urunk, a király őfelsége holttestének felkeresésére indult, tizenkét lovast bocsássanak rendelkezésére, és azokat vele arra a helyre elküldjem. Jóllehet ez a rendkívül fontos ügy Magyarország főuraira tartoznék, de azért én, ahogy köteles hűségem parancsolta, nem akartam őfelsége rendelkezésére csupán házam népét és szolgáimat bocsátani, hanem magam személyesen utaztam el Czettritzcel e feladat teljesítésére. Legyen róla meggyőződve főtisztelendő uraságod, hogy mindaz, amit Czettritz annak idején a király haláláról elmondott, a színigazság volt. Mert mikor ahhoz a helyhez közeledtünk, s még oda sem értünk, már Czettritz ujjával mutatta meg azt a helyet. Odasiettünk, s megláttuk egy ló tetemét a mocsárban, s mert Czettritz azt hitte, hogy a királyi felség holtteste is ott van, nem törődve a mocsárral, beugrott az iszapba, s ez alatt kereste a királyi hullát kísérőivel együtt. De nem találta meg, hanem csak a király fegyvereire akadt itt rá. Erre egy kicsit továbbmentünk, találtunk egy élettelen testet, melyben felismertük őfelsége udvarmesterének, Trepkának hulláját. Ezután még sok holttestet vizsgáltunk meg, de őfelsége testét nem találtuk meg ezek között. Nem messze ettől a mocsártól végre egy friss sírdombot pillantottunk meg, s az alatt – mintegy isteni útmutatásra – a királyi felség elhantolt holttestét találtuk meg. Odasiettünk valamennyien, s Czettritz rögtön elkezdte a földet kezével lekaparni, mi is követtük példáját mindnyájan: s először a lábak feletti részét bontottuk ki a sírnak. Czettritz megragadta a holttest jobb lábát, gondosan lemosta kétkalapnyi vízzel, s ekkor felfedezte azt a jegyet, mely őfelsége jobb lábán volt. Erre hangosan felkiáltott: "Ez itten a király őfelsége, az én mindig legkegyelmesebb uram holtteste, ez egészen bizonyos!", s térdre borulva, sírva megcsókolta. Minthogy így felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak. Egy gyékény is volt velünk, ezt szétgöngyölítettük, s a felség testét ráfektettük, és tiszta vízzel egész tisztára mostuk. Nem akarok hízelegni, de főtisztelendő uraságod kegyeskedjék elhinni nekem, hogy sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna, ennyire ne lett volna undorító és ijesztő. Mert nem volt a felség testének legkisebb része sem feloszlóban, s nem volt rajta semmiféle seb, még egy tűszúrásnyi sem, csak egy egészen kicsike az ajkán. Mindezt tehát a legnagyobb tisztelettel elvégezve, a királyi holttestet egy tiszta ingbe öltöztettük, melyet én külön erre a célra hoztam el Győrből, s aztán abba a koporsóba fektettük, amelyet szintúgy Győrből hoztam magammal. Ezután a jó Isten segedelmével útra keltünk, s mindenütt háborítatlanul utaztunk. Midőn Székesfehérvár elé értünk, Czettritz előrelovagolt, s a városi bírónak és a többi rendnek előadta, hogy kit hozunk, s erre ezek, mint illett, az egész papsággal együtt ünnepi menetben kijöttek a városból a király koporsója elé. Végül a felség holttestét bevittük a városba, s a prépostság házában egy pajzsra kiterítettük nagy tisztelettel. Felnyitottuk ezután a koporsót, s megmutattuk a város bírájának, aki szintén felismerte benne urát, azután újra bezártuk a koporsót, s átadtuk Horváth Mártonnak megőrzés végett. Minderről Czettritz, ki e levelemet viszi főtisztelendő uraságodnak, részletesebben fog beszámolni. Nagyon szerettem volna, hogy ő szent királynői felségének, a mi legkegyelmesebb úrnőnknek sokkal örvendetesebb ügyben lehettem volna szolgálatára.

Báthori István nádor oklevele

Oklevél, melyet Báthori István nádor állított ki 1527. június 24-én:

Mi, Báthori István, Magyarország nádora... ezennel tanúsítjuk, hogy nemes mlatoviti Horváth Márton a néhai felséges Lajos király urunk pecsétjét – amelyért a felséges Mária királyné úrnő őt küldte le a közelmúlt napokban azokhoz a jobbágyokhoz, akik a néhai Lajos király úrnak az öltözékét a mohácsi csatamezőről magukkal vitték – jelenlétünkben hűségesen átszolgáltatta a királyné őfelségének, melyet ezután őfelsége a tanácsos urak jelenlétében összetöretett.