Paul Verlaine

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Paul Verlaine (Metz, 1844. március 30. – Párizs, 1896. január 8.) francia szimbolista költő.

Netsurf17 - Paul Verlaine.png

Idézetek versesköteteiből[szerkesztés]

Szaturnuszi költemények[szerkesztés]

Nevermore
(részlet)

Emlék, emlék, miért kisértsz? Elszállt a lomha,
bús égen át rigónk az ősz elől bolyongva,
s nyilazta monoton fényét a nap korongja
sárgult erdő fölé, hol zúg a tél borongva.

(Szegzárdy-Csengery József)

Párizsi vázlat
(részlet)

Az ég szürkült. Mint szomorú fagott,
   zokogott a szél.
Messze egy diszkrét kandúr nyávogott,
zengett tőle a fázó, furcsa éj.

(Szabó Lőrinc)

Naplemente
(részlet)

Hűs esthajnali
fényt a róna kap,
immár hajlani
kezd s borong a nap,
búm halk hangjai
hűs dalt zsonganak,
mely ringva rí,
míg borong a nap.

(Tóth Árpád)

Il bacio
(részlet)

Csók! - mályvarózsa vagy kéjes szerelmi kertben!
Fogak billentyűin gyors kísérőzene
a dalokhoz, mikkel Ámor zengi tele
az izzó szíveket ellankadt élvezetben!

Te zengő, könnyű csók, te égi - isteni!
Te páratlan gyönyör! Mondhatlan élvezet, te!
Üdvözlégy! - mert aki ráhajlik serlegedre,
borzongó kéjedet ki nem merítheti!

(Tellér Gyula)

Párizsi notturno
(részlet)

- Szajna, mid van neked? Két rakpart mindened,
két mocskos part, amit véges-végig belep
a dohos, ócska könyv s az aljanép tömegben,
mely követ dob beléd vagy horgászik vizedben.
De ha leszáll az est, s hazatérnek sokan
az őgyelgők közül, éhesen, álmosan,
s ha vörös foltjait szétszórja a bukó nap,
elhagyni zugolyát jó az ábrándozónak,
s míg hídkorlátnak dől a Notre-Dame előtt,
jó szellőztetni a szívet s a kába főt!
A felhők, melyeket esti szél kerget éppen,
rézsárgán futnak a néma kékben.
A templomkapun egy király fejére száll
s bíbor csókot lehel rá az alkonysugár.
A fecske menekül jöttével a sötétnek,
s röpdösni kezdenek a sötét denevérek.
Minden zaj elcsitul. Hang alig jelzi, hol
terül a város, a város, amely dalol,
zsarnoknak hízeleg, ártatlant öl le kéjjel,
s hogy a lopás, a csók s bűn hajnala az éjjel.

(Kálnoky László)

Szerelmes mulatozás[szerkesztés]

Fehér hold
(részlet)

Fehér a hold,
remegve kél,
az ág dalolt,
szólt a levél,
szavuk lesem...

Ó, édesem.

(Kosztolányi Dezső)

Holdfény
(részlet)

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

(Szabó Lőrinc)

Érzelmes párbeszéd
(részlet)

 
A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.
A vén parkban didereg a magány,
s múltat idéz két boldogtalan árny.

(Szabó Lőrinc)

A jó dal[szerkesztés]

A reggel langyos és arany fényében úszva
(részlet)

A reggel langyos és arany fényében úszva,
harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza,
s még őrzi az azúr az éj hűs illatát.
Kószálni indulok most céltalan: tovább
a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes,
a pázsitos úton, melyet éger szegélyez.
Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár,
csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál,
s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még.
Mély csönd.

(Szegzárdy-Csengery József)

Már szinte félek
(részlet)

Inkább ne lássam meg soha,
bármely sötét jövő ijesszen,
s ezernyi bánat, mérhetetlen,
csak egy remény legyen, hogy a

véget nem érő üdvösségnek
taván mondhassam szüntelen,
s kétely se bírhasson velem,
szeretem önt, szeretlek téged!

(Molnár Imre)

Szövegtelen románcok[szerkesztés]

Lankadt kéj lelkesedése
(részlet)

Óh, törékeny, friss zsibongás!
Susog, csivog, csupa zsongás,
ezer édes hangja gyúl:
hajlongó fű sikolyának
mondanád, s kavics zajának,
mely a víz alatt gurul.

(Szabó Lőrinc)

A zongora, mit gyenge ujja
(részlet)

A zongora, mit gyenge ujja csókdos,
a rózsaszürke estben felragyog,
és egy dal ébred, fájó és bolondos,
a szárnya surran és beszél-gagyog,
bolyong, zokog és sír és meg-megáll,
hol csendesen az ő parfüme száll.

(Kosztolányi Dezső)

Jóság[szerkesztés]

Álarcos jó lovag
(részlet)

Álarcos jó lovag, a Balsors, jött a csendben
s megmártotta sötét dárdáját vén szívemben.

Vén szívem vére rőt sugárban felszökött,
s mint pára szállt el a napos mező fölött.

Sikoltottam, s homály borult szememre nyomban,
és meghalt vén szívem borzongó fájdalomban.

(Szabó Lőrinc)

Csak menj tovább
(részlet)

Csak menj tovább és ne emészd magad!
Az út jó, s egy a dolgod: hogy haladj
s vidd az egyetlen kincset, ami drága,
s puszta fegyvered a hadakozásra:
a lelki szegénységet s Istened.

És főként föl ne add szíved reményét.
Mit számít egy kis szenvedés s sötétség?
Utad jó, s végén a halál fogad.
Igen, főként a reményt föl ne add,
hogy holtod öröm-ágyat vet neked.

Tedd jóvá magad, ahogy csak tudod.
Az élet rút, de mégis a húgod.
Menj fölfelé, egyszerűn, sőt dalolj hát,
s távol legyen tőled az az okosság,
mely sunyin megkísérti hitedet.

(Rónay György)

Hajdan és nemrég[szerkesztés]

Allegória'
(részlet)

Ma reggel nem dalolt az eltikkadt madár.
Nincs felhő, semmi szél, s csak feszül tiszta-kéken
a könyörtelenül sima azúr az égen,
ahol már forr a csönd, s minden dermedten áll.

A fojtó kábulat minden tücsköt elaltat;
megbújnak habjai a szomjazó pataknak,
s medre, rossz, köves ágy, kiszáradt és sivár.

(Szabó Lőrinc)

A legyőzöttek
(részletek)

                           I.
.
Vaktában, vaksötét úton bandukolunk,
mint gyilkos-banda, mint megannyi meggyalázott;
nincs asszonyunk, szülőnk, házunk, jövőnk, fiunk;
utunkra erdeink lángja vet rőt világot!

                           II.
.
Mily csoda! Remegés kél a szívünkben, át-
tör mellvértünkön is tündöklő sugarakkal;
különbül halni meg, ezért emészt a vágy,
a jó, a régi faj haragja s gőgje sarkal.

Fel! Talpra hát! Gyerünk! Menjünk előre! Fel!
Nem kell fegyverszünet, elég volt már a szégyen!
Fel harcra, harcra fel! Hiszen forrón tüzel
s boldogan gőzölög a vérünk szablyaélen!

                           III.

.
Meggondolatlanul baklövést baklövésre
halmoztak a hülyék, s megbánják még nagyon;
csúfságunkul vetik a kegyelmet elénkbe.
Nos jó! A kegyelem bosszúnkra alkalom.

Láncra vertek! De már rejtelmes ráspolyoknak
enged a lánc, lehull, s a lefegyverezett
őrökre verjük azt; a győztesek toroznak,
s közben a szökevény egérutat vehet.

                          IV.
.
S a sok-sok éve oly terméketlen, szikes táj
kifolyt véreteket örömmel issza be,
melynek zamatos fanyar párája felszáll,
és vörösleni kezd a felhők pereme.

S ha farkas, eb, madár csontotokról lemarja
a húst és gyomrotok mélyén vájkálni kezd,
kacagunk; örömünk nincs aki megzavarja,
mert a halott halott, s tőlünk tudjátok ezt.

(Kálnoky László)

Szeretet[szerkesztés]

Reggeli imádság
(részletek)

Ó, hallgass meg , Uram, s imámat Te sugalld csak,
ki Jóság Telje s a Bölcsesség maga vagy,
végső órám miatt mindegyre nyugtalan vagy
és szereted örök időktől fiadat.
.
 
Hallgasd meg, s végtelen nagy hálából Te formáld,
Te alkosd tiszta, mély alázatból imám,
mint költő mond el egy szívének kedves ódát,
s anya csókolja a gyermekét homlokán.
.

A jó halál, melyért haláloddal Te haltál,
öröklétedre föltámasztja poromat.
Szánd gyarlóságomat, állj mellém majd a harcnál,
s álld meg sok ingatag próbálkozásomat!

Irgalmazz, Irgalom! hogy betölthessem áldott
szíved művét, segíts, megmentve lelkemet,
mit a Kálvária iszonyata kiváltott.
Ne feledd el, Atyám, hogy mit ér gyermeked.

(Rónay György)

Tájképek
(részlet)

Apám szülőhelyét sok erdő koronázza.
Olykor farkas szeme villan meg a homályba,
zöld tölgy tövén virul fekete áfonya,
kis tótükör fölött fekete kupola;
északról fúj a szél, csupa balzsam a szája,
habot apróz a víz kristályos tisztasága.
A pala falvakat, a sok kéklő tetőt
szántóföld öleli, rétek meg legelők,
disznó, juh, kecske szebb, mint bárhol, bármi tájon,
ígérgeti a húst a dús pecsenyetálon,
s mert ép a Becsület, boldog is itt a nép.

(Szabó Magda)

Párhuzamosan[szerkesztés]

Börtönudvaron
(részlet)

Az udvart szarkaláb lepi,
   akár a rab
   arcát, aki
   a nagy falak
mentén botorkál roskadó
  lábszárakon,
  s kört körre ró
  fénytől vakon.

Mennek! kopogó bocskoruk
  kövön tapos,
  pipás soruk
  alázatos.
Csitt! vagy sötétzárkába mégy,
  sóhaj se száll,
  s gyilkos tüzét
  ontja a nyár.

Ez a porond elrémítő;
  mégis nyugodt,
  s akármi jő,
  edzett vagyok:
mért becéznél, Társadalom,
  ha kőkemény
  rended vakon
  megszegtem én?

(Kálnoky László)

Szeszély
(részlet)

Ó, költő, ál-szerény, ál-gadag, de igaz
ember, kin a szegény s a dús külső sem igaz,
(Hogy várod hát, hogy szívedben bízzanak?)
játszod a víg bolond s a nagyúr szerepét:
ha reményteli zöld, ha bűnbánó setét,
ruhádnak kihívó része mindig akad.

(Hárs Ernő)

Ajánlások[szerkesztés]

Születésnap
(részlet)

Virágbeszédnek többé nem hiszek,
s nem énekel nekem a Kék Madár.
Kifárasztották szemem a színek,
s nem hallgatok meddő hívásra már.

Egyszóval, a bús ötven évhez értem.
érett korom, gazdag gyümölcsöd ára
habozó szemem és tétova léptem,
s holt lombokból áll tavaszod nyílása!

De pár külföldről érkezett barát
- honában nem próféta senki sem -
ha nem biztatott is, de legalább
vigaszt nyújtott e gyűlölt ünnepen.

(Hárs Ernő)

Egy emlékkönyvbe
(részlet)

Nem jártam sohasem Bretagne földjén, de lám
ma arról álmodom naponta s éjjelente,
szép gyermekéveim álmodva vissza tán,
s így mintha végül is vigaszom írja lenne,

nem-látott tornyait látom egymásután.
Ó a Bretagne4 A sok torony harangja lengne,
míg sűrű ködben ott bolyongok, kósza árny,
s megfáradt, vén fiút el-elringatna: tente...

(Szegzárdy-Csengery József)

Szegény ember, könnyebb a te mezed
(részlet)

Szegény ember, könnyebb a te mezed
  a ködlepelnél,
igaz, hogy a szíved se nehezebb
  egy tollpehelynél,
szabad szíved, mely Istentől remél
  csupán kegyelmet,
s minden adósságot, hol ember él
  immár elenged.
Örömből, kényelemből ma neked
  csekély a részed.
Kárpótlásul lelkiismereted
  úgy látszik, ép lett.

(Kálnoky László)

Dalok őhozzá[szerkesztés]

Paul Verlaine síremléke.

Új évszak jő
(részletek)

Új évszak jő, az őszi,
s belőlünk messzeűzi
a nyár szokásait,
az ősz borzongatása
immár az édes ágyba,
egymáshoz kucorít.

...

Egymásban, kéjt ez ad csak,
tűznél legyünk vadabbak,
hiszen már jön a tél.
Éljünk lélekben.testben
parázsnál vészesebben,
vadabbul, mint a vér.

(Molnár Imre)

De ha keblét s a vállát
(részlet)

De ha keblét s a vállát,
melynek nem lelni párját,
csodálva tisztelem,
kell a dicső medencét
magasztaló, igen szép
ódát is költenem.

Tomporát kell dicsérnem,
a fénytelen-fehéren
széleset, izmosat,
s rátérnem lágy hasára,
mely szép ívben bezárja
ama falánk lyukat,

(Kálnoky László)

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Paul Verlaine versei. Lyra Mundi sorozat. Európa Könyvkiadó Budapest. 1979.
  • Kosztolányi Dezső: Idegen költők. Összegyűjtött műfordítások. Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest. 1966

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Paul Verlaine témában.
Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Paul Verlaine témájú anyagokat.