Szerb Antal
A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Szerb Antal (1901 – 1945) magyar író, irodalomtörténész, kritikus, újságíró.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Idézetek
- A gyermekek érzéke társadalmi jelenségek iránt sokkal fejlettebb legalábbis magam után ítélve -, mint ahogy a felnõttek gondolják, sőt talán még élesebb, mint a felnõtteké, mert ösztönös, és nem ismer semmi cenzúrát.
- A pénzt magát szeretem, és nem bánnám, ha sokkal többem lenne belõle - de nem azért, hogy úriember legyek rajta. Tisztában vagyok vele, hogy sosem lesz belõlem úriember, ahhoz nemcsak sokkal több pénz és sokkal több ráérõ idõ, hanem sokkal több származás is kellene - így legfeljebb pesti értelemben lehetek úr.
- Ki boldog? Az őrült, a részeg, akit hipnotizáltak, és aki tömegszuggesszió alatt áll. A természetes állapotban lévõ ember elégedetlen. Aki megelégedett, az gyanús.
- A Corso Vittorio Emanuelen, a város egyik főutcáján egy kírakatot látok, tele zománcozott éjjeliedényekkel. „A nemzeti zománc immár felveszi a versenyt minden vetélytársával!” Hát ez igen!
- A nép sorsával való együttérzés, a nép helyzeténjavítani akaró szándék nem irodalom, hanem szociális és politikai mozzanat. Ez a mozzanat megnyilatkozik az irodalomban, sőt annak egyik legfontosabb ihletõje talán - de ez nem jelenti azt, hogy maga a nép ihleti és termi ezt az irodalmat. Ez olyan összezavarása a fogalmaknak, mintha valaki azt mondaná, hogy a Zalán futását a Honfoglalás hozta létre.
Forrás:
- Bölcsességek könyve, Szalay Könyvkiadó, 1999. ISBN 9639178276
[szerkesztés] A királyné nyaklánca
E mű műfaji szempontból kissé kísérlet jellegű... - írta a szerző. (Talán történelmi esszé?)
- Valami tisztességes félelem visszatart attól, hogy egykor valóban élt személyek szájába olyan szavakat adjak, amelyeket sosem mondtak el, szívébe érzéseket, amelyekről nem tudom ellenőrizni, vajon nemcsak a saját érzéseim-e, utakat tétessek meg velük, amerre sosem jártak.
(Sz. A. a könyvhöz írt előszavának részlete, 6. oldal.) - A legjobban akkor örülök, amikor azt hallom, hogy ismerőseim, legnagyobb meglepetésükre úgy olvassák irodalomtörténeti könyveimet, mint a regényt. Ezt is akartam. Kiemelni az irodalomtörténetet az iskolás porrétegből, eleven valósággá tenni, és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az ún. irodalomtörténeti nagyságokat is. Az irodalomtörténésznek elsősorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfőnökének.
(Sz. A. e könyv első megjelenése alkalmából tett nyilatkozatának első mondatai, 8. oldal.) - Nem tisztelem, de viszont szeretem a történelmet. Érzelmileg, mélyen, szenvedélyesen. Úgy szeretem, mint Olaszországot. Mint a teát. Mint az alvást. Az otthonom a történelem. Vagy talán még inkább az emigrációm földje.
(Ugyanaz a nyilatkozat, 9. oldal.)
[szerkesztés] A világirodalom története
- (Dante-ról írva): A mammut-birodalmaknak csak alattvalóik vannak; igazán szeretni csak kis hazát lehet.
(239. oldal.) - (Francois Rabelais-ről): Rabelais oly vad elszánással, olyan habzsoló étvággyal vetette magát a szavak akkor még rendezetlen birodalmába, mint kortársai, a spanyol hódítók Amerika kincseket rejtő vadonjaiba.
(273. oldal.) - (Shakespeare kora): Az irodalmi „fénykorok“ a beteljesedés időszakai: az a pillanat, amikor az ellentétes erők rövid időre harmóniában olvadnak össze. A márványmedence megtelik, de még nem csordul ki; a halkan közeledő felbomlás most még csak édesebbé teszi az ízeket. Periklés, Augustus, XIV. Lajos és Goethe kora a késő-nyárra emlékeztet. Az angol fénykor egészen más – kiegyensúlyozatlan, vad-ösztönös, gigantikusan szenvedélyes: tavasz ez, mint a firenzei quattrocento, de sokkal veszedelmesebb, csupa gáttörés és áradás.
(281. oldal.) - (Shakespeare kora): Az angol nyelv Erzsébet királynő korában minden más nyelvnél szabadabb volt: szabadabb kötetlen, úgyszólván nemlétező nyelvtana révén, amely a legnagyobb meglepetéseket is megengedte; és főképp példátlan befogadóképessége által. Szavak és kifejezések dolgában az angol máig sem ismer behozatali vámot… Anglia, a ködös északi sziget, ezekben az évtizedekben lelkileg délebbre fekszik Olaszországnál…
(282. oldal.) - (Shakespeare-ről írva): A nyugati kultúrkör három legnagyobb költője közül az első, Dante, a Rend embere, a katolikus rendé, amelyen a nyugati társadalom felépül; a második, Shakespeare, az antitézis a tézisre, ő a lázadás, a korlátlan szabadság költője. A harmadik, Goethe, a szintézis, az új Rend, amely a fellázadt erőket újra gondos és kimért harmóniába illeszti.
(292. oldal.) - (A francia Akadémiáról, 1637. évi alapításakor): Az Akadémia megteremtette a modern franciát, a világ legelvontabb nyelvét, azt a nyelvet, amely valamennyi nyelvnél alkalmasabb a gondolat minden árnyalatának világos kifejezésére, de minden más nyelvnél szegényebb festői, ízes, földies szavakban – azt a nyelvet, amelyet annyira tisztelnek és amely ellen annyit lázadoznak a későbbi francia írók és költők.
(341. oldal.) - (A Tom Jones c. regényről): Fielding e regényével a képmutatás, a puritán hagyaték árnyoldala ellen száll hadba. Az angol közönség azóta is nagy gyönyörűségét találja abban, ha ezt a nagy nemzeti bűnét ostorozzák…, de az olvasók magukban nagyon jól tudják, hogy az angol képmutatást az angol idealizmustól és az angol önfegyelemtől nagyon nehéz elválasztani; ezért a képmutatás elleni harcot íróikra bízzák, maguk pedig olyanok maradnak, amilyenek voltak.
(394. oldal.) - (Victor Hugo): Egész lénye monumentális, emberfölötti arányú, még fizikailag is. Annyit eszik, mint más három ember együtt, szakállába beletörik a borotva, hetven éven át ontja fáradhatatlanul és bőségesen a verset, a drámát, a regényt, a tanulmányt, mint egy vulkán, amely állandó működésre rendezkedett be.
(522. oldal.) - (Emile Faguet francia kritikusról írva): Semmi sem idegenít el annyira, mint a tökéletesség.
(765. oldal.) - (Knut Hamsun norvég iró): Nagy körmöntfontsággal, hatalmas apparátussal hallgatja el a dolgokat, amelyeket úgyis mindenki tud, anélkül, hogy kimondaná.
(864. oldal.)
[szerkesztés] Források
- Szerb Antal: A királyné nyaklánca Magvető Könyvkiadó, Budapest. (Évszám nélkül.) ISBN 963 14 0231 2
- Szerb Antal: A világirodalom története Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962 (ISBN nélkül)
