Thomas Mann

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Thomas Mann
Thomas Mann 1937.jpg

Thomas Mann 1937-ben. Fotó: Carl Van Vechten
Lásd még
Wikipedia-logo.png Szócikk a Wikipédián
Commons-logo.svg Médiaállományok a Wikimedia Commonsban

Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. - Zürich, 1955. augusztus 12.) Nobel-díjas (1929) német író.

Idézetek tőle[szerkesztés]

  • Ha az emberi értelem akarja, hogy erősebb legyen a sorsszerűségnél, akkor már erősebb is.
  • Korunk termelte ki azt a különös, torz jelenséget, hogy az együgyűek tömeggyülekezete beteges elragadtatással ujjong az emberi jogok eltörlésén, amelyet valaki hangszórón hirdet az emelvényről.
  • „Nekem személyesen fel kell készülnöm arra, hogy az életem materiális alapjai teljesen megváltoznak. Ha a háború sokáig tart, egészen bizonyosan valami olyasmi leszek, amit az ember tönkrementnek mond.” Később pedig így folytatja: „De az istenért! Mit is jelent ez a változásokkal, főleg a lelkiekkel, szemben, melyek ilyen eseményeből szükségszerűen következnek. Hát nem kell az embernek hálásnak lennie a teljesen váratlanért, hogy ilyen nagy dolgokat megélhet? /Levél Heinrich Mann-nak/
  • Nehéz elviselni. A Németországot uraló mérgezett atmoszféra felidézése azonban könnyebbé teszi. Könnyebbé teszi, mert az ember valójában semmit nem veszít. Ahol én vagyok, ott van Németország. Magamban hordom a német kultúrámat. Kapcsolatban élek a világgal, és nem úgy tekintek magamra, mint elbukott emberre. /Interjú a New York Times-nak, 1938. február 21. /
  • Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen! - Ez az, amit szeretnétek? Ez a ti vágyatokat is kifejezi? Úgy hiszem. Elegetek van a halálból, a rombolásból, a káoszból, mégha korábban titokban talán vágytatok is rá. Rendet akartok és életet, egy új életrendet, bármilyen nehezen és sötéten is alakulnak majd a következő évek. /Rádióbeszéd, 1945. január 14./
  • Nem ismerek zónákat. A látogatásom magának Németországnak szól, Németországnak, mint egésznek, nem pedig egy megszállt területnek.
  • Mihelyt az irónia megszűnik az ékesszólás közvetlen, klasszikus eszköze lenni, amely a józan értelem számára egyetlen pillanatig sem lehet félreérthető, nyomban léhasággá válik, a civilizáció kerékkötőjévé, a megrekedéssel, szellemtelenséggel, bűnnel való tisztátalan kacérkodássá.

József és testvérei (1933-1943)[szerkesztés]

  • Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek? [...] Mert [...] minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk és tapogatózunk, a kezdeti alapok tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármilyen kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe. Találóan mondhatjuk itt, hogy »újra és tovább«, mert kutató buzgalmunkkal a kikutathatatlan incselkedő játékot űz, látszatmegállókat és úticélokat kínál, melyek mögött, amint elértük őket, újabb szakaszok tárulnak fel [...] /Előjáték: Pokolraszállás/

Idézetek róla[szerkesztés]