Vitó Zoltán
Vitó Zoltán költő. [1940-2011]
Költészetéről Hegedűs Géza így ír: „Vitó Zoltán költészete "De profundis" szállt a magasba, de már "In excelsis" zendül az értő és érző lélek felé.” [1]
Szonettjeiből[szerkesztés]
Költő
- Hogy mért fakad olykor derűm borúra?
- – A vágy s a félelem, az kényszerít:
- Ez írni űz papírra, kőre, hóra,
- s az szüntelen csak egy képet vetít:
Anyám szonettje
- Arcán a kemény, kúnos szögletesség
- alázkodásra nem nevelt soha;
- ma is csak a munka a temploma;
- derekát sosem ringatta, hogy tessék.
Ének és mérték
- Leány korában mindig énekelt
- az én szép hangú Marika hugom;
- időm így énekét hallgatva telt
- ha részem lehetett az otthonom.
Ikarusz
- A munka titkát őrízték az esték;
- s végre magasba szállhatott tova.
- Kábítá friss szabadság mámora, -
- s hogy a szárnyról olvadni kezd a festék,
Noémi
- Ahogy álltál ott nyíltan és szelíden,
- még gyermeklányként úgy két év előtt, -
- szemem az első perctől kezdve híven,
- tévedhetetlen látja benned "őt",
Nyári hó
- Kamasz sugarak eszmélő hevébe
- eltévedt, gyönge vendég, - nyári hó!
- Meglep szikrás pihéid bölcsessége;
- hogy önmagadhoz hűnek lenni jó.
Mariann arcáról
- Bőre fátylában pezsgő vér zuhog;
- zajlik víg jonatánalmák szüretje;
- vigad vérző rózsák tündéri kertje, -
- mikor lángolva reád mosolyog.
Majd így dícsérlek
- Hogy a csalódások hozzám aláztak,
- Téged, a csodált, büszke gyönyörűt;
- s e szegődő utadon megtaláltad
- lelked pompázó ékét, a derűt,
Szonett
- (Beának)
- Elnéző légy, ha rám a keserűség,
- s indulatom reád ront bűntelen!:
- Engem mindig bőszít a kisszerűség
- s a görcsök közé húzó intelem:
Szonett
- (Kittynek)
- Te menekülsz – sanda igyekezet –
- elárulva, megcsalva minden álom;
- iszkolsz szegényszánalmasan. - A szádon
- hírhedt mentség: - "Nem tudtam, mit teszek!"
Szerelem
- Megszünt a tér: nincs "messze", nincsen "távol",
- amióta tudom, hogy létezel:
- Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
- mindegyik percben hozzám érkezel.
Szonett-dal
- (Gabónak)
- Ha érzem szívemen hatolni át
- szemednek édes lélek-mosolyát,
- reményzuhatagok fürösztenek,
- hogy majd a minden lehetek Neked;
Szonett az angyalról
- (Gabónak)
- Ifjúként lelkem az égi Atyától
- angyalt kért, Társul onnan küldve le;
- olyat, kinek szíve egyszerre lángol
- Érte s értem: Mint az Ég követe
Szonett az Irigységről
- (Gabónak)
- Gazdagnak sincs okom, hogy bárki higgyen, -
- s Te nékem adtad minden kincsedet;
- éltem felén is túl vagyok s nem innen, -
- s benned engem egy gyermekszív szeret;
Szerelmes szonett
- (Gabónak)
- Tested egész felületét egyszerre
- huszonkét kézzel szeretném ölelni:
- minden porcikád találjon kezemre:
- birtoklásoddal nem tudván betelni.
Szonett etűd a házasságról
- (Feleségemnek)
- Egymásnak rendeltségük biztos vára,
- a rég megálmodott, mesebeli.
- Csak szelídségre nyílik meg a zára;
- szobái lengő rejtéllyel teli.
Nevedről szólva
- (Feleségemnek)
- Égi szférákból érkező sugallat,
- mely angyalszárnyakon szívemhez ér;
- bármely sebemre gyógyító javallat,
- medicinája Világgal felér;
Kettősség
- (Feleségemnek)
- Ahogy védelmet kérő kisleányként
- hozzám bújsz óvó menedékedül, -
- de érett, komoly, asszonyi halánték
- gondosságán száz viharom elül;
Dobai emlék
- (Feleségemnek)
- A főiskoláról küldtek Dobára,
- látni otthonának száz betegét;
- s direktoruk - büszke lévén borára -
- adott Neked - palackba öntve - két
- liter nedűt. - S Te útban, este még
- - sírva hátráló szándékod dacára -,
- rám gondolva, hoztad a bor felét,
- s csak másik felét testáltad atyádra...
Fülszöveg
- Szerkesztőm szava ismerős:
- "A szöveged húsz sorban várom!"
- - Én ezt tízben is megcsinálom! -
- Szól bennem daccal ezer ős:
- Berzeviczy Gergelyről
- (B. E.-nek)
- Újpesten én a Táncsics utcában lakom,
- s a Berzeviczy Gergely szép nevét
- viselő keresztutcát is gyakran rovom:
- Itt lábam is értő kövekre lép;
- verseimért mind több a becses alkalom,
- hogy új barát nyújtja felém kezét; -
- s ha bántás ér, ha van, ki szándékolt-vakon
- énellenem, engem nem értve, vét:
Mitológia
- (H.G. második házasságára)
- Az első nőt, kit szinte eleségül
- vágytál, de előbb más vett el helyetted, -
- Te méltatlan frigyéből visszavetted
- és méltó Társnak nyerted feleségül.
- S a mitikus való tovább egészül,
- hisz' szikrázóan hű asszonyi tettek
- labirintusaidból kivezettek, -
- ám Hádész kínban elragadta végül.
Kívánság-szonett a meséről
- (A 75 éves Hegedűs Gézának)
- A világban még örvénylő a "jaj";
- mesemondó kedvvel maradj velünk!:
- Míg szántva száguld száz gyilkos robaj,
- mesélő ajkadon feledkezünk
- s újult erővel tesz is a kezünk,
- hogy elnyugodjon minden harci zaj. -
- Múltat tudva, hogy' lesz jobb jelenünk?
- s mondd, mit sejtet a bölcs idő-moraj?:
Kívánság-szonett az időről
- (A 75 éves Hegedűs Gézának)
- Időnk legyen (ne hiányának mérge),
- infarktus-mentes, bölcs szívdobbanásra
- - nem eszeveszett, "modern" rohanásra -,
- ezt eltanulni vágyunk, Tőled kérve!
- Múlt s Jelen katedrálisába térve,
- legyen időnk könyvtárnyi olvasásra;
- legyen érlelődő időnk egymásra, -
- az érdemet igaz mércével mérve!
Hegedűs Gézához
- (Nyolcvanadik születésnapján)
- Mindentudásra törő szellemed
- időtlen idők mélyeire hágott,
- s ki figyelt rád, az köszönhet neked
- egy egész újra-teremtett Világot.
- A nem-értés, a közöny sose bántott:
- legyőzte azt derűvel kellemed;
- tekinteted múltból jövőbe látott, -
- s a hívek, lásd, mind itt vagyunk veled:
Esküvői prológus
- (Linka Ágnesnek és Siposhegyi Péternek)
- „Színház a világ” - mondta Shakespeare úr:
- s ma egy „drámá”-ból látjuk magyarul
- az esküvői részletet itt, menten.
- A darab arról szól: ki szerelemben
- keresve, várva, küzdeni tanul,
- szép harcában nem maradhat alul:
- egymásra lelve, jól kiérdemelten,
- közös úton indulnak itt ma ketten.
Szonett a mű címéről
- (Bőhm Andrásnak)
- A jó mester a címben sem hibáz!:
- A míves cím a Műnek cseppnyi mása;
- szomjul tőle benned kíváncsi láz,
- hogy miként felel majd az alkotás a
- kérdésre, mit csábító cím csigáz
- s vágyod, hogy füled hallja, szemed lássa...
- Rejtvényként és ígéretként igáz,
- s nincs is lelkednek más szabadulása:
Szonett ex libris
- (Kékesi Lászlónak)
- Ha költőnek szonett a címere,
- ugyanaz grafikusnak az ex libris:
- A kifejezés parányi tere;
- vallomás önmagáról és amit hisz,
- igazának miniatűr „pere”;
- képes, tömör „beszéd”, mit fölfog írisz,
- szomjas szemünk szivárvány-ékszere
- (amelyet óv is tán a gondos Ízisz).
Két név szonettje
- (A Rősler-Morgányi Alapítványra)
- Miként a művészetben dal s a tánc:
- egymást egészítve s feltételezve,
- az Ő nevük is így fonódott egybe;
- halálon túl is élő, lelki lánc:
Szonett a látásról
- (Feleségem Édesapjának)
- Még lányod védve, orzó vágyam ellen,
- emelted közénk féltésed falát;
- jogosan vívott ádáz küzdelemben
- értettelek én, tolvajló galád, -
- mígnem a harcban magad érve tetten,
- felkínáltad a béke italát:
- győzött benned a legnemesebb szellem,
- s lettél számomra is Apa, Barát...
Szaltó mortále
- (Tóth Bélának)
- Alattad a cirkusz ismert porondja,
- most látod ezt talán ezeregyedszer.
- Fejtetőn áll a nézőtér korongja
- rád meredő sok száz szem nem ereszt el.
Szonettek szonettje
- A Szonettek Szonettjét, ha megírnám,
- birtokolnám égi szavak becsét;
- angyalhaj-húrú lantom révén bírnám
- a legtörékenyebb formák kecsét;
- szopós dedecske hangján ide sírnám
- mézes emlők legédesebb csecsét;
- minden igazra rászánnám az írhám;
- titkok titkáról törne itt pecsét.