Áder János

Матеріал з Wikidézet
Перейти до навігації Перейти до пошуку
Áder János

Áder János (Csorna, 1959. május 9.) politikus, a Fidesz volt elnöke, az Országgyűlés volt elnöke.

Idézetek Áder Jánostól[ред.]

  • Nem lehet elfelejteni azoknak az arcát, akik 2002-ben a Millenárison, a Testnevelési Egyetemnél vagy a Kossuth téren gyülekeztek, hogy kimond-ják: hisznek a szeretet és összefogás erejében.
Visszaszámlálás című könyvének előszavában; a Fidesz első fordulós szereplése nyomán szervezett nagyszabású jobboldali tüntetéssorozatról, amely bár nagy tömegeket mozgósított és megerősítette a jobboldal Orbán Viktor iránti elkötelezettségét, de már nem tudta megelőzni a Fidesz-kormány bukását.
Nemzeti Fórum


  • Mert ha igaz, hogy a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz, úgy igaz az is, hogy a köztársaság, amit építünk vagy magyar lesz, vagy nem lesz. Mert ha magyarellenes lesz, vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.
A KDNP küldöttgyűlésén elmondott beszédéből, Budapest, 2004. november


  • Ki akartuk ugrasztani a nyulat a bokorból, nyúl helyett azonban vakondok másztak elő.
Áder János a 2005-ös elnökválasztás első fordulója után. Az első fordulóban az Áder által választott szavazási stratégia alapján a fideszes képviselők nem adták le szavazólapjaikat. Az szavazás eredményeiből kiolvasható volt, hogy az MDF képviselői közül többen is a szocialista párt jelöltjére szavaztak, őket Áder János vakondoknak nevezte. A vakondok kifejezés hamarosan a szavakban jobboldali, de a baloldali-liberális kormányzással kiegyező magatartás szinonimája lett.
Fidesz-MPP honalpja


  • Ha kell táncol, ha kell, könnyeivel küszködve áll a nyilvánosság elé, ha kell, keblére öleli az ellenzéket is, de mindig szerepet játszik.
Gyurcsány Ferencről, 2008. október 25
ma.hu


Áder Jánosról mondták[ред.]

  • Cellatársnak inkább viselném el Orbánt.
Bodor Pál, író
Klubháló


  • A csornai Charles Bronson
a Fideszen belül elterjed tréfás neve

Külső hivatkozások[ред.]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Áder János témában.