„Szent-Györgyi Albert” változatai közötti eltérés

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Einstein2 (vitalap | szerkesztései)
Einstein2 (vitalap | szerkesztései)
7. sor: 7. sor:
* Kevés döntéssel tudjuk olyan közvetlenül befolyásolni az egészségünket, mint azzal, hogy milyen élelmiszereket választunk és fogyasztunk!
* Kevés döntéssel tudjuk olyan közvetlenül befolyásolni az egészségünket, mint azzal, hogy milyen élelmiszereket választunk és fogyasztunk!
* Ha én még egyszer 75 éves lehetnék!
* Ha én még egyszer 75 éves lehetnék!
::''(– a 90. születésnapján mondta.)''
**90. születésnapján
* Történetemben van némi irónia: mialatt az életet kutattam, az élő szervezeteket ízeikre szedtem, de eközben kezeim között elsiklott az élet, és végül a molekuláknál meg az atomoknál kötöttem ki, ahol már nyoma sincs az életnek. Most öregkoromban megpróbálom újra összerakni azt, amit korábban rendkívül nagy gonddal szétdaraboltam.

* A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.

A lap 2009. október 5., 19:38-kori változata

Szobra a szegedi Pantheonban. (Kalmár Márton alkotása)

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. szeptember 16. - Woods Hall, Massachusetts, 1986. október 22.) magyar biokémikus, biológus.

Idézetei

  • Kevés döntéssel tudjuk olyan közvetlenül befolyásolni az egészségünket, mint azzal, hogy milyen élelmiszereket választunk és fogyasztunk!
  • Ha én még egyszer 75 éves lehetnék!
    • 90. születésnapján
  • Történetemben van némi irónia: mialatt az életet kutattam, az élő szervezeteket ízeikre szedtem, de eközben kezeim között elsiklott az élet, és végül a molekuláknál meg az atomoknál kötöttem ki, ahol már nyoma sincs az életnek. Most öregkoromban megpróbálom újra összerakni azt, amit korábban rendkívül nagy gonddal szétdaraboltam.
  • A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.
  • Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt.
  • A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.
  • A holt tudás megfakítja a szellemet, megtölti a gyomrot anélkül, hogy táplálná a testet.
  • A tudós az az ember, aki miközben mászkál a világban, ugyanazt látja, mint bárki más; de miközben ugyanazt látja, olyan dolgok jutnak eszébe, mint előtte soha senkinek.

Róla mondták

  • Tudós volt és humanista, páratlan és feledhetetlen.
    • John T. Edsall amerikai biokémikus nekrológjában, aki a Harvard Egyetem professzoraként ismerte Szent-Györgyi Albertet; 1986. október 22.

Külső hivatkozások

A Wikipédiában további adatok találhatóak

Források

  • Kassai Tibor: Szemenszedett bölcsességek, Calibra Kiadó, Budapest, 1997, ISBN 963564468X