„Sigmund Freud” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nincs méretváltozás ,  10 évvel ezelőtt
a
a (Bot: következő hozzáadása: nl:Sigmund Freud)
:''(a számok oldalszámok)''
 
16. Végtelen nagy azoknak a kultúrembereknek a száma, akik a gyilkosságtól, vagy vérfertőzésrél visszariadának, de nem mondanak le kapzsiságuk, erőszakosságuk, féktelen szexuális vágyaik kielégítéséről, nem mondanak le arról, hogy másokat hazugság, csalás, rágalmazás útján megkárosítanak, ha közben büntetlenül maradnak és ez valószínûlegvalószínűleg sok kultúrkorszakon keresztül mindig így volt.
 
17. Fölösleges mondanunk, hogy egy kultúrának, amely résztvevőinek oly nagy számát nem elégíti ki, sõt lázadásra készteti, nincs arra kilátása, hogy tartósan fennmaradjon, de azt meg sem érdemli.
21. Hiszen a kultúrát épp azért teremtette az ember, hogy azokat a veszélyeket, amellyel a természet fenyegeti, elhárítsa és többek között az emberek együttélését lehetővé tegye. A kultúra fő feladata, létezésének legfőbb indoka éppen az, hogy az embert a természet ellen védelmezze.
 
24. Az istenek megtartják hármas feladatukat, a természet rémségeit távoltartják, a sors szörnyûségeivelszörnyűségeivel, különösen a halállal kibékítenek és a szenvedésekért és lemondásokért amelyet az embereknek a kulturális együttélés kedvéért vállalniok kellett, kárpótolnak.
 
26. Az emberek úgy képzelik, hogy nem képesek elviselni az életet, ha nem értékelik ezeket az elképzelésüket olyan magasra, mint amire ezeknek véleményük szerint igényük van. És ezért felmerül a kérdés: mik ezek az elképzelések a lélektan tükrében, miért értékeljük õket olyan magasra, és tegyük fel félve azt a kérdést is: mi a valóságos értékük?
33. Egy ilyen tilalom eredete csak az lehet, hogy a társadalom nagyon jól tudja, milyen bizonytalan alapokon nyugszik a vallásos tanok hitele.
 
34. Így arra a különös eredményre jutunk, hogy kultúránk éppen az a része, amely a legnagyobb jelentõségûjelentõségű, számunkra és amelynek az a feladata, hogy a világ titkait megfejtse és hogy az élet szenvedéseivel kibékítsen bennünket, épp az a része rendelkezik a leggyengébb bizonyító erõvel. Nem lennénk hajlandók elhinni egy ránk nézve annyira közömbös tényt, mint hogy pl. a cethalak élõ fiakat szülnek, ha ez nem lenne az elõbbieknél jobban bizonyítható.
 
35. Az értelem felett nincs más instancia. Ha a vallásos tanok igazsága egy belsõ élménytõl függ, ami az igazság bizonyítékául szolgál, mit gondoljanak azok az emberek, akiknek ebben a ritka élményben még nem volt részük? Minden embertõl követelhetjük, hogy az értelem adományával éljen olyan mértékben, amilyen mértékben az rendelkezésére áll, de nem lehet egy mindenki számára kötelezõ véleményt olyan indoklások alapján fölépíteni, amelyek csak igen kevesek számára hozzáférhetõk.
40. A valóságban ez csak kísérlet arra, hogy azt a látszatot keltsük, mintha még kitartanánk a vallás mellett, jóllehet már rég eltávolodtunk tõle. Ha vallási kérdésekrõl van szó, az emberek elképzelhetetlen mértékben nem õszinték és mindenféle intellektuális neveletlenségeket követnek el.
 
40. Filozófusok addig tágítják a szavak értelmét, amíg az eredeti értelembõl már alig marad valami; egy bizonyos absztrakciót, amelyet maguknak alkotnak, "istennek" neveznek és ezáltal deistákká, istenhívõkké válnak és az egész világ elõtt dicsekednek azzal, hogy egy magasabbrendûmagasabbrendű, tiszta istenfogalomhoz jutottak el, jóllehet ez az isten már csak egy elmosódott árnyék, amelynek semmi köze sincsen a vallásos tanok hatalmas egyéniségéhez.
 
45. Kétséges, vajon az emberek egészében véve boldogabbak voltak-e a vallásos tanok korlátlan uralma idején, mint ma: erkölcsösebbek semmi esetre sem voltak. Mindig értettek ahhoz, hogy a vallásos elõírásokat puszta külsõségekké változtassák és ezzel szándékaikat meghiúsítsák.
 
46. A mûveltektõlműveltektõl és szellemi munkásoktól nem kell féltenünk a kultúrát. Náluk a kulturált magatartás vallásos indoklásai zajtalanul cserélõdtek ki világiakkal, azonkívül õk a kultúra hordozói.
 
47. Tehát vagy szigorú fegyelem alatt kell tartani e veszélyes tömegeket és gondosan elzárni előttük a szellemi felvilágosodás lehetõségét, vagy alaposan revideálnunk kell a kultúra és a vallás viszonyát.
 
47. Amikor Szent Bonifác a szászok által szentként tisztelt fát kivágta, a körülállók valami szörnyûszörnyű esemény bekövetkezését várták e gonosz tett miatt. Semmi sem történt, mire a szászok felvették a kereszténységet.
 
48. A gyilkolás tilalmának ezt a racionális magyarázatát azonban nem mondjuk ki, hanem azt állítjuk, hogy istentől származik e tilalom és úgy gondoljuk, hogy õ sem akarja, hogy az emberek kiirtsák egymást. Ezzel a lépésünkkel a kultúrtilalmat különösen ünnepélyes formába öltöztetjük, viszont megkockáztatjuk az a veszélyt, hogy a tilalomnak való engedelmeskedést az istenben való hittõl tesszük függővé. Ha ezt a lépésünket visszavonjuk és akaratunkat nem tulajdonítjuk istennek, hanem megelégszünk a társadalmi magyarázattal, akkor ugyan eltekintünk a kultúrtilalom megdicsőülésétől, viszont nem veszélyeztetjük.
53. Nagyon jól illik ide az a tény is, hogy a vallásos ember messzemenõen vértezett bizonyos neurotikus megbetegedések veszélyével szemben azáltal, hogy a közös neurózist elfogadta, nincs többé szüksége arra, hogy egyéni neurózisát kifejlessze.
 
53. Nagyon valószínûvalószínű, hogy ennél az átdolgozásnál a kultúrális előírások nemcsak ünnepélyes dicsfényüket fogják elveszíteni, hanem egy általános revízió alkalmából sok közülük érvénytelenné válik, amit nem kell sajnálnunk.
 
55. Hogyan várhatjuk olyan emberektől, akiknek gondolkodása béklyóba van verve, hogy a pszichológiai ideált, azaz a gondolkodás uralmát elérjék?
 
56. Hogy a vallás vígaszainak hatása egyenértékûegyenértékű a narkotikummal, azt az amerikai kísérlet szépen mutatja. Ott az emberektõl most - nyilván női befolyásra -minden izgató, kábító és élvezeti cikket meg akarnak vonni és helyette istenfélelemmel telítik õket. A kísérlet sorsa nem vitás.
 
57. Talán annak, aki nem neurotikus, nincs is szüksége kábítószerre. Az ilyen ember nyilván nehéz helyzetbe kerül, be kell vallania magának, tehetetlenségét, a világmindenséghez viszonyított esendõségét, látnia kell, hogy nem a teremtés középpontja és hogy nem tárgya egy jóságos elõrelátás által gyakorolt gyengéd gondoskodásnak. Abban a helyzetben lesz, mint a gyermek, aki puha és meleg szülõi házát elhagyta. De vajon nem ez a sorsa az infantilizmusnak, hogy az ember kinõje? Az ember nem maradhat õrõkké gyermek, végül is ki kell lépnie az "ellenséges életbe"! Nevezhetjük ezt a "valóságra való nevelésnek" és elárulhatom Önnek, hogy munkám egyetlen célja az, hogy ennek a fejlõdésnek a szükségességére felhívjam a figyelmet.
790

szerkesztés

Navigációs menü