„Kontroll (film)” változatai közötti eltérés

Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
(kritikákat kivettem, nincs helyük itt)
* Öö Volt.
 
* A most következő filmalkotás fiatal művész munkája, akit szeretnék batáromnak tudni, bár nem régen ismerjük egymást. Mint azt hosszú beszélgetéseink alkalmával elmondta, őt a jó és a rossz küzdelme foglalkoztatja.
: Amit játékfilmjében ábrázol az fikció, fiktív föld alatti világ. Sem maga a helyszín, sem az ott történő események, sem az események szereplői nem köthetok a BKV-hoz, mert univerzális gondolatokat tükröznek.
: Sokan óvtak attól, hogy a budapesti metrót átengedjük a forgatásokhoz, féltek attól, hogy a filmben lejátszódó jelenetek és szereplők rossz fényt vetnek társaságunkra.
: Én ezt másként látom. Büszke vagyok arra, hogy egy első filmes rendező munkáját segítettük azzal, hogy a metró különleges atmoszférájú helyszíneit a művész rendelkezésére bocsátottuk. Meggyőződésem, hogy a nézők el tudnak vonatkoztatni a konkrét helyszínektől, és a szereplőket sem azonosítják a BKV ellenőreivel, hiszen a világ amelyben a cselekmény lejátszódik nyilvánvalóan szimbolikus.
::: Aba Botond (BKV Rt. vezérigazgató)
 
::: **Aba Botond (BKV Rt. vezérigazgató)
 
==Külső hivatkozások==
3 214

szerkesztés

Navigációs menü