Interjú a vámpírral

Első fejezet

• – Ha akkor kérdez, azt mondom, hogy esztétikai, és hogy fokozatosan akartam megérteni a halált. Hogy egy állat halála mekkora gyönyörűséget és élményt jelent számomra, azt éppen csak kezdtem felfogni, és az emberi halál élményét az alaposabb megértés időszakára akartam tartalékolni. De morális döntés volt, mert minden esztétikai döntés valójában morális döntés.

– Nem értem – mondta a fiú. – Én azt hittem, hogy az esztétikai döntések tökéletesen immorálisak lehetnek. Vegyük a sablonos példát: a művészt, aki elhagyja feleségét, gyerekeit, hogy festeni tudjon. Vagy Nérót, aki hárfázott, miközben Róma égett. – Mindkettő morális elhatározás volt. A művész felfogása szerint mindkettő magasabb célt szolgált. A konfliktus nem esztétika és erkölcs között általában, hanem a művész és a társadalom erkölcse között rejlik. De ezt gyakran nem értik, és ennek folyománya lesz az elkallódás, a pusztulás, a tragédia. Egy festőművész például, aki festéket lop az áruházból, azt képzeli, hogy elkerülhetetlen, de ugyanakkor erkölcstelen elhatározásra jutott, úgy tekint magára, mint aki elvesztette a kegyelem állapotát, ezt követi a kétségbeesés, hitvány felelőtlenség, mintha az erkölcs üvegből való világ lenne, amelyet egyetlen cselekedettel ízzé-porrá lehet zúzni. De akkoriban nem törődtem ezzel. Nem tudtam efféle dolgokról. Úgy véltem, pusztán esztétikai okokból ölök állatokat, és nem vallottam színt olyan súlyos morális kérdésben, hogy puszta mivoltomnál fogva kárhozott vagyok-e, vagy sem.

• „Értelmes dolgokat mondsz” – jelentette ki, miután kortyolt egyet. Művelt vagy, intelligens. Én sosem voltam az. Amit tudok, nem könyvekből tanultam, hanem figyeltem az emberek beszélgetését. Nem jártam elég ideig iskolába. De ostoba azért nem vagyok, és neked hallgatnod kell rám, mert veszélyben vagy. Nem ismered vámpír mivoltodat. Olyan vagy, mint a felnőtt, aki visszatekintve gyerekkorára rájön, hogy nem értékelte azt kellőképpen. Az emberek nem mehetnek vissza a gyerekszobába, nem játszhatnak játékszereikkel, és nem kérhetik, hogy árasszák el őket szeretettel, gondoskodással, pusztán azért, mert most már felismerik annak értékét. Így van ez veled is és halandó éneddel. Lemondtál róla. Szépsége megvilágosodott előtted, de új szemeddel nem térhetsz vissza az emberi melegség világába.”

• Minden teremtmény közül egyedül te láthatod büntetlenül a halált. Te... egyedül... a kelő hold fényében... sújthatsz le, akár Isten keze!