„Alekszandr Szergejevics Puskin” változatai közötti eltérés

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
költő
Nincs szerkesztési összefoglaló
202. sor: 202. sor:
</poem>
</poem>


==Külső hivatkozások==
{{wikipédia}}
[[Kategória:Orosz költők|Puskin, Alekszandr Szergejevics]]
[[Kategória:Orosz költők|Puskin, Alekszandr Szergejevics]]

A lap 2009. március 16., 16:40-kori változata

Alekszandr Szergejevics Puskin (1799. június 6. Moszkva - 1837. február 10.) . Orosz költő író, drámaíró

Versei

Anyegin (fordította: Áprily Lajos)

S mikor jött lázas ifjusága,
Sok bús és édes érzelem,
Sok vágy s reménység szomjusága,
Elcsapták Monsieurt hirtelen.
Hősünk szabad. Ez drága napja,
Haját divat szerint nyiratja
És felvesz egy dandys ruhát.
S örül, világ, hogy végre lát.
Tud franciául udvarolni,
Sőt írni is jól megtanult.
Könnyű lábbal táncol mazurt,
S fesztelen tud meghajolni.
Kell több? S jóhíre terjedez:
Értelmes, kedves ifju ez.


Tatjana levele Anyeginhoz

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
De ha sorsom panasz-szavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.



Minél hűvösebben szeretjük,
A nő annál jobban szeret,
S ha hálónkat reá kivetjük,
Fogásunk csak biztos lehet.
Ez így van. Ezelőtt sok évvel
A szeretés művészetével
Hideg ledérség kérkedett,
S szív nélkül szerelmeskedett.


De titeket, díszes-kevélyek,
Sátáni könyvtár átkai,
Melyektől meggyötörve félnek
Az új kor rímkovácsai,
Melyek díszét Tolsztoj ecsetje
Csodás tudással festegette
S versük Baratinszkij-remek -
Bár villámtűz égetne meg!

---------------

Sírok... Ha azt a régi Tanját
El nem feledte, tudja meg:
Inkább tűrném érzéshiányát,
Szavát, mely érdes volt s rideg,
Kioktató hangjának élét,
Mint ezt a sértő szenvedélyét,
A leveleket s könnyeket.
Akkor másként viselkedett,
Fiatal álmom szánva nézte.
Tisztelt egy lányt. Ez volt a mult...
De most! - lábamhoz mért borult?
Milyen gyarló érzés igézte?
Ily hűvös észt s ilyen szivet
Gyarlóság rabbá hogy tehet?


Kik első strófáim figyelték,
Szétszórta már a messzeség,
Vagy már a sírok átölelték,
Ahogy megírta Szádi rég.
Nélkülük lett kész művem, árván,
S kiről eszményképem, Tatjanám
Kapott nemes vonásokat...
Jaj, elragad a sors sokat!
Boldog, ki serlegét fenékig
Nem hajtja fel élet-torán,
Otthagyja ünnepét korán,
Regényét nem forgatja végig,
S megválik tőle könnyedén,
Mint Anyegintól válok én.

A három forrás (fordította: Dsida Jenő)

Az ifjúság forrása balgatag
fut és csobog és csillog és cicázik.
Kasztália a másik neve és
újjáteremtik habjai, ki bágyadt.


Mese a halászról meg a kis halról (fordította: Vas István)

Az öreg a halat elbocsátja
S szól utána kedvesen becézve:
"Isten veled, szép aranyhalacska!
Nem kell nekem váltságdíj tetőled.
Menj, siess a kék tenger vizébe,
Bolyongani szabad messzeségbe!"
Ballag haza öregasszonyához,
Szól neki a félelmes csodáról:
"Nem fogtam ma, csak egy kis halacskát,
Aranyhal volt, nem akármilyen hal,
Szólt a kis hal, úgy, ahogy mi szólunk,
Kéredzkedett kék tengerbe vissza,
Váltságdíjat érte felajánlott,
Váltságdíjat, amit én kívánok.
Váltságdíjat venni féltem én,
Kék tengerbe visszaeresztettem."
Öregasszony az öreget szidja:
"Ó, te mamlasz, ó, bolond fajankó!
Hogy nem vettél váltságot a haltól!
Legalább egy teknőt kérj nekem,
A mienk már szétrepedt egészen."



Megy az öreg kék tenger partjára.
Látja, hogy már elborul a tenger.
Parton áll, az aranyhalat hívja.
Odaúszik s kérdi az aranyhal:
"Öregapó, hát neked mi kell?!"
Szól az öreg, mélyen meghajolva:
"Szánj meg engem, ó, aranyhal úrnő,
Szidalommal várt az öregasszony,
Nem hagy nyugton engem, öregembert.
Házat akar a rigolyás asszony."
Azt feleli erre az aranyhal:
"Ne búsulj hát, menj isten hírével.
Nem kell félned: meglesz majd a ház."



"Szánj meg engem, ó, aranyhal úrnő,
Még bolondabb lett az öregasszony,
Nem hagy nyugtán engem, öregembert.
Nem lesz többé durva parasztasszony,
Akar lenni ősnemes nagyasszony."
Azt feleli erre az aranyhal:
"Ne búsulj hát, menj isten hírével."



"Szánj meg engem, ó, aranyhal úrnő!
Mit tegyek az átkozott banyával?
Akar lenni tenger királynője,
Akar élni óceán-tengerben,
Azt akarja, szolgáld te magad,
Te magad légy futosó cselédje."
Nem szól erre semmit az aranyhal,
Loccsan egyet farka a habokban.
Beleúszik tenger mélységébe.
Vár válaszra, vár a tengerparton,
Elunja az öreg, hazaballag -
Látja újra: előtte a kunyhó,
A küszöbén ül az öregasszony,
Lába előtt ott a törött teknő.


Téli utazás (fordította: Szabó Lőrinc)

Fáradtan ragyogva játszik
a felhőn a holdsugár,
bús, hideg fényében ázik
és búsul a néma táj.

Trojkám repül a derengő
éjszakában a havon...
Egyhangúan cseng a csengő...
Bóbiskolok, álmodom.

És nótára gyujt a jámscsik.
Ó, hazai, szép dalok!...
Boldogságról szól az egyik,
a másik meg sír, zokog.

Tűz seholse! Mindenütt csak
hó és árny és szürkület;
közelednek, maradoznak
a csíkos mérföldkövek.

Külső hivatkozások

A Wikipédiában további adatok találhatóak