Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij

Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij (1893-1930), szovjet (orosz) költő

Idézetek

Pofonütjük a közizlést

A mi Új Első Váratlanunk olvasóinak:

• Csupán mi vagyunk Korunk arca. A kor kürtje harsonázik általunk a szó művészetében.
• A múlt szűk. Az Akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák.
• Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt és a többit ki kell dobni a Jelenkor Gőzhajójából.(...)
• És ha egyelőre még a mi írásainkban is ottmaradtak az Önök „Józaneszének” mocskos bélyegei, mégis elsőként vibrálnak felettünk az Önértékű (Öneredetű) Új Szó Eljövendő Szépségének Villámfényei.

D. Burljuk - A. Krucsonih - V. Majakovszkij - V. Hlebnyikov (1912)

Hátgerinc-fuvola

Mindnyájatokért,
kiket kedveltem és kedvelek,
és óvok, mint lelkem barlang-ikonját
– ürítem, mint asztalnál a boros serleget,
egészségetekre, ezt a verssel telt koponyát.
...

Nadrágba bújt felhő

Gondolataitokat,
melyek úgy ábrándoznak lágy agyatokon,
mint elhízott lakáj zsírfoltos heverőn,
szívem véres rongyával felkavarom,
csömörig gúnyolom marón és merőn.
...

Brooklyni híd

... Ahogy szentélybe

lép

az áhítat szédültje,

vagy kolostorba

vonul

zordon és szelíd,

úgy lépek

az esti

szürkeszínű ködbe

hozzád,

megilletődve, Brooklyni híd.

...

Este

Gyűrötten omolt a fehér a pirosra,
dukátok özönnel a zöldbe peregtek,
sárgán ragyogott fel a kártya, kiosztva,
szurtos keze közt a sok ablaküvegnek.

Mit bánta a tér meg az utca a házak
mélykék tunikáit! A lába merő seb
volt már, mit a kunkori lángkarikáknak
abroncsa fogott, az imént sietőknek.

Kúszott a tömeg sebesen kanyarogva,
cirmos cicaként, s kapu nyelte be távol:
mind vinni akart valamit haza ott a
fénylő kacagás csoda-gombolyagából.

Ruhák puha mancsa karomra fonódott
s én visszanevettem, amíg hahotázván
verték a dobot s riogatták a mórok:
a homlokukon kivirult papagájszárny.

Kálnoky László fordítása