Dante Alighieri

Dante Alighieri
A legrégebbi ismert Dante képmás
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Cervantes Virtualon
Művek a Project Gutenbergben

Dante Alighieri (eredetileg: Durante Alighieri) (Firenze, 1265. május második fele – Ravenna, 1321. szeptember 14.) itáliai költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa. Főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”, Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte. Műveiből életbölcsességek, axiómák bonthatók ki.

Idézetek

De vulgari eloquentia, 1577

Az új élet

• Ne kérdezz többet, mint amennyi hasznodra válik. (XII. 380.)

Vendégségben

• A tudás lelkünk végső tökéletessége. (I. 1.)
• Az emberben két hiba s egyben akadály lehet: az egyik a test, a másik a lélek oldaláról. A test részéről akkor, ha az egyes érzékszervek nem hibátlanok, s így semmit fel nem foghatnak, amint a süketek, és némák meg hasonlók esetében látunk. Lelki akadály akkor keletkezik, amikor a gonoszság hatalmaskodik el rajta, és bűnös élvezetek hajhászójává teszi, amelyek végleg megtévesztik, s mindent megutáltatnak vele. (I. 10-11.)

Isteni színjáték

(Az első idézetben a mű néhány kezdősora; a második idézetben Dante Pokla kapujának felirata olvasható.)

Babits Mihály fordítása

Első ének

A sötét erdőben

Az emberélet útjának felén
          egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
          mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan,
          s milyen e sűrü, kúsza vad vadon:
          már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
          De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
          hallanod kell, mit láttam az uton.

Harmadik ének

A Pokol kapuja

Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
    én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
    rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
    Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
    az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
    csupán örökkel; s én örökkön állok.
    Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel

Harmincnegyedik ének

A Föld középpontja

E titkos úton át a mester és én
   visszaindultunk világos világba;
    s a pihenésre gondolni se késvén,
kusztunk föl, ő elől és én nyomába,
    míg a sok szépből, melyet az ég hordoz
    láttam egynémit, egy kis karikába:
és így jutottunk ki a csillagokhoz.

Forrás

• Dante Alighieri összes művei; Magyar Helikon, 1965.
• Dante Alighieri: Isteni színjáték (MEK)