Boldogság

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Boldog, akinek hűtlensége megbocsátatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsoltárok 32,1-2)

Idézetek a boldogságról[szerkesztés]

  • A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom. – George Gordon Byron
  • Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre. – Széchenyi István
  • Azok a dolgok, amelyekre leginkább áhitozunk, nem történnek meg, vagy ha megtörténnek is, nem abban az időben és nem olyan körülmények között amikor szertelen örömet okoznának. – La Bruyére
  • Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért. – Rusztaveli
  • A boldogság könnyelmű fruska, nem időz sokat egy helyen, hajad szemedből elsimítja, megcsókol, s tűnik hirtelen. – Heinrich Heine
  • A boldogság nem könnyű dolog. Önmagunkban meglelni nagyon nehéz, másokban meglelni lehetetlen. – Chamfort
  • A boldogság vagy boldogtalanság egy sereg olyan dologtól függ, amely nem látszik, amelyről nem beszélünk, s amelyet nem is lehet elmondani.– Chamfort
  • Nem boldog, aki nem akar boldog lenni. – Joubert
  • ...ha boldogságunk van, mindenünk van; ha pedig nincs, mindent elkövetünk, hogy megszerezzük. – Epikurosz
  • ...lehetetlen boldognak lenni, ha nem akarjuk; akarni kell tehát a boldogságot és megteremteni. – Alain (?)
  • Nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldoggá tegyenek minket, de ahhoz, hogy azok is maradjunk, több kell,mint amennyi a mennyben és a földön csak megtalálható. – Joseph Heller

Attól, hogy még orvos vagy,
Beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
Bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
Boldog is lehetsz! – Fodor Ákos

  • Nem teheted boldoggá az embereket a te metódusod szerint, hagynod kell őket boldoggá, vagy boldogtalanokká lenni a maguk módján. – Marcus Aurelius
  • A természet folyvást gondoskodik az emberi boldogság legfőbb eszközeiről. Figyeld meg, mint nő a gabona, mint fakad a bimbó; haladj ziháló tüdővel az eke mögött; olvass, gondolkodj, szeress, mert ezek a dolgok, amik az embert boldoggá teszik. – Puskin
  • Boldogságunk kilenc tizede az egészségen alapszik. – Arthur Schopenhauer
  • A boldogság, kedveseim, a magunkfelejtő szeretettől hajtott, egy nyelvet beszélő és egy nyelvet valló közösségért végzett sikeres munka öröme. – Mezei Mária
  • A boldogok természetesnek veszik azt, ami körülöttük történik. Franz Kafka
  • Nincs nagyobb boldogság, mintha szeretnek bennünket. – Charlotte Bronte
  • A kapcsolatok célja nem az, hogy általuk rálelj a teljességre, hanem általuk megoszd a teljességedet másokkal. Nem az, hogy felleld az örömöd, hanem megoszd az örömödet. Nem az, hogy megtaláld a boldogságot, hanem hogy megoszd a boldogságodat. – Neale Donald Walsch
  • A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van. – Lev Tolsztoj
  • Boldogok,akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. – Gyökössy Endre
  • Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. – Gyökössy Endre
  • Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. – Gyökössy Endre
  • Boldogok,akik észreveszik a diófában a bölcsőt,az asztalt és a koporsót,és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. – Gyökössy Endre
  • Boldogok,akik figyelnek mások hívására anélkül,hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. – Gyökössy Endre
  • Boldogok,akik tudják,hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. – Gyökössy Endre
  • Boldogok,akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. – Gyökössy Endre
  • Boldogok,akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. – Gyökössy Endre
  • Boldogok,akik csodálkoznak ott is,ahol mások közömbösek,mert öröm lesz életük. – Gyökössy Endre
  • A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság. – Buddha
  • Kaphatsz elég boldogságot,hogy kedvessé tegyen; elég nehézséget,hogy erőssé tegyen; elég fájdalmat,hogy emberivé tegyen; elég reményt,hogy boldog lehess.– Paolo Coelho
  • A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,egyetlen titka:adni,mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok–sok önzetlen, tiszta szeretetet.– Goethe
  • A boldogság mindig kicsinek tűnik,amíg csak a saját kezedben tartod. De engedd szabadjára, és azonnal megtanulod,mennyire nagy és értékes. – Makszim Gorkij
  • A mesterség, boldog lenni: igen könnyű,de ritka. Nem kell azért messze menni,bennünk van a titka. – Kisfaludy Sándor
  • A boldogság csak egy–egy rendkívüli pillanat,legfeljebb perc. A többi csak a rá való emlékezés. – Dallos Sándor
  • Sokan a boldogságot az embernél magasabb régiókban keresik,mások lejjebb. Holott a boldogság emberi mértékre van kiszabva. – Konfuciusz
  • A boldogság azokra talál rá, akik egymást boldogítják. – kelta mondás
  • Az igazi boldogság forrása önmagunkban rejlik,és mások nem tehetik igazán boldogtalanná azt,aki boldog akar lenni. – Rousseau
  • Emlékezz arra,hogy a boldogság nem attól függ,hogy ki vagy,vagy mi van veled. Egyedül attól függ,hogy mit gondolsz. – Carnegie
  • Boldog csak az,akinek szíve megtalálta a békességet... Békesség pedig csak ott van,ahol minden szenvedély és bűn tüze kialudt. – Buddha

Ismeretlen szerzőktől[szerkesztés]

  • A boldogság az önzetlen vágyak kielégülésének egyensúlya. De mivel az önzetlen vágyak száma kimeríthetetlen, mint a tenger tartós boldogság nincsen.
  • Sokféle boldogság van az életben. De a legnagyobb talán az, amikor hosszú távollét után ismét találkozunk szeretteinkkel.
  • A legnagyobb boldogság, ha tudhatjuk, hogy szeretnek azért, amilyenek vagyunk, pontosabban annak ellenére amilyenek vagyunk.
  • Amikor a boldogság egyik kapuja bezárul, egy másik kinyílik előttünk. Néha olyan sokáig nézzük a bezárt ajtót, hogy nem vesszük észre azt, amelyik kinyílt. - Keller
  • A boldogság, akár a jó barát, néha váratlanul állít be, többnyire olyankor, amikor nagyon el van az ember foglalva valami egészen mással.
  • ...a boldogság nem földi javakon, hatalmon vagy hírnéven múlik, hanem azon, milyen a viszonyod azokkal az emberekkel, akiket szeretsz és tisztelsz.
  • Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz, akár minden kívánságát teljesíted is, ha Te magad nem vagy boldog.
  • A boldogság olyan, mint a levegő: csupán a hiánya tűnik fel.
  • Ne várj arra, hogy a boldogság megkeressen, neked kell rátalálnod. - Keresztes Attila PhS