Örkény István
A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Örkény István (1912-1979) drámaíró és novellista
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Idézetei
- Magyarország, rögeszme (orv.: „fixa idea”). Tízmillió lakosa van. Újabb hírek szerint gyógyítható, bár úgy sokat veszít a bájából.
- Erkölcsi világkép, tömegsport. Mint a futballt, huszonketten játsszák. A nézők (néha tízezrek is), akikre a szabályok nem kötelezők, a játékosokat buzdítják.
- Az ember élősdi lény; szimbiózisban él a sült krumplival, a pirított borjúmájjal meg a hónapos retekkel. Az ember sajnos olyan, mint a fagyöngy: életének mindig egy idegen élet az ára...
- Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.
- ... a jó tanár hatása nem szakmai természetű, hanem az ifjúkori magatartás fejlődését befolyásolja. Másként kifejezve: egy jó angoltanár is nevelhet matematikai zseniket és viszont ...
- Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.
- ... ami szenved, az nem lehet szép.
- Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba.
- ... aki javítani akar az emberiség sorsán, annak vállalnia kell némi kockázatot.
- Hiába sikerül egy vitás kérdést tisztázni, máris ott a következő talány.
- Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik.
- A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál a mégrosszabbat.
- Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.
[szerkesztés] Szakmai önérzet
Engem kemény fából faragtak!
Tudok magamon uralkodni.
Nem látszott rajtam semmi, pedig hosszú évek szorgalmas munkája, tehetségem elismerése, egész jövőm forgott kockán.
– Állatművész vagyok – mondtam.
– Mit tud? – kérdezte az igazgató.
– Madárhangokat utánzok.
– Sajnos – legyintett –, ez kiment a divatból.
– Hogyhogy? A gerle búgása? A nádiveréb cserregése? A fürj pitypalattyolása? A sirály vijjogása? A pacsirta éneke?
– Passzé – mondta unottan az igazgató.
Ez fájt. De azt hiszem, nem látszott rajtam semmi.
– A viszontlátásra – mondtam udvariasan, és kirepültem a nyitott ablakon.
-
- (Egyperces novellák)
