121 idézet a 100 éves Nyugatból

A Nyugat című folyóirat első száma a címoldal szerint 1908. január 1-jén, valójában 1907 karácsonyán jelent meg.

Főszerkesztője 1929-ig Ignotus, fő kritikusa és egyben szellemi irányítója nagyon hosszú ideig Osvát Ernő volt.

1929-1933 között Babits Mihály, Móricz Zsigmond és Gellért Oszkár együtt szerkesztette a lapot, majd 1933-ban Móricz Zsigmond, 1939-ben pedig Gellért Oszkár otthagyta a folyóiratot. Babits Mihály – 1941-ben bekövetkezett haláláig – egyedül folytatta tovább a szerkesztést.

Idézetek

1. – 11.

1. Ady Endre: Én fiatal maradok (Nyugat 1908. 2. szám)

Beágyazott a villás Vénség:

Meleg ólban vár élet alom.

Jaj nékem, mert faluba vágyok

S evoé, mert úgy érkezek meg,

Ahogy születtem: fiatalon.

2. Pásztor Árpád: Hajsza... (Nyugat 1908. 2. szám)

Űzöm a dicsőség rohanó szekerét,

Hogy ragadjon örök időkbe.

Töretlen utakon, irdatlan nyomokon,

Bús álomromokon

Szikrázik, villan küllője.

3. Juhász Gyula: Turris eburnea (Nyugat 1908. 3. szám)

Elefántcsonttorony, művészet,

Én is boldog rabod vagyok,

Ha kitagad, kiűz az élet,

Fehér tetőd felém ragyog

Elefántcsonttorony, művészet!

4. Kemény Simon: Őszi szántás (Nyugat 1908. 3. szám)

Nagyszarvú fehér ökreivel,

A kemény-csontú barna élet

Jön és fölszántja a szívemet,

Halkan fütyölget és nevet:

S kurjant néha a durva béres.

5. Lesznai Anna: Későn érkezem (Nyugat 1908. 5. szám)

Hogy hazatértem egy-két éjjen át,

Hallottam még a csalogány dalát;

S hogy harmadnapon örömváró füllel

Lestem hangját az énekes bozótnak,

A csalogányok némák voltak!

A tavasz végdala jutott nekem, -

Ez életem!

6. Gellért Oszkár: Új sötétség (Nyugat 1908. 6. szám)

Valami új sötétség kellene.

Valami új, szokatlan és merész,

Mit sejt a szív tán, ám nem ér fel ész.

Fekete ég, fekete napkorong,

S az ember él és lát is a szeme.

Valami új sötétség kellene.

7. Szép Ernő: A harangozó (Nyugat 1908. 6. szám)

A faluban, de nem a nép között,

Odafönn lakik a templomtoronyban,

Míg lenn él-hal a nyomorult falu,

Ő az istennek muzsikál föl onnan.

Zengnek, dalolnak a harangjai

S elöntve az érc kábító szavától

Messzire bámul a harangozó,

Hol tornyokkal kacérkodik a távol.

8. Ady Endre: Az ájulásig-csók (Nyugat 1908. 7. szám)

Ez az ájulásig-csók hona,

Rettegi a paraszt babona

S valahol, vad, erdő-szakálas,

Szatir-képű, bús hegyek alján

Fekszik, mint egy nagy fiatal lány.

9. Tóth Árpád: Egy leány (Nyugat 1908. 24. szám)

Egy kobzos görögös lányt szeretek én,

Akit ti sohse láttok,

Vár rám magányos utcák szögletén,

Karcsu és izmos, akár egy legény,

Nyakamba ugrik s átfog.

10. Pásztor Árpád: Alkony felé (Nyugat 1908. 19. szám)

Nem sok, ami időmből hátra van,

Szeress, szeress!

Kezed simítsa lágyan a hajam,

Szelíden, gyöngén, hosszasan.

Nem sok, ami időmből hátra van.

11. Juhász Gyula: Filológia (Nyugat 1908. 16. szám)

Budapest ez a nagy, világi dáma

Engem nem ölelt, nem csókolt soha.

Szegény diáknak nézett, aki árva,

Kihez a pénz és öröm mostoha.

12. – 22.

12. Vas István: Hirtelen nyár (Nyugat 1941. 8. szám)

Mindez a tűz! Fodros, lebegő felhő fut az égen,

ég, mosolyog. Zöld láng reszket a földön, a lomb.

Tegnapelőtt fáztunk, tegnap naphosszat esett még,

szél és zápor alól ránk lobogott ez a nyár

s most csupa láng a világ, a katángok lángban enyésznek,

sárgul a búza, pipacs gyullad a rozs közepén,

kéklik a búzavirág, vigan ég, darazsak parazsával

telve a lég, duruzsol. Lobban a réten a fű.

13. Illyés Gyula: Voltunk, – leszünk… (Nyugat 1941. 6. szám)

Voltunk, - leszünk magyarok?

Én már csak megmaradok.

Hol üköm is félve szült,

ülök, ahol dédem ült.

Települt vagy menekült,

vagy jajongva elterült.

14. Radnóti Miklós: Emlékeimben... (Nyugat 1941. 4. szám)

Emlékeimben lépdelő virágok...

meglebbenő esőben álldogálok,

két nő jön nedves, villogó fogakkal,

majd két galamb. Kövér,

fontoskodó begyük egész a földig ér.

15. Vas István: Minden jelben... (Nyugat 1941. 4. szám)

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.

Uj dalomnak ringatója csak te vagy.

Reggel, délben, alkonyatkor néztelek

és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.

Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;

csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.

16. Nagy Zoltán: A kedveshez (Nyugat 1941. 3. szám)

Emeld szived a csillagok fölé:

Szunyogdöngés lesz ott a földi lárma;

Emlékeknek száll hattyufellege

És énekel a csendnek csalogánya.

Létünk csak szikra két sötét között,

Lobbanjon hát, mint villám éji tájon!

17. Weöres Sándor: A hársfa mind virágzik... (Nyugat 1941. 3. szám)

A hársfa mind virágzik,

a csíz mind énekel,

a lomb sugárban ázik,

csak szíved alszik el.

Nyílnak feléd a lányok,

mint ékszer-ládikók -

nem is figyelsz utánok,

kedved beszőtte pók.

18. Komjáthy Aladár: Nem a győztesről szólok (Nyugat 1941. 3. szám)

Nem a győztesről szólok én,

a legyőzöttet siratom;

aki a győztesért hevül

üvöltsön; én az áldozat

mellé húzódom emberül.

Aki a börtön vaksötét

homályán óriás szemek

rémületével haldokolt,

testvérem, mert kivégzése

előtt ízlelte a pokolt.

19. Illyés Gyula: Civódók (Nyugat 1941. 1. szám)

Hát öljetek csak vidoran,

ha kedvetek már ölni van.

Iszonyodtam, megnyugszom immár,

csak nézem, hogy mi van.

Ráncolhatod rám homlokod,

nem imponálsz már, jó halott,

nem vagy se jobb nálam, se hősebb,

hisz én is meghalok.

20. Somlyó György: Arcod... (Nyugat 1940. 12. szám)

Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át

fölötte vijjogón a gond,

s tükrén az oldhatatlan szomorúság

sikamlós olaja ragyog.

Vizére mint lehajló parti fűzek,

borul lombos, sötét hajad.

Iszamós emlékid hinárba fűzted

s most ott kúsznak a víz alatt.

21. Károlyi Amy: Kék virág (Nyugat 1940. 12. szám)

Ezt a libegést, karcsuságot,

könnyüséget és bánatot!

Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.

Két ujjal téptem, lepke alól.

Ha ereszteném, ő is szállna.

22. Sárközi György: Erdőben (Nyugat 1940. 11. szám)

Fák, sudarak, görbék,

Óriások, törpék,

Tüskések, lombosak,

Ékesek, lomposak,

Simák és érdesek,

Épek és férgesek,

Köztetek de sokat

Jártam a dombokat!

23. – 33.

23.Karinthy Frigyes: A dudoló (Nyugat 1910. 24. szám)

Én egy keritésnél megálltam

Ahol az ucca véget ért -

A másik oldalon kísért

Árnyékom, gyáván és ziláltan,

Mint egy éhes kutya

Kilógó nyelvvel lohogott az árnyék -

Te éhes, kósza kuvasz, kócos kutya te

Te piszkos, rühes, fekete eb, mi dolog?

Én árnyékom, fekete árnyék

Én bánatom, fekete bánat,

Hallod-e, menj, most dudolok.

24.Radnóti Miklós: Éjfél (Nyugat 1937. 8. szám)

Két felleg ül az esti ég

nehéz hajában és egymásra dörmög,

éjfél van, összebotlik ép

siralmas szerda és hitvány csütörtök.

Fü nő, rügy izzad, hallgatag

gubók ölében készül már a lepke,

halat pólyálgat a patak,

gyöngy pára száll az álmodó hegyekre.

25.Radnóti Miklós: Alkonyi elégia (Nyugat 1936. 8. szám)

Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:

semmittevés és pillanatnyi csönd;

az álmos hegyek fejére lassan

az este ringató folyókat önt.

A nap zaja elúszik messzire,

lépek s mintha suttogásban járnék,

fut macskatalpain a tompa fény,

halvány árnyat szűl a vastag árnyék.

26.Radnóti Miklós: Lomb alatt (Nyugat 1936. 1. szám)

Kora reggel óta csöndben heverek én,

balról a diófa, jobbról kiterítve

háborút ujságol a vérszagu ujság.

Keresztülsüt a nap a dió levelén,

erős ere látszik. Öreg fa ez itt, de

kemény hóna alatt meglebben egy új ág.

27. Erdélyi József: A fehér torony (Nyugat 1930. 18. szám)

Babits Mihálynak

Kutyák ugatnak odakünn, -

fülükben nincs dal, zene szent;

álmomban mégis emeli,

tökéletes tornyát a Csend.

Ugathattok, siket kutyák:

álmomban már kész a torony, -

a torony, mely az égig ér

s minden köve egy sóhajom.

28 Somlyó Zoltán: A lusta nő Nyugat (1923. 14. szám)

Féljetek tőle! Ő is fél magától,

ezért oly lassú, tétova, önös.

A járatlan szivéhez kap s csudálja:

ó, mily nyugalmas, komoly, különös...

Az én szemem ismeri e nyugalmat:

mögötte tétlen üresség tanyáz.

E szép kezektől távol él a jóság,

a reájuk lehellt csók megaláz!

29. Somlyó György: Arcod... (Nyugat 1940. 12. szám)

Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át

fölötte vijjogón a gond,

s tükrén az oldhatatlan szomorúság

sikamlós olaja ragyog.

Vizére mint lehajló parti fűzek,

borul lombos, sötét hajad.

Iszamós emlékid hinárba fűzted

s most ott kúsznak a víz alatt.

30.Sárközi György: Szépségek s fájdalmak anyasága (Nyugat 1925. 22. szám)

Titkosan, mint a fiatal lány, ki elejti ingét a csobogó

Holdsugarak hullámai között s elnézi félős, dobogó

Szívvel magát, hogy látni-e már bűnbeesése szörnyű jelét,

S rejtett tejutak gyúlnak ki benne, feszítve sarkcsillagos kebelét,

Titkosan úgy nézem magam, ha átcsúszva fekete nappalok

Szíjain derengő éjszakákba magamra álmélkodhatok,...

31. Babits Mihály: A festő halála (Nyugat 1927. 24. szám)

Rippl-Rónai József emlékének!

Mikor lassan, mint hajnal a szürkület organtinjain,

oly lassan és oly izzón, mindjobban áttört rajzaidon a Szin;

vagy mintha vászon és papir csak függöny volna lelked előtt,

mint áttetsző függöny egy fényes és szines szinpad előtt,

s nem krétád kenné, hanem életed vetné rá a képeket,

s éreztük, a vászon mögött már csak maga a Lélek lehet - ...

32. Babits Mihály: A sorshoz (Nyugat 1910. 5. szám)

A sorshoz szóltam s zúgolódtam hangosan:

- Vak isten!

vakon szövöd az évek tarka szőnyegét

és nem nézed, hol van visszája, hol szine?

Villogó, éles tűdre tűzve szívemet

fonákul szőtted szőnyegedbe.

33. Zelk Zoltán: A lélek panaszaiból (Nyugat 1938. 5. szám)

Emlékeztek még, hogy ki voltam? -

Én egykor férfi-testet hordtam,

a Gyönyörűt karral karoltam,

a füveket lábbal tapodtam,

bújkáltam szemben, fülben, orrban,

fogak és íny közt nyelvvel szóltam -

egy voltam én a sűrű sorban.

Boldogtalan is boldog voltam.

34. – 44.

34.Edgar Allan Poe: A holló (Kosztolányi Dezső) (Nyugat 1913. 18. szám)

Egyszer elmult régen éjfél, ültem álmos lámpafénynél

Régi, bűvös foliánson tétovázott a kezem,

S hogy nehéz fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm,

Roppan félve és sóhajtón, zaj motoz a reteszen,

"Éji vándor - így susogtam - az babrál a reteszen,

Az lehet, más senkisem."

35. Edgar Allan Poe: A holló (Csillag Imre) (Nyugat 1918. 23. szám)

Szellemórán elmerengve, elmerülve gyászkeservbe,

Búsan ültem, mint ki csábos mély titok nyomára vár.

Kába fővel álmodoztam... halk nesz ébreszt... fölriadtam:

Ablakomra zápor koppan?... Megzörrent a zár talán?...

"Vándor utas téved erre," gondolám, - s ajtómon áll,

Éj sötéten más se jár."

36. Edgar Allan Poe: A holló (Harsányi Zsolt) (Nyugat 1920. 13-14. szám)

Egy sajátságos kötetben bóbiskolva, ernyedetten

Vén meséket nézegettem. Már éjfélre járt a sor.

Bús és fáradt voltam roppant. Egyszer csak szívembe dobbant,

Hogy kívül az ajtó koppant ilyen késő órakor.

"Vendég lesz az, kit szeszélye éppen énhozzám sodor

Ilyen késő órakor."

37. Edgar Allan Poe: A holló (Tóth Árpád) (Nyugat 1923. 5. szám)

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón

S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,

Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,

Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,

"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,

Az lesz, más ki lenne már?"

38. Goethe verseiből: Valami halk, gyermeki bánat (Szabó Lőrinc) (Nyugat 1932. 8. szám)

Valami halk, gyermeki bánat

a tar mezőkre visz; a Föld

még a reggeli szunnyadásnak

karjában ring. Bókolva zörg

az ág a fagyban. Borzadoz a szél is,

fájó dalom kisérve csöndesen;

a természet borús és néma, mégis

többet remél, mint a szivem.

39. Babits Mihály: Tennyson: Nappali álom - Az alvó szépség. (Nyugat 1924. 2. szám)

Lábáig év meg év után,

mig hever ágyán egymaga,

átnőve bibor paplanán

árad el éjsötét haja.

Elbűvölt teste kétfelén

a gyöngypártából szétkereng:

a gazdag, álmos, enyhe fény

a göndör fürtön meg se leng.

40. Verhaeren: A tej (Binét Menyhért) (Nyugat 1921. 22. szám)

A keskeny, hűs pincében kerek bögrefejek.

Az északra nyiló szelelőlyuk mögött

Kényelmes, potrohos, vörös nagy köcsögök

Zárják magukba a megalvadó tejet.

A sötét pincében alvadó tej fehére:

Mint a liliomok szendergő víz felett -

Vagy inyenc falatok, ritka eledelek,

Melyeket angyalok számára tettek félre.

41. W. B. Yeats: Szerelmesét halottnak kivánja (Babits Mihály) (Nyugat 1930. 14. szám)

Feküdnél holtan, hidegen

s alkony sápadna Nyugaton.

Eljönnél hozzám s sziveden

megnyugodhatna bánatom.

Jó lennél, megbocsátanál,

hiszen halott lennél, halott:

nem ugranál föl hidegen

s szeszélyesen mint vadmadár.

42. Villon: Ballada (Tóth Árpád) (Nyugat 1919. 3. szám)

Melyet Villon készített, anyja kérésére, hogy imádhatná a szent Szüzet.

Óh Föld úrnője, Égnek asszonya

S kit retteg a Pokol, a bús mocsár,

Jámbor leányod majd fogadd oda,

Hol drága kört kedveltid népe zár,

Bár érdemem ezektől messzi jár.

Ám égi jód, Úrnőm, a szent vagyon,

Vétkem fölött is bővséggel vagyon

S e jók nélkül nem jut föl senki sem

Az égbe! Én e jusst hát nem hagyom:

Óh, élve s halva ez az én hitem!

43. Oscar Wilde: A szfinx (Kosztolányi Dezső) (Nyugat 1925. 23-24. szám)

Szobám sötétlő szögletén nagyon, nagyon régóta már

Egy néma, szép Szfinx csöndbe vár, árnyak közül sandít felém.

Olyan mozdulatlan és merő, még sose rezzent és hajolt,

Hiába ezüstlőtt a hold, hiába lángolt a verő.

Piroslik és szürkül a lég, holdfény hulláma nő-apad,

De nem megy Ő, ha kél a Nap s nem megy, ha az Alkonyat ég.

Hajnal lesz, Éj és Ő figyel, a furcsa Macska heverész,

Gyékényemen néz, egyre néz atlasz-arany szemeivel.

44. Charles Baudelaire: Kísértet: 1. A sötétség (Babits Mihály ) (Nyugat 1919. 12-13. szám )

Pincémben, hol bús visszhanggá a szó nő,

hová a Sors vetett, fenéktelen

búnak boltjában, hol fény nem terem,

hol - csak az Éj velem - zord ápolónő -

vagyok, mint piktor, akit úgy ítél

egy élces Isten, hogy homályra fessen,

vagy gyászos étvágyú szakács, ki nyersen -

nem úgy - forralva falja önszivét,

45. – 55.

45. Jékely Zoltán: Az éjféli Velencéhez (Nyugat 1938. 11. szám)

Éjfélt ütött az öreg óra,

a két vas-mór éjfélt ütött;

kalapácsuk kongó ekhója

még száll a Szent-Márk-tér fölött,

mint elfoszló templomi nóta.

A téren csend lesz nemsokára,

megdöglik a modern zsivaj;

hallatszik már a baglyok szárnya

s valami mély tengermoraj:

évszázadoknak muzsikája.

46. Johannes Semper: Óra (Nyugat 1932. 9-10. szám)

A Nyugatnak

Száz év roskasztja vállait s azóta

Itt tiktakol minálunk a falon.

Megannyi ősöm őrizgette-ótta,

Lapján egy rózsa, festett, cifra lom.

Mint ember ugy néz, ám csak egy a nóta,

Bánthatja is váltig az unalom,

47. Zelk Zoltán: Én téged tudlak (Nyugat 1937. 7. szám)

Nem rejtőzhetsz el már előlem,

nem menekülhetsz. Fogva tartalak.

Rab vagy. S megalvadt bánatomban

már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem:

ha futni vágysz, én futni hagylak.

S milyen könnyű szívvel! hisz tudom már:

emlékeimtől visszakaplak.

48. Meyer Conrad Ferdinand: Dalok lelke (ford. Kéri Pál) (Nyugat 1909. 20. szám)

Az éjen, mikor föld és mikor fák

Egy éjen hullt virág-hóba lábbadnak,

Fölriasztottak édes boszorkák.

Rezegő, meleg, hófehér árnyaknak

Körtánca járta ott künn a kerten,

Hogy halk tapodttal előlépni mertem.

És nagy merészen megkérdeztem én:

Ki vagytok, légfiak, házam küszöbén?

49. Ignotus: Erdőben (Nyugat 1908. 15. szám)

Nincs: vége és többé soha -

Mint sziklakőre a moha:

Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,

Halkan kiül a gyönyörűség.

50. Ignotus: Gitana (Nyugat 1909. 17. szám)

Szeretem látni finom hajadon

A Keletet, ahonnan jöttél s jöttem,

Az ősi, úri, mély elborulást,

Amiből lettél és amiből lettem.

Szeretem ujjad karcsúságait,

Szeretem a szemöldöd aggodalmát,

Szeretem, ha szólsz, küzködő szavad,

Szeretem ajkad fájdalmas nyugalmát,

51. Paul Verlaine: FIFI (ford. Babits Mihály) (Nyugat 1919. 12-13. szám)

Fifike fölriadt - mivel két cuppanó

csókkal mondtál nekem jóreggelt: - és a jó

madárka fölfütyült, - de csőre visszabénult

szárnya alá, s dala megint álomba némult.

Ekkor visszaadtam drága csókjaidat,

cserébe csókolván egy százszorost, vigat,

52. Paul Géraldy verseiből :Áradozás (ford. Kosztolányi Dezső) (Nyugat 1925. 1. szám)

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!

Hallod? Bolond vagyok. Bolond ...

Ezt zúgom egyre a szívednek ...

De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!

Szeretlek, érted, drága, mondd?

Nevetsz? Hülye vagyok valóban?

De hogy közöljem azt, amit

tudnod kell? Semmi sincs a szóban.

53. József Attila: Óda (Nyugat 5-16. szám )

Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifju nyár

könnyü szellője, mint egy kedves

vacsora melege száll.

Szoktatom szivemet a csendhez.

Nem oly nehéz, -

idesereglik, ami tovatünt,

a fej lehajlik és lecsüng

a kéz.

54. Fekete Lajos: Léhűtők (Nyugat 1935. 4. szám)

Az ő világuk egész más világ

mint azoké kiket a déli nap

a verőfényes Dunapartra csal,

hogy divatból mutassák magukat.

Úgy hevernek a parti köveken

hanyattfekve, foltosan mint a zsák

s félignyitott szempillán keresztül

nézve is látják mily szép a világ.

55. Fodor József: Szavak (Nyugat 1928. 6. szám)

Szavak, édes, mézes szavak

Függnek fáimon:

Leszedem őket,

Neked küldöm -

Szavak, kövér, érett szavak,

Szívem melegétől

Majdnem szutykosak,

Szívem sugár-barna hevétől

Hasadt bőrű aranyosak.

56. - 66.

56. Lányi Sarolta: Jaj (Nyugat 1910. 22. szám)

Remegek. Csupa sikongó jaj

Árad köröttünk s fájó sóhaj,

Hozzád búvok, mert megőrjit e sok zaj.

Karodba fogsz, félő fülem befogod,

Szemedben valami vad láng fellobog...

Oh jaj!

Már tőled is félve futok.

És elborít az őszi sóhaj...

57. Malmosi László: Jajgató szonett (Nyugat 1925. 2. szám)

Ha adni nem tudok, mert nincs magamnak,

mért fáj a vágy, hogy egyre, egyre adjak,

s ha van kalács kamrámban adni bőven,

mért roskad össze lábam bemenőben?

58. Illyés Gyula:Babér (Nyugat 1939. 1. szám)

Tudd meg, hogy nem csak a diadal jele:

a biztonságnak is jele volt, marad

Apolló fája, a borostyán.

Lombja közé nem ütött a villám.

Fejére fűzte mind, ki viharban ült

hajóra, lóra; tiszta időbe csak

költők hordták, - mily láthatatlan

mennykövek, ős veszedelmek ellen?

59. Gellért Oszkár: Segíts nekem (Nyugat 1909. 23. szám)

Segítsd nekem megkeresni azt a szót,

Amit tavaly ilyenkor mondtam neked.

Az utat hozzá, amit tavaly óta benőtt a bozót.

A helyet, ahol mondtam; zamatját

A hangnak, ahogy mondtam; a szemeket,

Amik rátűztek, megvilágították;

A sóhajt, ami kísérte.

60. Somlyó Zoltán:Papok (Nyugat 1935. 6. szám )

Mindig reverendába szerettem volna járni,

lengő anyagba, melynek ráncába fény ragyog;

fehér, kasmir-omlású, vagy fekete selyembe,

méltóságteljes fejjel, akárcsak a papok.

Állig begombolózva, polgári dísztül menten,

felette a tömegnek, titokkal teljesen;

mint akit apró dolgok kis színe meg sem érint,

mindig a jót kínálva, mindig isten-lesen...

61. Illyés Gyula: Farsang (Nyugat 1934. 2. szám)

A zene harmadnapja szólt már,

harmadnapja a friss zene!

a kis parasztház harmadnapja

szinte keringett már bele!

A víg zenébe, ami nappal

megragadt még a ház körül,

de éjjel, már harmadik éje,

diadalmasan szétterült,

szétfolyt és fölszállt büszke jelként

s a kicsi ház, a tél, a hó

fölött lengett mint mesebéli

víg népekkel telt léghajó.

62. Ady Endre: Fedjük be a rózsát (Nyugat 1909. 23. szám)

Utálom a rózsát, sok kerti csatán

Sziven-szurt már, de jön a December:

Fedjük be a rózsát, édesapám.

Jön, jön a December s a rózsa is él,

Rossz virág-asszony, céda, pozsgás nő,

De tündér lehet más valakinél.

63. Kassák Lajos: Hálaének (Nyugat 1934. 17-18. szám)

Két asszonnyal és egy férfivel barangolok.

Az egyik asszony a feleségem, róla nincs mit mondanom, huszonöt éve élünk együtt

ismerem minden porcikáját, tagjai formáját, szinét, mozdulatát

a gondolatát, mielőtt még megszületne, a hangja muzsikáját

amivel kedvesen szidni és ügyetlenül hizelkedni szokott.

64. Kaffka Margit: Felföldi románc (Nyugat 1908. 8. szám)

A Jézus meg Péter nagy fáradottan

Szállást kértek estennet egy majorban.

Ám szólt az asszony. - "Nincs hely idebenn;

Nehéz órám megjő ez éjjelen

A ház kicsiny. - Zokon ne vedd, uram!

Messziről jöttök? - A pitvarba van

Friss széna, - azon elnyughattok épen!"

És megköszönték az Isten nevében.

65. Füst Milán: A kalandor (Nyugat 1920. 17-18. szám)

A semmittevés lován,

Ő üget az úton szaporán.

Minden köve egy év.

Szivének húnyó, bús heve

Még néha lobban s egy barát neve

Ilyenkor lobban el zsarátnokán.

66. Tóth Árpád: Tánc (Nyugat 1915. 20. szám)

Táncot kivánnék látni, hintázó női testet,

Zenén lebegve könnyűt, toppanva halk neszűt,

Úszó, setét hajával csak fátyolos mezűt,

Kit nékem furcsa piktor, bús vágy, elémbe festett -

Hadd jönne s lengené szép estté ezt az estet,

Most hogy aléló pillám zokogni nehezűlt

S hogy nehezűlő szívem ím szakadni feszűlt

S azt sem tudja szegény, élni vagy halni restebb?

67. - 77.

67. (A.) Dante: Egy canzone és egy szonett (ford.: Patthy Károly (Nyugat 1921. 18. szám )

Szerelmet érző s értő asszonyok,

Úrnőmről kell hozzátok énekelnem,

Nem, hogy talán méltón dicsérni merjem,

De szólnom kell, mert nem bírok magammal.

Értéke - óh, ha arra gondolok,

Ámor oly édes érzést kel szívemben,

Hogy virtusom ha el nem szállna menten,

68. Dante Gabriel Rossetti: A kártyásasszony (ford.: Babits Mihály) (Nyugat 1919. 12-13. szám)

Nem ittad-é tekintet

borát mely megzavar?

amelynek fénye csöndbe vész

mint hang ha hangba hal?

mely nappal is lát csillagot,

s amit az éj takar?

69. Debreczeny Lili: Matematika (Nyugat 1932. 6. szám)

Jönnek, jönnek végtelen sorban,

számlálhatatlan, féktelenül

csillognak, ahol napsütötte por van;

jönnek, megállnak, vért is isznak,

tódulnak fölfelé ez alvilági lények,

kik otthon vannak mindenütt,

alul, felül.

70. Ibsen Henrik: Építési tervek (ford.: Hajdu Henrik) (Nyugat 1928. 7. szám)

Oly éles még a képe, ahogy agyamba csap, -

első versem közölte az este egy kis lap.

Ott ültem zord zugomban, pipázva és henyén

s a sűrű füstből rámgyult a frissszavú remény.

«Tornyos kastélyt építek. Csucsa az Égbe fagy.

Két súlyos szárny keríti; egy kicsi meg egy nagy.

A nagyobbikban él majd egy halhatatlan bárd;

a kisebb egy lányé lesz, aranyos, cifra, zárt.»

71. Imecs Béla: Visszhang (Nyugat 1938. 4. szám)

Egy ködös őszutói éjen

A vonat elszaladt veled,

És a lerombolásra ítélt

Pályaudvar megreszketett,

Mert a halál előtt a kő is

Mindent megért és tudva tud,

Érezte, hogy soha se látott

Ennél kegyetlenebb búcsút.

72. Charles Baudelaire: Vértanú (ford.: Babits Mihály) (Nyugat 1920. 21-22. szám)

Üvegcsék, illatok, kép, márvány, drága köntös,

nehéz brokáttal átszövött

lehúlló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,

és kéjes bútorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház

veszélyes tikkadásba zár,

s holt csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,

a végső sóhajpára száll,

73. Csöndes Pál: Versek (Nyugat 1920. 11-12. szám)

És ültünk lelkünk ódon, álmos templomában

S bús éltünk pergeteg füzérét morzsolgatva,

Elernyedt óráknak múlattuk méla kedvét.

S csodára vártunk lelkünk álmos templomában.

74. Marconnay Tibor: Ezer homály takar (Nyugat 1929. 3. szám)

Ti nem hiszitek el az én szomoruságomat,

nem is hihetitek. Messze van és ezer

homály takarja.

Csupa zavar van köztünk. Irigyen gondoltok

ragyogó szavaimra, melyek a kacagást, a vig

életet dicsérik.

75. R. M. Rilke: Apolló arhaikus torzója (ford.: Kosztolányi D.) (Nyugat 1922. 19. szám)

Mi nem ismertük hallatlan fejét,

amelyben szemgolyói értek. Ámde porzó

fénytől sugárzik lámpaként e torzó

s nézése benne lecsavarva még

parázslik. Másként nem vakítna itt

a mell íve s a lágy-lejtésü ágyék,

honnan mosolygón még a régi vágy ég,

a pont felé, hol a nemzés lakik.

76. Radnóti Miklós: Koranyár (Nyugat 1940. 1. szám)

Kis réten ülök, vállig ér a fű

s zizegve ring. Egy lepke kószál.

S zizegve bomlik bánatom, a nap

felé az útról könnyü por száll.

Leül a fű is, fényes szél taszítja,

az égi kékség ráncot vet fölöttem,

apró neszek s apró szöszök repülnek

a fák közt, merre verset írva jöttem.

77. Ady Endre: A fiam bölcsőjőnél (Nyugat 1911. 16. szám)

Hűs lugasban vén, nyári napon,

Aludj, mikor az apád altat,

Kicsi fiam:

Felleg-bölcsőd sirva ringatom.

Álom-testecskédet legyezem,

Csókokra emlékszem, melyekből,

Kicsi fiam,

Nem hivott elő a szerelem.

78. - 88.

78. R. M. Rilke: Pietà (ford.: Kosztolányi Dezső) (Nyugat 1916. 5. szám)

Így látom, Jézus, lábad újra mostan,

mely egy ifjúnak lába volt még hajdan,

mikor kezembe véve sírva mostam;

milyen zavartan reszketett e hajban,

mint tejfehér vad a bokorba, halkan.

79. Reményi József: Lenau és Kerényi (Nyugat 1936. 5. szám)

Lenau,

költő,

lobogó hajad jó ideig súrolta Amerika vadonját,

te is zokogtál itt,

s visszhang nélkül álmodtál.

Kerényi,

költő,

lelked Petőfit és Tompát látó szeme Amerikát is nézte,

s valamikor az erdei lakról daloltál,

s végül idegenbe vetődtél.

Lenau,

mikor jégeső zordul hullott útvesztett lelkedre,

s mikor a magány, a hazulról hozott kalóz emlék, fölénnyel rád :vigyorgott,

vajjon hová sodródott letiprott reményed?

80. Robert Browning: Szerelem az életben (Ford: Babits Mihály) (Nyugat 1927. 12.szám )

Szobára szobát,

fölhajtom mind

utánad a házat!

...Ne félj, szivem, egyszer megleled őt még,

és nemcsak a függönyön lépte szellőjét,

és nemcsak fekhelye illatát,

vagy fodra tükörből vissza ha int

s ujját virággal ekózza a váza!

81. Robert Browning:Élet a szerelemben (Ford: Babits Mihály) (Nyugat 1927. 12.szám )

Menekvés?

Tőlem?

Mit ér?!

Mig én vagyok én s te vagy te; mig

ketten vagyunk a világban, én

a szerelmes és te a kőkemény:

egyik üldöz, a másik fut s buvik.

Már félek, az életem kudarc.

Valóban, mint egy végzet, olyan;

és bárhogy igyekszem, hasztalan:

de mi kár, ha vesztes e földi harc?

Csak torna ez, ideget edzeni!

Száritsd föl könnyed, ugorj, kacagj,

ha elestél, ujra kezdeni:

e hajsza az Élet, ennyi csak!

82. Rozványi Vilmos: Kurucok élete (Nyugat 1911. 14. szám)

Azért, hogy rongyosan ülök paripámon;

Az én bús életem senkinek se fájjon.

De kinek is fájna

Szegény legényeknek nagy szomorúsága,

Fájdalmatossága?

Elégett a tanyám labonc örömére!

De az én bánatom senki meg ne kérdje!

Nem hullong a könnyem.

Jó kuruc, ha ki az, elviseli könnyen,

Elfeledi könnyen.

83. Hajnal Anna: Forrás mellett… (Nyugat 1934. 3. szám)

Táncoló forrásvíz, ahogy most lüktetve csendülsz

s kezemet hűsítve nevető ivekbe pendülsz,

fáradt szivem

zenéddel ringatod, lágyan pihen.

Tenyerem emlékszik, szememben, fülemben ébred

elfeledt emléke sok ilyen csendülő képnek,

gyermekkorom,

lendülő íveden visszaoson.

84. Havas Gyula: Téli szél (Nyugat 1916. 2. szám)

Hamar borúló esti sikátoron,

kürtőn keresztül és kapurésen át

mi furcsa sírás búja borzong

s szíveteken hideg újja zörget?

Ki sír a kandallók tüze torkán túl?

Ki rázza kulcsolt ajtaitok zárát?

Ki jajgat egyre, hogy felverje

Éjeitek sivatag nyugalmát?

85. Havas Gyula: Téli csillagok (Nyugat 1918. 17. szám)

A csodálatos csillagok hideg

és tiszta csengését ki hallja s borzong?

Mi messzi bánat búg, mi bús akkord zsong

az űrben, ó, mely álom fejti meg?

Egy hárfa húll, a végtelenbe húll,

egy árva húr talán, reszketni boldog

örökkön már! Suhan és semmi dolgok

nem pengetik: haláluk zengje túl.

86. Tamás Sári: Nem gondolod, Uram?… (Nyugat 1927. 12.szám)

Nem gondolod, Uram, Teremtőm,

hogy elég lesz? elég a rosszból

s a jó mellett is a halál a jobbik,

nem gondolod, hogy tulságosan sok lesz,

ha csak még egyszer is ennyi lesz holtig?

Nem gondolod, Uram, Teremtőm,

hogy egyszerübb és istenibb lenne,

ha felkötnéd a leesett állam,

mint hogy a fogaim vered ki

egyenként olimpusi vidáman?

87. Tamás Sári: Anyám: gyermekem (Nyugat 1934. 9. szám)

Anyám: gyermekem,

oly ijedt s kicsíny az arcod, mint egy gyermeké,

aki nem leli útját, mert réműletes erdőben veszett el

s mégis olyan,

amilyennek az anyát dícséri verssel a költő

s a festő ecsettel -

újjaidon elrepűlt pillangó hamva, ámúlva nézed -

elrepűlt pillangó a gyermekkorom, úgy-e ezt idézed?

88. Pákozdy Ferenc: A kedveshez (Nyugat 1923. 11-12. szám)

Lásd, költőnek születtem én,

Messzi kell szakadnom innen,

S szívemet a világba vinnem,

Mert jaj, a szívem nem enyém...

És megadón, szótlan megyek,

Tőlem akarja így az élet,

De olykor fáj e vak ítélet,

Hogy egyre másoké legyek...

89. - 99.

89. Heltai Jenő: Egy asszony keze (Nyugat 1915. 14. szám)

De jó egy kis kezet

A kezünkbe fogni,

A karcsú ujjakra

Szavakat lehelni,

Csókokat dadogni,

A finom ereken,

Mint kék tengereken

Kábulásba veszve,

Elhajózni messze,

Sehol meg nem állni,

Folyton jönni, menni,

végül partra szállni,

90: Heltai Jenő: Arab dal (Nyugat 20. szám)

És a csípője rózsaszín barack-fa

Mosolygó, gömbölyű gyümölcse.

Megértőn nézi Schayk Abu-Al-Lais

A bölcsek bölcse,

De már kezével lágyan símogatja

Abu Nowas, a dalok atyja,

Míg Abu Manzur, a koldus arab

Él a senki jogával

És villogó, éles, fehér fogával

Jókedvüen beleharap...

91. Hollós Lajos: Számok (Nyugat 1934. 21. szám)

Ó mennyi szám! Kegyetlen hosszu sor.

Száznál is több vagy milliárdnyiszor.

Megfoghatatlan, minek ez a sok,

volnának bár csicsergő garasok?

Tizig még jó s húszig is megy talán,

de azontul nem megy egyáltalán.

De mért is kéne több? A csillagok

amúgyis megszámlálhatatlanok,

92. Paul Claudel francia költő verseiből (ford: Szép Ernő) (Nyugat 1912. 17. szám )

Pál, elmenjünk már egy szebb országba innet.

Megcsókoltam szent orcáit síró szüleimnek,

Kibontakoztam karjukból mindörökre. Ó semmi!

Egy uj nap alatt egyedül, egyedül lenni!

Tenger, tenger, kit roncsolnak borzasztó szelek.

Hol hosszú napok hosszán ünnepélyesen

Feltárúl a hajó előtt a végtelen...

Mikor jön a másik part? Lángok, zászlók, jelek?

93. Paul Valéry: Tengerparti temető (ford: Kosztolányi Dezső) (Nyugat 933. 10-11. szám)

Nyugodt Tető, hol járnak a galambok,

Fenyők, sírok közt s ő remeg alattok;

Ráhág a Dél, tűzzel belengeni.

A tenger itt, a tenger, messze-messze!

Ó pályabér, mikor gyötör egy eszme

Az istenek csöndjén merengeni!

94. Paul Verlaine: Un grand sommeil noir...(ford:Babits Mihály) (Nyugat 1916. 20. szám)

Nagy fekete éj

száll szivemre lágyan:

aludj, minden kéj

aludj, minden vágyam!

Már semmi se fáj

ó szomorú óra!

nem gondolok már

se rosszra se jóra

Bölcső vagyok én,

ringat egy kéz engem

sírom peremén -

Hallga, hallga, csendben!...

95. Edgar Allan Poe:Lee Annácska (ford:Babits Mihály) (Nyugat 1909. 13. szám)

Sok-sok hosszú eszendeje már

tengerpart bús mezején

élt egy kis lány - ismerhetitek

Lee Annácska nevén

s csak azzal a gondolattal élt,

hogy szeret s szeretem én.

96. Gáspár Kornél: Hazai virágok (Nyugat 1910. 17. szám)

Kis kertben kedvesen bólint felém

A mályva, viola, bazsalikom

És én nagy, rejtelmes, mese-virágról,

Túlfinomult kelyhekről álmodom.

Szólít a rozmaring, a szarkaláb,

A rezeda, százszorszép s kankalin,

De telhetetlen vágyam messze jár,

Csodás szirmok színes virágain.

97. Gellért Oszkár: A dicsőséghez (Nyugat 1928. 9. szám)

Hol vagy? Mutasd magad, hadd lássalak,

Dajkáló éhes asszony, ki száraz kevéstejü melledet

Kevesebb keserüséggel adtad

Egy pillanatra bár

Nyomorék csecsemőd ínye közé:

Csak mert hirtelen eszedbe jutott egy szavam?

98. Nadányi Zoltán: A versek nem hiszik (Nyugat 1933. 17-18. szám)

A verseim nem tudnak róla semmit.

Azok még most se vállalják a vádat.

Én elhiszem, de nem hiszik a versek

Csak fájdalom van bennük és imádat.

Én a szemedbe mondom, de a versek,

azok nem mondják a hátad mögött se.

Szájukba adnám, nem mondják utánam,

némelyik inkább elhallgat örökre.

99. Nadányi Zoltán: Boszorkányégetés (Nyugat 1934. 1. szám)

Júliát, a bognár jányát

kikötötték a karóhoz.

Se az apja, se a bátyja

nem jutottak érte szóhoz.

Szeretője is tömlöcben.

Hát az anyja? hol az anyja?

Az már csendes. Nem kell félni,

hogy a máglyát megrohanja.

Hajnal óta állt kikötve,

úgy ahogy az anyja szülte.

A két karja hátrakötve,

földig omlott hajafürtje.

Erre is csak egy boszorkány

képes, akit máglyán égess:

őt csúfságra állították

mégse volt csúf, de szépséges.

100. - 110.

100. Nagy Endre: Ágyam (Nyugat 1934. 2. szám)

Ágyam, ágyam, édes ágyam,

Ölelj hűsen, ölelj lágyan,

Még amim van, azt te vidd el

E kései fonnyadt friggyel.

Bezzeg nem fértünk mi ketten!

Ifjú voltam, telhetetlen,

Higgadt ízét nem érzém meg

Az Alignak és Elégnek.

101. Nagy Zoltán: A néma (Nyugat 1931. 18. szám)

Ki tudja a némának kinját?

Kenyeret kérne és nem tud szólni.

Mondaná: Ne bánts! és nem tud szólni.

Mondaná: Ne menj! és nem tud szólni.

Álmodni lehet csak ilyen szörnyüt

Lidércnyomásos fulladt éjszakán,

Hogy kúszik a gyilkos és nem tudok szólni,

A végtelen lépcső leomlott és nem tudok szólni,

Hajlonganak a tornyok és nem tudok szólni,

Hogy itt van a szörnyüség, amit én látok csak,

És nem tudok szólni.

102. Névai László: Rémület a lépcsőházban (Nyugat 1933. 13-14. szám)

Két ijedt szem mered rám

a lépcsőház homályából. Meg se rebben,

feketén, félelmesen vádol.

Magam is rémülten lesem,

mért engem szúr ez a két merevült szem.

Sápadt anya, karjába melenget

egy bebugyolált gyermeket. Másik

kezét gyorsan kötényzsebébe sülyeszti. Reszketeg

áll dideregve. - Kint messzi ...

103. Marschalkó Lia: Menj bujaság... (Nyugat 1924. 20. szám)

Menj bujaság, te bomlott felhő, vidd zajos rimeid

Puhább falakhoz... Engem álom dobál, mint könnyü szél

Egy friss hajót... nem kell a kéj, mert sóba mártott vessző

Söpri az utat, melyen számhoz ér, hogy megbénitson magának...

Eredj szüzek csipőit verdesni szörnyü szárnycsapással,

Az én lelkem jó kuthoz érkezett és tisztálkodni kezd

És végre, végre hisz vasárnapot...

104. Ady Endre: Hajnallal a hajnalnak (Nyugat 1913. 16. szám)

A Hajnal, aki szeretőm volt

S egyetlen, akit el nem én hagytam,

Tegnap megállott cicomáson

Én miattam.

Ideges vállain a felhők

Patyolatai remegtek.

Így néznek vissza a volt szeretők,

Akik ma már nem szeretnek.

105. Avilai Szent Teréz: Égi szerelem (Ford:Király György ) (Nyugat 1922. 12. szám)

Eget ígér szavad, de meg nem indít,

Hogy megszeresselek, ó, Istenem,

S hogy bánatot ne tegyek lelkeden,

Bosszuló poklod átka meg nem indít.

Csak magadért szeretlek, és megindít,

Gunyolt kereszten függve testedet,

Sajogva látni rajta hét sebed,

Halálos fájdalmad szeretni indít.

106. Babits Mihály: A sorshoz (Nyugat 1910. 5. szám)

A sorshoz szóltam s zúgolódtam hangosan:

- Vak isten!

vakon szövöd az évek tarka szőnyegét

és nem nézed, hol van visszája, hol szine?

Villogó, éles tűdre tűzve szívemet

fonákul szőtted szőnyegedbe.

107. Balázs Béla: Tavasz csatája (Nyugat 1914. 9. szám)

A déli szél rákúszott, mint a kígyó.

Az alvó földet megmarta a kígyó,

Mézes méreggel a dühös tavasz.

Vigyázz!

Remegő rét borzolja vékony szőrét.

Lila felhők alatt

Sovány kamasz-fák kis, zöld szemei

Riadva néznek:

Mi ez?!

108. Balázs Béla: Szólok a régiekhez (Nyugat 1913. 22. szám)

Haj, kiket öleltek, haj merre jártok?

Halljátok-e, utánatok kiáltok

.Én régi szeretőim.

Fejetek megadón lecsuklik-e most?

Szivetek, szivetek nagyon fáj-e most,

Fáj-e, mikor haza fáj?

109. Sági Márta: Titkos őrület (Nyugat 1931. 6. szám)

Belémsurrant a Téboly,

hátra, elrejtőzött, most

fosztogat

és nem sikolthatom: «segitség!»

ha szólsz hozzám, reszketve szinlelek

józanságot,

mint a kereskedő, kihez betörtek nappal,

a Rablógyilkos Téboly rámszögezett

pisztolya előtt

kiszolgálom a betérő vevőket:

kérdesz

szavakat

kérsz tőlem - jaj, hol vannak -

110. Tass József: A reményhez (Nyugat 1920. 11-12. szám)

Remény, - hozzád fohászkodom

A kínban, mely gyötrő falat

Emel fölém. E puszta rom

Egyetlen ékessége vagy.

Minden szakad s részére hull, -

De erős a te hódító

Uralmad, mely sosem lazul

Sarkaiban. Nem gyönge hó

111. - 121.

111. A szarvasokká vált fiúk (Bartók Béla gyűjtéséből) (ford.: Erdélyi József) (Nyugat 1930. 1. szám)

Felelt szóról szóra

szarvasok vezére:

Édes jó atyácskánk,

eredj haza szépen

anyánk küszöbére,

mert mi nem megyünk már,

Ágas-bogas szarvunk

nem fér be az ajtón,

csak a hegytetőkön,

a mi testünk nem tür

fonott-szövött inget,

csak leveles ágat,

a mi lábunk nem lép

tűzhely hamujába,

csak leveles ágra,

a mi ajkunk többé

nem iszik pohárból,

csak iszik forrásból.

112. Zelk Zoltán: József Attila halálára IV. (Nyugat 1938. 1. szám)

Hajnallik újból? Nap bukik az égre?

Nézz szembe véle daccal s el ne hidd

e hajnalt! s öld meg emlékezetedben

ezernyi tündöklő testvéreit!

Ne hagyd, hogy fénnyel hízelegje arcod -

s feleld szívednek, ha vigaszt keres:

feleld: mint űzött farkasok veszünk el...

s így jó ez, mert élni nem érdemes!

113. Zempléni Imre: Szonett (Nyugat 1921. 2. szám)

És vagy ezt nézed bánatoskevélyen,

vagy hallgatod, hogy a börtönfalak

hogyan zenélik örökös zenével

a Ritmust. S így enyém leszel, konok,

a léttelenség tiszta ámenével.

Most bevezetlek. Én kiosonok,

s az ajtót hosszú rímmel mint retesszel

reádcsukom, hogy többé ne mehess el.

114. Yovan Ducic: Teremtés (Nyugat 1932. 11. szám)

A Nyugat jubileumára

Magányaim virága, mélabús voltál!

Gyűlöletem leánya, ajakad mérgezett!

Kétségek ivadéka, sírva mentél az úton,

ahogy zokog egy eltévedt gyerek...

De az átkozott bimbó beitta véremet

s meghaltam abban a percben, amikor még egy csepp kellett

s utolsó csepp vérem hiányzott,

hogy befejezd csodás, végzetes művedet.

115. Karinthy Frigyes: Martinovics (Nyugat 1910. 5. szám)

Martinovics - így szólnak a régi krónikák -

Ájult volt, amidőn a padra hurcolák.

Nyitott, tajtékos ajkán nehéz mosoly, fakó: -

Két hóna alá nyúlva cipelte a bakó.

Kuszált, vizes haja, sovány gyermek-feje

Rácsuklott csöndesen a hóhér keblire

S melyet nyirkos pirossal az olvadt vér elöntött:

Két karja átölelte szelíden a fatönköt.

116. Károlyi Amy: Éjjel (Nyugat 1940. 12. szám)

Éjjel zegzugos, kiszögellő fok.

Amin biztosan bagoly huhog.

A villa tornya: mór torony.

S csillagos lobogóját lengeti

az éjszaka az ormokon.

117. Weöres Sándor: A halálról (Nyugat 1938. 8. szám)

Ilyen a lélek is: kihal belőle

az állapot - az érzés, értelem,

mely mindig csak a részekre halászik

s még ezt se bírja, betegecske tőle -

de ami benne állandó elem,

elér az el-se-hagyott Drága Házig.

118. Walter de la Mare: Arábia (Nyugat 1932. 9-10. szám)

Erdői kisértenek egyre

s különös hangszerei;

árny-álma a földnek minden

szépségét visszaveri.

S hideg szemek űznek engem,

szótlan szavak jege hűt:

«Ezt megzavarta messze Arábia -

az jár az eszében mindenütt.»

119. Radnóti Miklós: Cartes post ales (Nyugat 1938. 10. szám)

(Place de la Notre-Dame)

Dobd el a rémes ujságot, vidám,

fehér felhőt lenget a Notre-Dame;

ne gondolj másra, ülj le nézelődj,

figyelj! mert holnap úgyis nélküled

bomlik a tér fölött a szürkület.

120. József Attila: Áldalak búval, vigalommal (Nyugat 1928. 15. szám)

Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,

szivemhez szívvel keveredsz-e, -

látlak, hallak és énekellek,

Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,

ezer ölelő karja megnő,

az égről a fényt leszakítja,

szerelmes szivére borítja.

121. Kaffka Margit: A város (Nyugat 1910. 19. szám)

Otthoni szobám. - Ott most lámpa nem ég,

Homályban az asztal, a kályhasarok. -

Ott halotti csendben a jövőmre várnak,

Mert évekig láttak

És mindent tudnak rólam a butorok.

Külső hivatkozások

A témához kapcsolódó cikk a Wikipédiában:

A Nyugat