Arthur Rimbaud

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Jean Nicolas Arthur Rimbaud (1854. október 20. – 1891. november 10.) francia költő.

Rimbaud arcképe.

Műveiből[szerkesztés]

Versek[szerkesztés]

(1869-1871)

Kóborlásaim
Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!
(81. oldal; ford.: Radnóti Miklós)

A hétéves költők
                                   M. P. Demenynek
S az anya, betevén a tankönyvet, nagyon
büszkén eltávozott, s a ráncos homlokon
s kék szempárban nem is vette észre, fiának
lelkéből hogy lobog a lázadó utálat.
(…)
Hétévesen regényt szőtt a nagy pusztaságról,
ahol a lelkesült Szabadság tüze lángol,
erdők, partok, napok, szavannák!...
(…)
S hogy lángolt, többnyire bár azon, ami bús csak,
szobájában, ahol minden zsalút behúztak,
fönn, kék homályban, a nyirkos falak között,
regényt falt, egyre csak abban gyönyörködött,
csodálta elmerült erdőit, és a pállott
égboltot, ősvadont, nyílt húsevő virágot
– ó, örvény, szédület, ó, téboly, irgalom! –
míg a városnegyed alant az utakon
zajlott – s ő egyedül feküdt a durva vásznon,
vitorlát álmodott s röpült a tengeráron!...
(91. oldal; ford.: Rónay György)

Első áldozások
6.
Az árnyékszéken, ott töltötte el a szent éjt.
A mécsre fehér fény hullt a tető lyukán,
s néhány sötét bíborszín szőlőtő dülöngélt
a szomszéd udvaron bolondul és sután.


7.
Ki mondja el a vad sóvárgást, ezt a bomlott
szánalmat s vele a gyűlölet viharát,
ti, kiktől a világ torz lett, mocskos bolondok! –
ha lágy idomain végül a lepra rág?

(108. oldal; ford.: Somlyó György)

A részeg hajó

Hogy jöttem lefelé egykedvű, vén vizeknek
Folyásán, vontatóim már nem jöttek velem:
Lármás rézbőrű raj közt céltábláúl sziszegtek
Bepingált cölöpökhöz nyílazva meztelen.

De hogy mi sorsra jutnak, mindegy volt nékem ez,
S hogy búzám belga búza, vagy hogy gyapotom angol, -
Alighogy véget ért a parti, furcsa hecc,
Vizek szabadja lettem, ki vígan elcsatangol.
(…)

S ringtam, kóbor sziget, és szennyükkel bekentek
Szőkeszemű sirályok, csetepatés család,
Ringtam s némely tetem tört testemen pihent meg,
Majd elhagyott sülyedve: aludni még alább...

Imé, ez vagyok én! züllött hajó, hináros,
Kit elvitt a vihar élőtlen étherig,
S zord flotta s békés bárka ki nem halássza már most
Részeg roncsom, mely a vizekkel megtelik,

(…)
Oh én, ki immár ötven mérföldnek távolából
Hallottam reszketőn a Poklot, mint üvölt,
S kit újra s újra vár a kék és merev távol,
Megvetlek Európa, únt gátú, ócska föld!
(118-120. oldal; ford.: Tóth Árpád)

A magánhangzók szonettje
Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor,
halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser!
I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel
vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor!
(122. oldal; ford.: Tóth Árpád)

Utolsó versek[szerkesztés]

(1872)

(LXVII)
Mit már nekünk, szivem, ha vér- és lángözön hull,
mit ér nekünk ezer gyilkosság, dühzsivaj,
minden poklok jaja, mely minden rendet földúl,
mit ér a romokon az északi vihar,

s a bosszú? – Semmit!… Ám akarjuk untalan
mégis! Szenátusok, gyárosok, hercegek:
pusztulni! Hatalom, jog és mult: vesszetek!
Ez a jussunk. A vér! a vér! a tűzarany!
(143. oldal; ford.: Rónay György)

A szomjúság komédiája
5. Konklúzió
A mezőn lengő-remegő galambok;
a vad, mely vágtat és az éjbe lát;
a vízi állatok: az igás barmok;
még a lepkék is: csupa szomjuság.

Szétmállni, hová a felhő, gazdátlan…
Az örök-üde volna pártfogóm,
így múlnék el a nedves ibolyákban;
hajnalaiktól súlyos a vadon.
(150. oldal; ford.: Weöres Sándor)

Egy évad a pokolban[szerkesztés]

Egykor, ha jól emlékszem, az életem ünnepély volt…
(233. oldal; ford.: Kardos László)

Búcsú
Határtalan partokat látok olykor az égen, melyeket örömteli fehér nemzetek lepnek el. Aranyhajó lengeti fölöttem sokszínű lobogóit a reggeli szélben. Minden ünnepet, minden diadalt, minden drámát én teremtettem! Új virágokat, új csillagokat, új húsokat, új nyelveket akartam felfedezni.
(… )
Modernnek kell lenni mindenestül.
(…)
A szellem harca éppoly brutális, mint az emberek csatája; …
(258. oldal; ford.: Somlyó György)


Rimbaud-ról írták[szerkesztés]

…tizenöt éves korától tizenhétig felpróbálta magára a francia költészet összes ruháit, s úgy találta, hogy egyikben sem érzi magát otthonosan, holott mindegyiket szinte jobban viselte, mint gazdája.

Egyedül Rimbaud volt kora egész francia, sőt egész európai költészetében, aki romlatlan és korlátlan gyermeki felfogóképességén kora egészét szűrte át, és a leglényegesebbet ragadta ki belőle.

(…)

Egyedül Rimbaud áll minden démoni valóságérzékével és távoli sejtelmével egy új kor küszöbén, amelyben az egész európai társadalom átalakulása, az egész emberi létezés újrafogalmazása lesz a történelmi feladat;…

(Somlyó György: Kísérlet Rimbaud-ról, 28-34. oldal)


Források[szerkesztés]

  • Somlyó György (szerk.): Arthur Rimbaud összes költői művei Európa Könyvkiadó, Budapest. 1965
Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Arthur Rimbaud témában.
Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Arthur Rimbaud témájú anyagokat.