Csontváry Kosztka Tivadar

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919), magyar festő


A Pozitívum[szerkesztés]

„Én, Kosztka Tivadar, ki a világ megújhodásáért ifjúságomról lemondottam, amikor a láthatatlan Szellem meghívását elfogadtam, akkor már rendes polgári foglalkozásban, kényelem- és bőségben volt részem. ... Párisnak tartva 1907-ben milliókkal szemben álltam egyedül az isteni gondviselés eredményével, s az egész világ hiúságát pocsékká zúztam; egy napon Párist kapitulációra bírtam, s a világot túlszárnyaltam, de tíz millió embert el nem pusztítottam, csupán kijózanítottam őket; a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére, s ott cédrusokat festettem.”

„Ti, hibás emberek, nem elég, hogy a sarlatánok útján eltévedtetek, hanem az isteni természettel szemben támadásba mentetek. Ti nem voltatok megelégedve az egészséges tiszta levegővel, megrontottátok füsttel, bűzzel, ti nem voltatok megelégedve a legjobb forrásvízzel, teli tettétek magatokat különféle szeszekkel, tinektek hiába sütött a Nap - ti nem vettétek észre, tielőttetek hiába zúgnak a patakok, rohannak a folyók, megtermékenyíteni őket, ti nem voltatok arra valók.”

Önéletrajz[szerkesztés]

„Amikor Damaszkusz utcáit járom, s a vidéket is szorgalmasan kutatom, előáll egy görögnek látszó ember, s olasz nyelven mondja: Ön uram nemde egy nagy festményhez keresi a motívumot, de ezt Damaszkuszban nem találja, most jövök Baalbekből, ahol a templomot a legszebb megvilágításban láttam, siessen oda, most van az ideje, a keresett motívumot ott találja.”

„A kisgyermekkori élményeimet kiegészíti az óriási nagy üstökös, mely nyáron, 1856. vagy 57-ben a Kis-szebeni óratorony fölött képződött, de éjfél felé a világító csóvája az égbolton νégighúzódott, s fényes csillaga pedig házunk fölött ragyogott. E tünemény álmaimat soha nem látott tájakkal ébrentartotta, a νalóságot pedig az éghez irányította. De mert gyermekésszel az égbe hatolni nem tudtam, a természetet tanulmányoztam. A természetből a növényt, a rovart, a pillét, a kőzetet és a madarakat válogattam ki.”

„Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.”
„A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. „Mit csinál: hisz maga festőnek született.” Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem. Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom : Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.”

„Fönn nem maradhatott senki és semmi sem, az árbócok recsegése után a hajót remegés fogta el ... A kabinba a víz ki- és behatolt, minden tárgy összetörött; beállott az éj sötétsége, toronymagas hullámok rémes vergődése. Ekkor kerültem a sorssal ismét szembe, s megkérdeztem, vajjon azért kellett nekem az életemet megszakítanom, hogy itt ebben a rettenetes viharban nyomtalanul tűnjek el? Ha ezt kívánta tőlem a sors, a láthatatlan isteni akaraterő, ám legyen. Háborgás nélkül lecsillapítám szívem érzését, festőszekrényemet magamhoz csatolva elaludtam ... ”

A Tekintély[szerkesztés]

„A legnagyobb tekintély ezen a világon a világfejlesztő akarat, a természetben élő energia, mely kinyilatkoztatás útján fejleszti a világot s halhatatlanná teszi a valóságot. Ehhez a tekintélyhez legközelebb áll a lángész, vagyis Zseni, aki a feladatot meg is képes oldani. A feladat az, hogy az emberi faj tulajdonságát ki kell domborítani,, s az Isteni rendeltetés szerint kell fejleszteni.”

„Ha te szereted a földet, ember, s Istenre gondolsz, amikor kapálsz, a palánta téged felismer - szeretettel gondol reád, mert őbenne is él az Isten. Nyújts táplálékot a fejlődő kis lénynek, növény-állatvilági egyednek, s az gyönyörűségedre fejlődni fog - nyújts táplálékot a vadállatnak, mely éhezik s az hozzád simulni fog. Nyújts táplálékot nagy hóban a madaraknak s a világ minden részéből hozzád ellátogatnak, fára telepszenek le s neked csicseregve hálálkodnak. Nyújts táplálékot a vagyontalan szegénynek, ez el fog ismerni téged Isteni tekintélynek.

Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben.”

Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük. Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra. A képesség nemcsak az embernél nyilvánul meg, hanem az állatoknál, a madaraknál, a rovaroknál is érvényesül.

Elődeinket, akik állattenyésztéssel foglalkoztak, mindazon területeken megtaláljuk, ahol vadban dús legelőkre akadunk. Kezdetben az egész család, asszony, gyermek a juhnyájak után ballagott, később, amint elszaporodtak, nem vándoroltak. Az asszonyt gyermekeivel az Eufrátnál találjuk házakat építeni, erődöket emelni látjuk. Ebben a helyzetben fejlődött ki az aranycsipkés párta és a fodros szoknya.

De amint híre terjedt az úri módnak, irigyeket támaszt Babilonnak.

Csaták zaja riasztotta fel a békességet s nyugtalanította a babil népséget. Biztonságról kellett gondoskodni s a sivatagban mélyebben elrejtőzni.

Így épült fel Attila városa, Tedmur, világhírű Palmyra, Zenobea királysága.

...Párducbőrős kacagánya volt minden legénynek, ez volt a dísze az ősi erénynek. Az ősi erényhez járult a vadászat szenvedélye, a sasok, sólymok oktatása, a dal és a zene.

Tüzes paripákon lándzsa, nyíl s karikással legelészve jártunk, egy-egy vadnak a felbukkanására nyeregbe szálltunk. ...
Nagyobb vadnak, párducnak az elejtése, körtánc volt a következése, utána jött a sasok lakomája, a nomádok esti imája, a dal és a zenebona. Így éltünk ősidőkben, télen a meleg tartományokban, nyáron a magashegyoldalakban.

A Lángész. Ki lehet és ki nem lehet zseni?[szerkesztés]

Ki nem lehet Zseni? Nem Zseni az, aki energiáját megosztja mással. Nem Zseni, aki elfecsérli testi, szellemi és szívbeli erejét, aki apró pénzre beváltja energiáját, aki pályájának kezdetén vagy közepén szövetkezetben él, aki önerejének támogatására folyamodott segélyhez, a ki hitében megtántorodhatott, és az út közepén megállott, aki a viharban tengerre szállani nem mert, akit a sivatagban a félénkség láza gyötört, akit honvágya visszatart a nagyvilág ismerettől, a ki szeszes italokkal él, a kinek kemény a föld és a kőpárna, a ki kábul a számításnál, akinek nincs színérzéke, a ki nem lát élesen a jövőbe, aki nem ismeri a jellemeket, a ki magába zárkózva unatkozik, aki embergyűlölő, aki káros szokásoktól szabadulni nem tud, aki testileg gyenge terhelt, a ki a szerelemnek ellentállani képtelen, aki nem ismeri a szerelmet, aki nem érzi a szerelemben rejtőző energiát, aki a pénzt imádja, aki a vagyonban gyönyörködik, aki tülekedve küzd az elsőségért, aki hajhássza a dicsőséget, aki munka nélkül él, aki eredeti dolgot nem csinál, aki a világ teremtését erővel kutatja, aki embertársát nem szereti, aki különbséget érez az emberi és állati növény között, a ki keresi a földi boldogságot és családi életre vágyik, az maradjon békés családapának-anyának otthon, és ne kínálkozzék Zseninek. Hanem iparkodjék erőteljes, egészséges szép gyermekekre átruházni a tiszta energiát, nevelve azokat a leggondosabb tisztasággal, edzéssel, kitartással abban a kecsegtető reményben, Ostwald tudós szerint is, hogy ezekből Zseni is lehet.

(részlet; Bp., 1913).

A Túlvilág[szerkesztés]

„Ismerem az utat, amerre mennem kell. Ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell; semmi kétség, hogy egy még legjobb világrészbe kerülünk, és kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködünk”.

Egyéb fennmaradt idézetek[szerkesztés]

„Itthon, mivel hogy az akadémiákat is a feje tetejére állítottam, bojkott alá kerültem. Gúnyos mosolyok közt a Kelet prófétája lettem, és mert a zsenik tenyésztését nem engedélyeztem, hát földrengést kértem. Azóta reng alattunk a föld, zseniket hajszolunk, de az Isten szeretetére nem gondolunk. Alkohol, dohányfüstbe fullad itt minden, csatázunk, harcolunk, vitatkozunk a napi megélhetésen, Isten adta mindennapi kenyéren. Sokat utaztam, sokat átéltem és láttam, de ilyen pusztulással nem álmodtam.
Emberek hová süllyedtünk - mi lett ebből a modern kultúrából. Ha dudva nőtt s a dudvában dúvad és ezt pusztítjátok, ám legyen, tisztuljon meg hát ez a világ, hogy Isten félelemben és közvetlen kapcsolatban, békességben és szeretetben tovább fejlődhessen.”
Mi reánk magyarokra, s Attila dicsőségére büszke honfiakra, kimondhatatlan értékkel bír az a tudat, hogy ennél a kőnél volt a mi létünk történelmének első felvonása. Ennél a kőnél Attila megrendült bizalommal fordult az Isten segítségéhez, s a segítség jött földrengéssel, a római templomok összedőlésével, turul sas hozta pengével, s Attila a világ legnagyobb hadvezérekénti kinevezésével.

Mások Csontváryról[szerkesztés]

Rockenbauer Pál:[szerkesztés]

... és megfestette a világnak méreteiben egyik legnagyobb, saját, mindinkább befelé forduló értékítéletében pedig a világ legnagyobb festményét, melynek bizarrnak tetsző, addig sohasem látott színei annyi vitára és gúnyra adtak alkalmat itthon. Pedig ezek a színek ott vannak a Libanon rózsásba látszó hegyláncán, az alkonyat felé kocogó Napnak az égre varázsolt színjátékában.
(Rockenbauer Pál: Szívességből a mediterránban; 130. old.)
 »Mi reánk magyarokra, s Attila dicsőségére büszke honfiakra, kimondhatatlan értékkel bír az a tudat, hogy ennél a kőnél volt a mi létünk történelmének első felvonása. Ennél a kőnél Attila megrendült bizalommal fordult az Isten segítségéhez, s a segítség jött földrengéssel, a római templomok összedőlésével, turul sas hozta pengével, s Attila a világ legnagyobb hadvezérekénti kinevezésével«. Hát itt áldoztak volna napimádó őseink Csontváry különös álomvilágában ... A látomásban természetesen, semmi sincs a helyén, hiszen Attila sohasem járt itt, nem is volt a mi ősünk, és a földrengés is éppen fél évezreddel Attila halála után rázta meg ezt a vidéket. De hiszen a legendákat nem azért szeretjük, mert igazak, hanem mert - szépek. Csontváry különös, senkiéhez sem hasonlító írásai (mint ahogy festményei sem hasonlítanak senkiére, és őrá sem hasonlít senki) a magyar próza legszebb darabjai közé tartoznak -szerintem - de egy-két művészettörténészen kívül nem ismeri őket senki.
(Rockenbauer Pál: Szívességből a mediterránban; 131. old.)

Keresztury Dezső: Beszélgetés Csontváryról[szerkesztés]

A.: Ütődött volt; másként mért utasította volna
a kabinettirodát - igazán röhögni kell -
«Királyt napra kitenni!», s miért táviratozta volna
a főpolgármesternek: «A bécsi gyorssal érkezem!»?
B.: Ilymódon Petőfi is talán bolond lett volna,
mert hitte: lángelme ő s híre örökös leszen;
s csak nagzási hóbortba esett civil lett volna,
mert verssel vett elégtételt a hadügyminiszteren?
A.: De hogyha festőinas lett volna,
s nem angyal szózatára nagy «mester» hirtelen;
és bárcsak végül magát ne ábrázolta volna
honfoglalóként tevén, frakkban, cilinderesen!
B.: És ha a szellem soha senkit meg nem szállt volna?
Dávid nem birkózott tán az angyallal? S melyen
Prométeusz kínlódott, a szikla nem állt volna,
láng nélkül bolyong az ember, magától idegen.
A.: Téged is - sznobok közé - helyedre kellett volna
tennem: futóbolondot magasztalsz itt nekem,
a normálisnak, aki ha - a többség ilyen - nem volna,
mit ér a rend, a gyár s a mező mit terem?
B.: Lennék bolond s sznob is, ha mellettem nem volna
a nyíltszívű s szemű sereg, mely ha névtelen
álmát e látomásban meg nem találta volna,
hírdethetnék híresnek: nem nézne feléje sem.
A.: Ez az egész humbug talán jobb sorsra jutott volna,
ha nem lép közbe egy másik gyagya, aki, nem
sejtve mit tesz, mindenét fel nem áldozta volna,
hogy ez a sok rossz vászon jó ponyva legyen.
B.: Így jó, hogy megmaradt mind; csodák-csodája: itt van,
ragyog, őrülten bár, tán századokon át;
leköpték s fényesebb lett, meghalt s feltámadt: itt van;
s túlélheti - bár élné! - Libanon cédrusát.

Lásd még[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Csontváry Kosztka Tivadar szerzőhöz kapcsolódó forrásszövegek a Wikiforrásban.