Seneca

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Seneca (Kr.e. 54 - Kr.u. 39) római szónok és író, a mai Spanyolország területén (Cordoba) született.


A lelki nyugalomról[szerkesztés]

(Bollók János fordítása)


  • Tudnunk kell tehát: nem környezetünk hibája, amitől szenvedünk, hanem a miénk.
  • Mert az erény, bármennyire homályban van is, soha nem marad rejtve, hanem jeleket bocsát ki magából, és aki csak méltó rá, felismeri nyomairól.
  • Tudd meg: válságos időben is van lehetősége a bölcsnek arra, hogy nyíltan megmutatkozzék, és virágzó, tehetős államban is úrrá válhat az arcátlanság és gyűlölség és ezer más bénító vétek. Így hát attól függően, hogy milyen az állam, mennyire engedi a sors, bontsuk ki vagy vonjuk be vitorláinkat, de mindig cselekedjünk, és ne álljunk kábán, a félelemtől lenyűgözötten. Sőt, az igazán férfi, aki ha mindenünnen veszély fenyegeti, ha fegyverek és láncok csörögnek is körülötte, akkor sem ejt csorbát erényén, és el sem titkolja azt: a magunk megóvása ugyanis nem azonos önmagunk eltemetésével.
  • Mindenekelőtt saját magunkat kell felmérnünk, mivel jóformán mindnyájan úgy látjuk: többre vagyunk képesek, mint amennyire valójában képesek vagyunk.
  • Kiváltképp meg kell válogatnunk az embereket: méltók-e arra, hogy életünk egy részét értük áldozzuk, vagy időpocsékolás, amit rájuk szánunk, mert egyesek még bűnünkül is képesek felróni szolgálatainkat.
  • A tehetség, ha kényszerítik, nem felel meg a várakozásoknak, és a fáradozás, ha a természet ellenére való, eredménytelen.
  • Semmi sem okozhat annyi gyönyörűséget lelkünknek, mint a hű és kellemes barátság. Mekkora szerencse, ha vannak olyan keblek, akiknek biztonságban kiöntheted minden titkodat, akiknek lelkiismeretétől jobban félsz, mint a magadétól, akikkel a beszélgetés lecsillapítja nyugtalanságodat, akiknek véleménye tanáccsal ér fel számodra, akiknek vidámsága eloszlatja szomorúságodat, sőt: akiknek már a puszta látása is gyönyörködtet.
  • Ezeket [a barátaidat] amennyire lehetséges, azok közül válasszuk, akik mentesek a szenvedélyektől, a hibák ugyanis ragadósak, mindenkire átterjednek, aki a közvetlen közelünkben van, a velük való érintkezés is árt. [...] Azt azonban nem javasolnám, hogy senkihez se csatlakozz, és senkit ne végy magad mellé, csak aki igen bölcs. Hol bukkannál rá arra, akit annyi évszázad óta hiába keresünk? A legkevésbé rosszat tartsd a legjobbnak!
  • Különösen kerüld azokat, akik szomorkodók és mindenen siránkoznak, akiknek minden ürügy jó a panaszkodásra!
  • (Térjünk át) a vagyon(ra ,) az emberi viszontagságok legfőbb okozója('ra). Ha az összes többi dolgot, ami szorongást vált ki bennünk: a halált, a betegséget, a félelmet, a vágyat, a fájdalmak és fáradalmak elviselését összehasonlítod azzal, hogy milyen kínokat okoz a vagyon, ez utóbbi sokkal súlyosabbnak bizonyul.
  • Jobban elviselhető hát, és, mint mondottam, könnyebb nem szerezni vagyont, mint elveszíteni azt.
  • A természet azzal tette nekünk a legnagyobb szolgálatot, hogy miután tudja, milyen fájdalmakra születtünk, feltalálta a megszokást, a legsúlyosabb helyzetekkel is gyorsan megbarátkoztatva minket.
  • Mindnyájan össze vagyunk kötve a sorssal: egyeseknek lánca aranyból van, és laza, a másoké szoros és redves, de mit számít ez? Mindenki ugyanúgy őrizetben van, és azok is meg vannak bilincselve, akik másokat bilincselnek [...]
  • Inkább Democritust utánozzuk, mint Heraclitust: ez utóbbi ugyanis, valahányszor megjelent a nyilvánosság előtt, zokogott, az előbbi kacagott; ez nyomorúságnak, az bohóságnak látta mindazt, amit művelnek.
  • Mindennek kisebb jelentőséget kell tehát tulajdonítanunk, és mindent könnyű szívvel viselnünk; az emberhez illőbb nevetni, mint siránkozni az életen. S vedd hozzá: az emberi nemnek is jobb szolgálatot tesz, aki nevet rajta, mint aki bánkódik miatta, az ugyanis meghagy neki némi jó reményt, ez viszont ostoba módon siratja, mivel nem reméli, hogy rendbe hozható.
  • [azokról, akik mások gyásza láttán udvariasságból sírnak] .. a más véleményétől való függés oly mélyen gyökeret vert bennünk, hogy a legőszintébb dolog, a fájdalom is színleléssé válik.

További idézetek tőle[szerkesztés]

  • Késő a takarékosság, amikor már fogytán a vagyon.
  • Nem az a szegény, akinek kevés a vagyona, hanem az, aki többet kíván.
  • A szalmafedél ugyanúgy megvédi az embert, mint az aranyos tető.
  • A lovat nem teszi jobbá az aranyos kantár.
  • Az igazság beszéde egyszerű.
  • A derűre ború jön, a borúra meg derű.
  • A gyógyulni akarás a gyógyulás része.
  • Az erényt tanulni kell.
  • A jósors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat.
  • Ne annyit markolj, amennyit szeretnél, hanem amennyit a kezedben bírsz tartani.
    Ma már ezt a mondást egyszerűbben használjuk:
    Ki sokat markol, keveset fog.
  • Amit nem tilt a törvény, tiltja a szemérem.
  • A bölcs keresi a bölcsességet; a bolond azt hiszi, hogy megtalálta.
  • "Prima, quae vitam dedit, hora, carspit."
    Az első óra, mely az életet adja, el is vett az életből valamit.
  • "Ignoranti, quem portum petat, nullus suus ventus est."
    Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.

Hivatkozások[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • A lelki nyugalomról. Seneca Kiadó, 1997. ISSN 1216-0369 . ISBN 963-8038-73-X . Bollók János fordítása.
Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Seneca témában.