Halíl Dzsibrán

Halíl Dzsibrán
	1913 áprilisában
Lásd még
	Szócikk a Wikipédiában
	Médiaállományok a Wikimédia Commonsban
	Művek a Project Gutenbergben

Halíl Dzsibrán (teljes nevén: Dzsibrán Halíl Dzsibrán bin Miháíl bin Szaad; 1883. január 6. Libanon – 1931. április 10. New York) libanoni maronita keresztény költő, filozófus, képzőművész.

Idézetek tőle

És amikor egyikőtök elbukik, a mögötte haladókért bukik el, hogy figyelmeztessen a kőre, melyben elbukott.
Igen, és azokért bukik el, akik előtte járnak; akik gyorsabbak voltak, és lábuk biztosabb, ám a követ el nem távolították.
Ha megbánt egy másik ember, elfelejtheted az igazságtalanságát, ám amikor te bántod meg őt, mindig emlékezni fogsz rá.
Csak azok érezhetik meg szívünk titkait, akiknek a szíve úgyszintén titkokat rejt magában.
A gondolat a tér szárnyaló madara, amely a szó kalitkájába zárva kitárhatja ugyan szárnyait, de repülni nem tud.
Keveset adtok, ha csak a tulajdonotokból adtok. Csak ha önmagatokból adtok, akkor adtok igazán.
Minden gyöngyszem egy templom, amely fájdalomból épült egy homokszem köré.
A bánat olyan aranyból készült láncszem, amely szolgasorsodat a jövő ígéretes reménységével köti össze.
Aki megért téged, közelebbi rokonságban van veled, mint bármelyik édestestvéred.
Az élet egy sziget a magány tengerében. Egy sziget, amelynek sziklái: a remények, fái: az álmok, virágai: az egyedüllét, patakjai pedig a szomjúság.
Csak saját árnyékodat látod, ha a napnak hátat fordítasz.
Fájdalmatok annak a héjnak a feltörése, amely magába zárja megértéseteket.
Az élet valóban sötétség, ha nincsen akarat, és minden akarat vak, ha nincsen tudás, és minden tudás hiábavaló, ha nincsen munka, és minden munka üres, ha nincsen szeretet.
Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni, Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.
Egy asszony képes egyetlen mosollyal elfátyolozni az arcát.
Sok tan olyan, mint az üvegablak. Rajta keresztül látjuk az Igazságot, de a Valóságtól elválaszt bennünket.
A szerelem és a kételkedés sohasem voltak felületes ismerősök.
A kényelem lakájként kezdi és főúrként végzi.
A munka a láthatóvá tett szeretet.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható. Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Bizony, mérlegként függtök öröm és bánat között.
Csak aki üres, az mozdulatlan és kiegyensúlyozott.
És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá. Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel.
1898 körül
Az öröm: a mélységnek magassággá változása.
De nem a mélység, sem pedig a magasság.
A szépség az örökkévalóság, mely önmagát tükörben szemléli.
De ti vagytok az örökkévalóság, és ti vagytok a tükör is.
Csak a zseni és az idióta töri át az emberek által teremtett korlátokat.
Nem abban áll egy ember valódisága, amit neked kimutat, hanem abban, amit nem tud kimutatni. Ha tehát őt meg akarod érteni, ne hallgass arra, amit mond, hanem sokkal inkább arra figyelj, amit elhallgat.
Hogyan nyithatnám fel szívemet összetörés nélkül?
A szenvedéstől megerősödik a lélek. A legerősebb jellemeket sebek borítják.
Sok nő kölcsönveszi egy férfi szívét, de nagyon kevesen tudják birtokukba venni.
Ha elrejtőzöl szívemben, nem lesz nehéz rádtalálni. Ám ha saját álarcod mögé bújsz, hiába is keres bárki.
Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz.
A veled együtt nevetőket könnyen elfeleded, de soha nem feleded el azokat, akikkel együtt sírtál.
Gyakran kölcsönt veszünk fel a jövőnkből, hogy múltunk adósságait fizessük ki vele.
Hogyan várhatod, hogy kezedben kinyíljon a virág, ha egy vulkán izzik szívedben?
A kétségbeesés gyöngíti látásunk, és süketté teszi fülünk. Nem látunk mást, csak a vég kísérteteit, és nem hallunk mást, csak zaklatott szívünk dübörgését.
Legtitkosabb könnyeink sosem jutnak el szemünkig.
Az emlékezés a találkozás egyik formája. A feledni tudás a szabadság egyik formája.
Csak egyszer némultam el. Amikor azt kérdezte tőlem valaki: "Ki vagy te?"
Az embernek a szelleme és a szenvedélye a kormánylapát, (...) és a tengerjáró lelkünk vitorlái. Ha valamelyik eltörik, az ember csak hánykolódni és sodródni tud, vagy még mozdulatlanul vesztegel a tenger közepén. Az értelem számára egyedül az irányítás a meghatározó erő; és a szenvedély, amit nem tartunk kordában, olyan láng, amely saját magát pusztítja el.
A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.
A szerelem nem ismeri saját mélységét, amíg az elválás órája nem ütött.
Minél mélyebbre ás a bánat a lelketekben, annál több örömet tudtok befogadni.
Ha int feléd a szerelem, kövesd, noha útja meredek és nehéz.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
A szerelem, mely felkentté tesz, szintúgy keresztre is feszít; s bár terebélyesedsz tőle, megmetszi ágaid.
Lelketek gyakran csatatér, melyen az értelem és a mérlegelés vív háborút a szenvedéllyel és az étvággyal.
(...)
Engedjétek hát lelketekben az értelmet a szenvedély magasába emelkedni, hogy dalra keljen;
És lelketek értelemmel kormányozza a szenvedélyt, hogy a szenvedély minden nap új erőre kapjon, és miként a főnix, saját hamvai fölé repüljön.
Mindig azt hallottátok, hogy a munka átok, a robot szerencsétlenség.
De én mondom néktek, ha dolgoztok, beteljesíttek egy darabkát a föld legmesszibb álmaiból, azt a darabkát, melyet rátok szabtak, amikor az álom megszületett,
És amíg munkálkodtok, igazán szeretitek az életet,
És az életet munkálkodással szeretni azt jelenti, hogy meghitt ismerősötök az élet legbensőbb titka.
És ha egy félelmet szeretnétek eloszlatni, a félelem székhelyét saját szívetekben keressétek, ne pedig annak kezében, akitől féltek.
A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.
A csekély tudás tetterővel párosulva sokkal többet ér, mint a nagy tudás, amely parlagon hever.
A bizalom oázis a szívedben, amelyet a gondolkodás karavánja sosem ér el.
Védelmezni mások jogait az emberi lét legszebb és legnemesebb vége.
Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.
Álljatok közel egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz, mert a fák sem nőnek egymás árnyékában.
Minden tél szívében rejtezik egy vibráló tavasz, és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal.
A kétkedés a tudás kezdete.

Források

Citatum - Kahlil Gibran idézetek