Arany János

Arany János
Barabás Miklós festménye
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Médiaállományok a Wikimédia Commonsban
Művek a Project Gutenbergben

Arany János (1817–1882) magyar költő.

Verseiből

A Margit híd egykor

Híd-avatás

Előtte a folyam, az új híd,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé fel a komoly hit
S vidám zenével körmenet
Nyeré „Szűz-Szent-Margit” nevet.
(1877)

Toldi

„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?”
Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;
De Toldinak a szó szivébe nyilallik,
És olyat döbben rá, hogy kivűl is hallik.
„Hm, paraszt én!” emígy füstölög magában,
„Hát ki volna úr más széles e határban?
Toldi György talán, a rókalelkü bátya,
Ki Lajos királynál fenn a tányért váltja?
(1846)

Ősszel

Oda van a szép nyár, oda!
A természet lassan kihal;
Nincs többé nagyszerű csoda,
Többé se napfény, sem vihar;
Pacsirta nem szánt, csalogány
Nem zöngi dalját este, reggel;
Nincs délibáb... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

Egyhanguság, egyformaság;
A nappal egy világos éj;
Nem kék az ég, nem zöld az ág,
Menny, föld határán semmi kéj;
Csak sír az égbolt ezután
Örök unalmu lanyha cseppel,
Mig szétolvad... Jer Osszián,
Ködös, homályos énekeddel.

(1850)

Domokos napra

Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

(1851)

A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
...
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
(1857)

Magányban

Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató.
……
És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad, feltarthatlanúl;
Csak szélein marad veszteg hinárja,
S partján a holt-viz hátra kanyarúl.
Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban:
Veszhet közőlünk még talán nem egy:
De szállva, ím, elsők között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk előre megy!
(1861)

Vojtina ars poétikája

Mendacem oportet esse memorem:
Költőnek ezt ajánlani merem.
Nem épen tisztes, de derék szabály,
Versembe jól fér, s a mellett - talál.
Azaz - magyarra téve a szavak:
„Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”;
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb...
A sánta költő még keservesebb.

Hazudni rút. Ez ellen a morál,
A társas illem egykint perorál:
De költőnek, bár lénye isteni,
Nemcsak szabad: - szükség fillenteni.
……
Minden hazugság, földön ami szép:
Csontváz, ijesztő a valódi kép;
Azt vérrel, hússal ékesíteni
Jer, jer költő!... hazudva isteni!

Győzz meg, hogy ami látszik, az való:
Akkor neved költő lesz, nem csaló, -
Amint nem az volt rég az átheni,
Malacvisítást tudva színleni;
Ellenben a pór, aki szűr alatt
Ríkatta disznát, és kuhin maradt,
Bár a visítót gúnyosan emelte,
A hallgatók füttyét megérdemelte.
Mert a közönség érzé, hogy amaz
Úgy rí, miként legtöbbször a malac,
Míg a valódi - csont és vér noha -
Tán úgy sikoltott, mint másszor soha.

Itt a különbség: hogy e látszatot
Igaz nélkül meg nem csinálhatod.
 Csakhogy nem ami rész szerint igaz, -
Olyan kell, mi egészben s mindig az.
(1861)

Poéta és politikus

A liget akáci lenézték a fenyvet,

Hogy megettök nyáron oly bús színben senyved;

„Mikor ti virultok, bágyad az én színem”

– Mond ez – „de ha tél van, én zöldellek, ti nem!”

(1862)

Vásárban

Gyékényes, abroncsos alföldi szekér,
Honnan cipel a sors - s e három egér?
Hoztál-e pirosló új búza-magot?
Mezők üde lelkét: friss széna-szagot?
(1877)

Tetemre hívás

Gyárfás Jenő „Tetemrehívás“ c. festménye

A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
"Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!"
... ...
Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benőt én meg nem öltem
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.
(1877)

További információk

• Összes művei
• Virtuális kiállítás