Értekezés a módszerről

A mű 1637-es kiadásának címlapja

Az értekezés a módszerről – René Descartes műve, amelyben az egyetemes tudomány módszertanát kísérelte meg lefektetni. A mű először 1637-ben jelent meg Jan Maire leydeni kiadónál: Értekezés az ész helyes vezetésének és a tudományos igazság kutatásának módszeréről címmel.

Idézetek az értekezésből

Első rész

A józan ész az a dolog, amely a legjobban oszlik meg az emberek között, mert mindenki azt hiszi, hogy annyit kapott belőle, hogy még azok sem szoktak maguknak többet kívánni, mint amennyiük van, akiket minden más dologban csak igen nehéz kielégíteni... a képesség, amelynél fogva helyesen ítélünk és az igazat megkülönböztetjük a hamistól... természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különböznek, mert egyesek eszesebbek másoknál, hanem azért, mert gondolatainkat különböző utakon vezetjük, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük. Nem elég ugyanis, hogy valakinek jó esze legyen; a fő dolog az, hogy azt jól is használja. A legnagyobb lelkek éppúgy képesek a legnagyobb vétkekre, mint a legnagyobb erényekre, s akik csak nagyon lassan haladnak, de mindig az egyenes utat követik, sokkal tovább érhetnek, mint azok, akik szaladnak, de eltávolodnak az egyenes úttól.

...

Mert azt hiszem, hogy az ész vagy a józan értelem, mivel csakis ez tesz bennünket emberré és különböztet meg az állattól, egész mindenkiben.

...

Tudom, mennyire tévedhetünk saját magunkat illetően, és hogy barátaink ítéleteit is gyanúval kell fogadnunk, ha kedvezőek ránk nézve.

...

Így tehát nem olyan módszert szándékozom itt tanítani, amelyet mindenkinek követnie kell, hogy helyesen gondolkodjék, hanem csak azt akarom megmutatni, hogy én hogyan igyekeztem helyesen gondolkodni. ... azért remélem, hogy némelyeknek hasznára lesz, anélkül, hogy bárkinek is ártana ...

...

...minden jó könyv olvasása olyan, mintha elmúlt századok legderekabb embereivel, e művek szerzőivel társalognánk...Mert ha a régi századok embereivel társalogunk, ez majdnem olyan, mintha utaznánk... Ámde ha az ember túl sokat utazik, idegenné válik saját hazájában; s ha nagyon kíváncsi arra, mi történt az elmúlt századokban, akkor rendszerint nagyon tudatlan marad abban, mi történik a jelenben.

...

Akik a legélesebb elméjűek és a legjobban dolgozzák ki gondolataikat, hogy világosan és érthetően kifejtsék, azok tudják meggyőzni az embereket arról, amit állítanak, ha paraszti nyelven beszélnek is és sohasem tanultak retorikát.

...

...mivel láttam, hogy sok olyan dolog, amely nekünk nagyon is különösnek és nevetségesnek tetszik, más népeknél általános elismerésre és helyeslésre talál, hozzászoktam ahhoz, hogy semmi olyasmiben ne higgyek túl szilárdan, amiről csak a példa és a szokás által akartak meggyőzni.

Második rész

...a több darabból összetett és különböző mesterek által készített művek gyakran nem olyan tökéletesek, mint az olyanok, mint amelyeken egyetlen egy ember dolgozott.

...

A világ majdnem kizárólag kétfajta szellemből áll, s egyiküknek sem való az én példám. Először is olyanokból, akik okosabbnak tartják magukat, mint amilyenek, s ezért elhamarkodva ítélnek, s nincs elég türelmük ahhoz, hogy rendszeresen gondolkodjanak;... egész életükön át eltévelyedve bolyongnak. Aztán olyanokból, akik eléggé okosak és szerények ahhoz, hogy belássák: kevésbé tudják megkülönböztetni az igazat a hamistól, mint mások, akiktől tanulhatnak; s ezért be is kell érniük azzal, hogy inkább mások véleményét kövessék, mintsem, hogy maguk jobbat keressenek.

...

S ahogyan a sok törvény gyakran mentségül szolgál a bűnöknek, úgyhogy az államot sokkal jobban lehet kormányozni, ha csak igen kevés törvénye van, de ezeket szigorúan betartják: úgy én is azt gondoltam, hogy a logika sok szabálya helyett beérem a négy következővel, feltéve, hogy szilárdul és állhatatosan el vagyok tökélve, hogy egyetlenegyszer sem vétek ellenük

Az első az volt, hogy soha semmit sem fogadjak el igaznak, amit nem evidens módon ismertem meg annak; azaz hogy gondosan kerüljek minden elhamarkodást és elfogultságot és semmivel többet ne foglaljak bele az ítéleteimbe, mint ami oly világosan és elkülönítetten áll elmém előtt, hogy nincs okom kétségbe vonni.

A második az volt, hogy a vizsgálódásaimban előforduló minden problémát annyi részre osszam, ahányra csak lehet és ahányra a legjobb megoldás szempontjából szükség van.

A harmadik az, hogy bizonyos rendet kövessek gondolkodásomban, mégpedig olyképp, hogy a legegyszerűbb és a legkönnyebben megismerhető tárgyakkal kell kezdenem, hogy aztán lassan, fokozatosan emelkedjem fel az összetettebbek ismeretéhez; S még azok között is fel kell tételezzek bizonyos rendet, amelyek nem magától érthetően következnek egymás után.

Az utolsó pedig az, hogy mindenütt teljes felsorolásokra és általános áttekintésekre törekedjem, s így biztos legyek abban, hogy semmit ki nem hagytam.

..

Mivel észrevettem, hogy a tudományoknak a filozófiából kell meríteniük valamennyi elvüket, a filozófiában pedig bizonyos elveket nem találtam, azért úgy gondoltam, hogy mindenekelőtt a filozófiában kell biztos elveket megállapítanom.

Harmadik rész

(Ideiglenes erkölcstan)

Ha újra fel akarjuk építeni a házat, amelyben laktunk, nem elég, hogy lebontjuk,... hanem más házról is kell gondoskodnunk, amelyben kényelmesen ellakhatunk az alatt az idő alatt, amíg amazon dolgoznak. Így én is, hogy addig se maradjak határozatlan a cselekedeteimben, amíg az ész kényszere folytán az vagyok ítéleteimben, s ez idő alatt is a lehető legboldogabban élhessek, bizonyos ideiglenes erkölcstant alkottam magamnak, amely csak három vagy négy vezérelvből állt. Ezek a következők:

Az első az volt, hogy engedelmeskedjem hazám törvényeinek és szokásainak, állhatatosan ragaszkodjak ahhoz a valláshoz, amelyet Isten kegyelméből gyermekkorom óta oktattak, minden más dologban pedig a legmérsékeltebb és a szélsőségektől legtávolabb eső véleményekhez tartsam magamat, azokhoz, amelyeket a legokosabb emberek, akikkel majd érintkeznem kell, tettek magukévá a gyakorlati életben... S ámbár talán a perzsák és a kínaiak között éppoly eszes emberek vannak, mint közöttünk, mégis a legjobbnak tartottam azokhoz igazodni, akikkel majd együtt kell élnem. Továbbá úgy véltem, hogy csak úgy tudhatom meg az emberek igazi nézeteit, ha inkább arra figyelek, amit tesznek, mint arra amit beszélnek... A gondolkodásnak az a működése ugyanis, amely által hiszünk valamit, különbözik attól, amely által tudjuk is, hogy hiszünk valamit, s így gyakran az egyik a másik nélkül jelenik meg. Több egyformán elfogadott vélemény közül pedig csak a legmérsékeltebbet választottam.

...

Második vezérelvem az volt, hogy a lehető legszilárdabb és legelhatározottabb legyek cselekedeteimben, s hogy éppoly állhatatosan kövessem a legkétségesebb nézeteket is, ha már egyszer elhatároztam magamat, mintha a legbiztosabbak volnának.

...

Harmadik vezérelvem az volt, hogy mindig arra törekedjem, hogy inkább magamat győzzem le, mint a sorsot, inkább kívánságaimat változtassam meg, mit a világ rendjét; s egyáltalán ahhoz a hithez szokjam, hogy csakis a gondolataink vannak egészen a hatalmunkban, úgyhogy a külső dolgokra nézve megtettünk mindent, ami tőlünk telt, akkor mindaz ami hiányzik a sikerhez, számunkra lehetetlen.

...

Végül pedig ennek az erkölcstannak befejezésképpen áttekintettem az embereknek ebben az életben űzött különböző foglalkozásait, hogy a legjobbat válasszam. Nem akarok bármit mondani mások foglalkozásáról, de úgy gondoltam, legjobb lesz, ha megmaradok a magamé mellett, azaz ha az egész életemet az értelem kiművelésének szentelem.

Negyedik rész

(Gondolkodom tehát vagyok)

... azt gondoltam, hogy ugyanazok a gondolatok, amelyeket ébrenlétünkben gondolunk, álmunkban is jelentkezhetnek, anélkül, hogy ebben az esetben csak egy is közülük igaz volna. Ezért elhatároztam, hogy mindazok a dolgok, amelyek valaha is bejutottak elmémbe, nem igazabbak, mint álmaim csaló képei. De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképp kellett, hogy én aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb felvetései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem.

Azután figyelmesen megvizsgáltam, mi vagyok én. Láttam, hogy el tudom képzelni: nincs testem, nincs világ és nincs tér, amelyben vagyok. De azért nem tudom elképzelni, hogy magam nem vagyok; ellenkezőleg, éppen abból, hogy azt gondolom, hogy más dolgok igazságában kételkedem, egészen világosan és bizonyosan következik, hogy én vagyok.

...

Ezután arról elmélkedve, hogy kételkedem, tehát lényem nem egészen tökéletes -- mert azt világosan láttam, hogy a megismerés nagyobb tökéletesség, mint a kételkedés -- azt kérdeztem magamtól, hogyan jutottam egy nálamnál tökéletesebb dolog gondolatára, s evidens módon felismertem, hogy az csak olyan természetű dologtól származhatik, amely valóban tökéletesebb nálam.

...

...De másképp áll a dolog egy nálamnál tökéletesebb lény ideájával kapcsolatban. A semmitől nem kaphattam ezt az ideát, az nyilvánvaló volt; mivel pedig az, hogy tökéletesebb kevésbé tökéletesből következzék és tőle függjön, nem kisebb ellentmondás, mint az, hogy valami a semmiből származik, ennélfogva magamtól sem kaphattam amaz ideám. Így tehát csak az maradt hátra, hogy egy olyan természetű dolog helyezte belém, amely valóban tökéletesebb nálam, sőt amelyben megvan mindaz a tökéletesség, amelyről csak ideám lehet, azaz, hogy egyszóval mondjam: amely Isten.

Forrás

René Descartes: Értekezés a módszerről. (Szemere Samu - Boros Gábor fordítása) Műszaki Kiadó 2000. ISBN 9631626954

Külső hivatkozások

• Értekezés a módszerről (Zemplén Jolán – féle fordítás)