Tisza
A Tisza a Duna leghosszabb mellékfolyója, Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, valamint Szerbia területén.
A Tisza népdalokban
[szerkesztés]Lassan foly a Tisza (Erdélyi János gyűjtéséből)
Lassan foly a Tisza,
Boldog, a ki iszsza!
Jegyben adott gyürücskémet,
Kedves rózsám! add vissza.
Nem adhatom én azt többé
Már vissza,
Zavaros a Tisza vize
Nem tiszta!
Tisza partján nem jó lefeküdni (Erdélyi János gyűjtéséből)
Tisza partján nem jó lefeküdni,
Mert az árvíz ki szokott önteni,
A babámat el találja vinni,
Keservesen meg fogom siratni.
Tisza partján van egy hajó kikötve (Erdélyi János gyűjtéséből)
Tisza partján van egy hajó kikötve,
Abba fekszik az én Bandim megölve,
Gyertek lányok, öltöztessük biborba,
Temessük el a nefelejcsbokorba.
Magyar költők a Tiszáról
[szerkesztés]Kisfaludy Károly: A Tiszának kies partján
Tisza! habod azért vidám,
Mert tebenned fürdött rózsám,
M'óta rózsám vizedbe szállt,
Barna szined fejérré vált.
Petőfi Sándor: A Tiszánál
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.
(...)
Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
Tompa Mihály: A halász és az aranyhal
A Tisza partján nyári éj vagyon,
A rekkenő hőség enyhült nagyon;
Zug a nádas, a viznek erdeje,
S habokra hajlong bokrétás feje.
Gárdonyi Géza: Éjjel a Tiszán
Feljött a hold a Tiszára.
Csend borult a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász- bárka.
Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában;
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.
Szép Ernő: Tiszapart
Áll a nap fenn, áll a felhő,
Nem jön fecske, nincs egy szellő,
A víz nem látszik hogy folyna,
Isten mintha bóbiskolna.
Talán el is felejtette,
Hogy a Földet teremtette
A Tiszát is beletette,
A halászt is leültette.
Juhász Gyula: Tiszai csönd
Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.
Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.
Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.
Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!
Juhász Gyula: A Tisza
A vándor
Ki vagy, te szeszélyes
Te szőke víz,
Te lusta, te széles,
Nyugalmas, édes,
Kinek kurta útja
Csak a magyar puszta
Földjére visz?
Ki vagy, te csapongó,
Te büszke víz,
Te szilaj, te rontó,
Te gátakat bontó,
Kinek törtetése
A Duna ölébe
Sietve visz?
Juhász Gyula: A kis Tisza hídján
A kis Tiszán át karcsú híd vezet,
Borongva állok a zöld víz felett,
Mely szilaj ifjúsággal, boldogan,
A mármarosi bércről most rohan.
(…)
S a másik Tisza jut eszembe már,
Mely Szeged táján oly merengve jár,
Iszapos, álmos, csöndes ott szegény
És rozsdás emlékek a fenekén.
Juhász Gyula: Egy régi nyárból
Ezek szép, csöndes, egyszerű napok,
A Tisza nyári éjjel kanyarog
Ily unalmasan, nagy esők után
Füzek közt, ha a hold nézi csupán.
Juhász Gyula: A nyári Tiszánál
Az öreg Tisza szörnyen zavaros.
Keserves kedvvel ostromolja partját.
Szilaj bánatát küldi benne
A nyugtalan Maros
S a távoli, koldus Máramaros.
Bányai Kornél: A Tisza
Tűzbenálló partjaid között
búsan heversz vén csavargó Tiszánk,
melleden a Nap s Hold ódon érmeit
hordozva, mint egy rokkant katona.
(…)
Virágokat nyitsz, ékszerként ragyogó
tiszavirágjaid röpíted toronymagasban,
zúgó felhőkben szállnak s szennyes
habjaidba hullnak vissza holtan.
Tavasszal néha, mintha újra ifjú volnál,
hirtelen haraggal felhorkansz, megvadulsz,
felkelsz betegágyadból s pezsgő
kedvedet holt tájainkra öntöd.
Babits Mihály: Vasárnapi impresszió, autón
Barna sár-szökőkút feccsen, gépkocsink fordulva reccsen;
jobbfelől a Tisza habja lustán villan pillanatra;
úgy állnak partján a fűzek, mint hajuk-mosó vén szűzek:
meghajolva és kifűzve lógatják fürtjük a vízbe.
Simon István
Íme gőzölgő hüllő a folyó
törött bordáinál
füzek tapogatóznak
odvas törzsükön
árnyék minden ág.
Móra István: Üzenet Zentára
Szeretet ringat el,
Jóakarat kelt fel,
De azért csak nem telik meg
Egészen a lelkem.
Hogy mim is hiányzik,
Tán magam sem tudnám, -
De valamit ott feledtem,
Ott, a Tisza partján.
Magyar írók elbeszéléseiből
[szerkesztés]Krúdy Gyula: Finomkodás a Tisza mentén
Meglehetősen kockázatos dolog az ilyen téli utazás a Tiszán, sohasem lehet tudni, merre találkozni zajló jéggel, amikor aztán hosszú rudak igénybevételével kell átugrálni egyik jégtábláról a másikra. Különösen nem szeretik az ilyen utazást a muzsikus cigányok, akiknek mesterségüknél fogva mindenféle lakodalmakba kell járni. Godofréd gróf mégis megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor házát, cselédségét maga mögött tudta a Tisza közepén, ahol másvilági kígyó módjára futamodott a fekete víz fehér partok között. A révészek ezen a tájon olyan hallgatag emberek, mint akár a régi betyárvilágban voltak. Gondolkozhatott tehát kedvére Godofréd, amíg a dereglyét a szótalan emberek hajtották.
Krúdy Gyula: Tiszavirág
A térkép azt beszélte, hogy itt állott a Tisza-parton egy omlatag kastély, benne egy hölgy: szívkirálynő.
– Kincsecském! – mondá hangosan Felicián, és elgondolkozott, már amennyire ez öregembereknek a szokásuk, akik a Szívkirálynőket ötven esztendő múltával egészen másképpen látják, mint amilyenek azok valójában voltak.
Éppen olyan esztendő volt, amikor a Tisza visszaadta a tulajdonosának azt a szép darab földet, amelyet néhány évig medrének használt. A földterület nagy örömmel menekedett vissza régi gazdájához, és olyan termést produkált, amelynek csodájára jártak.
– Különösen tökben! – kiáltott fel Felicián, és ujjával a térképre bökött.
Szívkirálynőről ez maradt meg leginkább Felicián emlékezetében, mert, őszintén megvallva, már hosszú idő óta nem gondolt Szívkirálynőre, akiért annak idején meg akart halni.
A következő esztendőben, a nagy tökök esztendője után, megint csak eljött a Tisza, és visszavette a földet a tulajdonostól. Szívkirálynő egyedül maradt az omlatag kastélyban, amelynek kertjét a Tisza őrizgette, útját ugyancsak ő zárta el. A gavallérok és kérők, akik a nagy gazdagság hírére mindenfelől előjöttek, és leánynézőben járván itt: kedvükkel, finomkodásukkal, táncukkal, figyelmességükkel felverték a kastélyt – elmaradtak, a kisasszony jegyesének választhatta a Tiszát.
Móra Ferenc: András megcsalódik
A Tisza még aludt, olyan mélyen, hogy arra se ébredt fel, mikor jeget vágtak a hátából. A gátőr is aludt, mert mi a ménkűt csinált volna mást, mikor a gát úgy elbújt a hófúvásban, mintha szégyellte volna magát, hogy ő olyan poszt, akinek nincs mit őrzeni. A mérnök urak is alhattak, ha úgy tartotta kedvük bent a messzi városban, és semmi okuk se volt azt álmodni, hogy félreverik a harangot.
A réti ember azonban ébren volt, és már Mátyás-napkor tudta, hogy az idén baj lesz a vízzel. Az Isten tudja, ki mondta meg neki. Vízrajzi jelentésekkel ő nem él, a rádió ide különben se szolgál ki, s újság tíz esztendeje járt utoljára a kezében, mikor kaszakövet vett a tavaszi vásárban, s azt az illető jóember abba csomagolta be. Hanem az égen és földön voltak mindenféle jelenségek, amikből érteni kell ésszel élő embernek.
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Az idézetek többsége a Wikiforrásban lévő művekből való.
