És mégis élünk

Somogyváry Gyula regénye

Idézet

Csak az orgona mennydörgött és kesergett a szorongó tömeg feje fölött, a roppant templom hétszáz éves boltozata alatt. Majd kifordult a miséző pap, és áldásra emelte a kezét. Már régen vissza kellett volna fordulnia az oltárhoz, hogy belekezdjen az utolsó evangéliumba. S ő még mindig csak állott, dermedten állott, nézte a népét, és vállain rázkódni kezdett az aranyos miseruha. Végül lehajtotta fejét, s szinte ráborult a misekönyvre. Valahol a tömegben felnyögött valaki: »Sír a plébános... Zehetbauer plébános úr...« A férfiak szája megvonaglott, az arcuk rángatózni kezdett, s elboruló szemmel bámultak föl a boltozatra, a boltozaton függő óriási feszületre. Az asszonyok lehajtották a fejüket, vigasztalan bánattal. És ekkor hatalmasan preludálni kezdett a mennydörgő orgona. Ez a hang torkon ragadott mindenkit. Az összeroskadt tömeg fölemelkedett, mint az erdő ...

(idézet a regényből)

A könyvről

Az agyonhallgatott Rongyos Gárda szabadságharcosai történelmünk legnagyobb példaképei közé kellene hogy tartozzanak. Egy jobb korban talán majd film is készül róluk... (...) Somogyváry Gyula És mégis élünk c. műve méltó emléket állít a Rongyosoknak. Élvezetes regény, de nem könnyű rongyossá olvasni: kemény fedeles, igényes kiadvány.

Novák Előd (Szabad Magyar Hír és Fórum Portál)