121 versidézet magyar költőnők műveiből
A magyar költészet jelentős személyiségei közé tartoznak azok a nők, akik mind a versírásban, mind a műfordításban műveikkel a magyar nyelv szépségeit gazdagították.
1. - 11.
[szerkesztés]1. Sági Márta: Szél
Szobánk sötét öblén túl most
leng a világ, az uccák zúgnak,
s ködös gázlámpák
sápadt gombái himbálódznak
az éj hatalmas erdejében:
ferde sugarak, fekete záporok
tüskés bozótját tépve ráng-robog
a Nyugtalanság,
a Szél, a Vágy - megállni - eh!
...
2. Sági Márta: Halálfélelem
Ma lejjebb vagyok, mint tegnap,
holnap lejjebb leszek, mint ma:
verem
minden napom s letelte
azt jelenti, hogy újból
lejjebb estem, új nap vermébe s ez
újabb napokba torkol lefelé -
a függőleges nyitott Idő
üresen enged és enged alattam és
üresen ejt és
mindig gyorsabban - ...
3. Sági Márta: Titkos őrület
Belémsurrant a Téboly,
hátra, elrejtőzött, most
fosztogat
és nem sikolthatom: "segitség!"
ha szólsz hozzám, reszketve szinlelek
józanságot,
mint a kereskedő, kihez betörtek nappal,
a Rablógyilkos Téboly rámszögezett
pisztolya előtt...
4. Kaffka Margit: Himnusz
Hős istenkakas! Sugártarajas!
Kiáltsd fel szívem sok zegzugos házát!
Verd dobra, mi bennem multas, avas,
Csináljunk egyszer még tabula rasát!
- Mosd ki a hullákat friss tengerárral!
Temessek tegnapot únt kegyelettel!
Tanuljak repdesni növendék-szárnnyal!
Utólszor, egyetlenegyszer...
Ó, gyermeki reggel! Ó, isteni reggel!
5. Kaffka Margit: Hullámok
Bizalmad, - álló, déli verőfény
Felitta szívem régi homályát;
Most látszik minden benne, mi szép volt:
"Ritkák ma lenn a kristálypohárok!"
Mosolyogva tán mondja az Isten.
Mily egyszerüen hiszed te a szót el!
- Lásd, ez feloldja beszédem ága-bogát,
S úgy mondok mindent most, úgy merek,
Mint gyerek, ki volt már százrétű-vén,
De visszajött, mert meghívta az Isten.
6. Kaffka Margit: Litánia
Te édes-kedves társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda Isten irta,
Mikor szivünkbe irta?
Ez puha, fehér párnám,
Min nem nyugodtam eddig.
Lelkem szép muzsikája
Mit nem hallottam eddig.
7. Kovács Mária: Látogatás
Nagy Fáraó, im itt vagyunk szemtől-szembe, évezrek után
én a rossz, az örök lázadó szolga, a szenny, a névtelen
és te, a dicsőséges holt, a jó és kegyes.
Fáraó! emeld rám és boldogíts szentséges szemeiddel.
A fénnyel, mely felém sohase lobbant,
ha ott csúsztam is én, condráim övezte rabszolga
palotád márványos lépcsőinél.
A szemeket akarom látni Fáraó, a szemeket!
melyek rám sohase néztek.
8. Kovács Mária: Ünnep
Mint rideg fövenybe ágyazott magános, szegényes csónak
pihen a templom füvetlen dombnak vénhedt barna mellén.
Szende tornya csak jámbor-gyanutlan csöngve dalolgat.
...Gyermeki zsolozsmát locsol a messzi bozót fölött
ünnep világosán.
S ünnep világosán zuhog belé a nép tarka folyója, -
vidoran burjánzik felé az embervirág, hetykén
könnyed áhitattal rázza le ezer bánatok batyuját
bűnök ronda sarát benne, hogy tisztán s enyhe gőggel
röpüljön vissza az uton, mert piszkos kunyhója int.
9. Lesznai Anna: Ajándék
Ajkamba szállott pirosló vérem
Hogy közelgő ajkad jöttére érjen.
Szemeim körül udvara támadt
Királyi csókod kívánt nyomának.
Hogy minden vágyad magába vésse
Megnyílott karom lágy ölelése.
10. Lesznai Anna: A szó
Valakiben vagy valahol,
Verőfényben vagy tán virágban,
Lehet hogy könnyekben vagy könnyben -
Alszik a szó.
A nagy kérdés, a nagy könyörgés -
A kincset keltő koldusnóta,
A teljesedést termő éhség -
És csak nekem szól.
11. Lesznai Anna: Búcsú
A sűrű csend nyaldosta testünk
S megbontott habján át a csendnek,
Egybeszövődött a kezünk.
Vágytelt indájú tóvirágok
Törik meg így a tavak testét,
Mikor szívósan összefognak.
- Kocsid az udvart járta már,
Nem mertünk már egymásra nézni -
S olyan nehéz lett a szívünk,
12. - 22.
[szerkesztés]12. Lányi Sarolta: A gonosz
Erős vagyok, kevélymagamban.
Sok szép titok leszakadt rólam.
Nincsen már könnyem. S a szélbe szórtam
bolond remény aranyporát.
A Gonosz, ki úr a világon,
reámlehelt s fölkent a bűnnel,
- bús árnyék: régi létem, tűnj el! -
én leszek a világnak rossza.
13. Lányi Sarolta: A lány neve
Homokba írja nevét a lány
És él és vár és várva él halálig.
Virág, mit öntöz, idegen virág.
Élete hamar halottra válik.
Délután kóbor felhőbe bámul,
Ha szólnak hozzá, - majdnem elájul.
14. Lányi Sarolta: Hajnali elégia
Madárzengés, hajókürt, távol induló élet...
A magány börtönében a búra fölérez a lélek.
Hajnali ég az ablakon túl opálosan dereng.
A szív beteg beszédét szomjan issza a csend.
Hajnali csend! ezer neszből szüremlő enyhe szender,
a mellett duzzasztó sirás benne kitörni nem mer...
...A könny az éjnek gyermeke, hajnalban halkan elmén.
Hajnalban élni kezd a múlt az ég opálszín selymén.
15. Lányi Sarolta: Vers III.
És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én sem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem únom-é meg majd várásodat?
16. Berde Mária: Asszonysírás
Mint mohó gyermekínyem egykor
Éretlen zöld vadalma, som,
Szép kedvem összehúzta máma
Fanyar, csikarós fájdalom.
Összecsuklottam, mint didergős
Hidegesőn a lóhere,
Igy zárkózik be alkonyatra
Kék anemóna levele.
...Valaha nagyon messzejártál,
Ki tudja, mennyi salakon,
Ki tudja, miben itatódtál,
Mily hullámban, milyen vakon.
17. Nátolyáné Jaczkó Olga: Elibéd!
Ha egyszer azon, a nehezebb félúton jönnél elém!
Mikor egyedül vagyok az őszi mezőn,
ahol a sár akkora erő,
hogy magába bír rántani engem!
A növények szaga nincs szépitő illattá szürve,
s mindenünnen kihivólag dicsekszik a föld,
hogy nem csupán hullott falevelek,
hanem emberszívek is ott rothadnak
sokszoros rétegeiben.
És érzem, hogy nemsokára az én szívem is
veszendő sorsára fog jutni!
18. Nátolyáné Jaczkó Olga: Testvérek!
Menjetek, menjetek az anyátokhoz,
dugjátok fejetek a kötényébe
és másnap szerető utálkozással
dobjátok le a ruhátokról
rátapadó vézna, ősz haját!
Menjetek, menjetek a szeretőtökhöz,
gyűrődjetek puhára a melegében
és másnap kéjes undorral
simitsátok szét a ruhátok redőjét,
mit az ő ölelő karja vágott!
19. Becski Irén: Asszony
Én büntetésnek jöttem és örömnek
Előttem fel kell olvadj lángaranynak
Ha belémkóstolsz, megégeti szádat
Ha érintetlen hagysz, magad ölöd meg.
Bennem gyült össze minden szenvedésed
É N hozom hozzád tested ébredését
Bennem fogta össze Isten a hatalmát.
20. Becski Irén: Nyár
Átfutnak az árnyékok a mezőn, s
befutnak a forrás vizébe fürödni.
Bujik a fa is a viz alá, a madár
röptében mártja magát, hüvösödni
az Éter nedves közepében.
A fák likaiba buvik a szél is.
Átbámulok a levegő keritésén s lyukakat
furok rajta kiváncsian, mint a gyermek.
21. Debreczeny Lili: Komolyság rengetegében
A komolyság hallgatag rengetegében
Új lépés visszhangja kondúl,
Belopózott s most valaki
Tépi a gallyakat orvul.
De konokúl sóhajt a szél
S tűnődve húllnak a lombok,
A színük, mint a színacél.
De konokúl sóhajt a szél!
Vidám tisztások s enyhe dombok
Felettetek csak könnyű tánccal
Siklik keresztűl s hangja táncdal,
De itt a szél csak úgy sóhajt.
22.Debreczeny Lili: Tűz és víz erőpróbája
Végzet-tüzeknek pokla énekel a számon:
Vizet, vizet, vizet - megfulladok -
Patakot, szende ér gyalogközeljét,
Gyöngyös forrásnak éltető borát,
Árnyékos tónak altató dalában
szentelt vizek zsolozsma cseppjét,
Folyamok széles, vállvetett hatalmán
Vetélkedő hullámok törtetését:
....
23. - 33.
[szerkesztés]23. Tóth Eszter: Kortársak
Akik mellém itt-ott leültetek,
vonatban vagy a Bástyasétány padján
és elmondtátok, hogy meghűltetek
s hogy van egy kis telketek Akarattyán,
kik piacon, postán megálltatok
s közöltétek velem, sorunkra várva,
hogy a vélt barát rútul áltatott
és hogy kedvenc gyümölcsötök a málna...
24. Tóth Eszter: Árnyék
...
Hűvös vagyok, mint egy forrás
Hangom sincsen, néma vagyok,
Vagy ha van is, üres kongás.
Nyomot magam sose hagyok.
...
25. Tóth Eszter: Nyári dél
Szép volt a dél. Szép és őrült.
A szélkakas fáradtan pördült
Össze vissza karcolva
Nevetve bele arcomba.
26. Nemes Nagy Ágnes: A kertben
A kertre kell, a kertre mindig,
Emlékezni. Vagy inkább
a mintha-most-is, mintha-volna mellől
eltörölni a minthát.
Tulajdonképpen azt hihetné az ember,
hogy a múlt lecseng....
27. Nemes Nagy Ágnes: Karácsony
Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.
28. Hervay Gizella: Veled vagy nélküled
Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.
Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
29. Hervay Gizella: Zsoltár
én ember vagyok magyar és Európa
hiába szaggatták szét szilánkokra
hiába tiltjátok meg hogy szeressek
siratót kiáltok hogy belereszket
az ég s a föld kettéhasad a tányér
a vasárnapi asztalon - mindenki igazá
30. Radó Lili: Hatvanévesek
Ha férfi vagy és hatvanéves lettél
és mögötted van már az ifjúság
- míg éjszakáztál, néha nagyokat ettél
s egy kis színésznő volt a kedvesed -
házasságod Jólnevelt Úrilánnyal,
(kit valakivel megcsaltál hébe-hóba,
ki eleinte ezért boldogtalan volt,
aztán csak sírt és végül elviselte,
s már úgy emlékszik, példásan éltetek)
hogy mögötted van mindez végre már,
mögötted munkás, termelő idők,
amíg jövőd tervezted s pozíciót szereztél,
ma már, hogy férfi vagy és hatvanéves lettél
s szerkesztője vagy egy nagy napilapnak,
avagy tanár az akadémián,
igazgató vagy elnök úr a címed,
31. Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek
Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
32. Hajnal Anna: Álmodtam?
Álmodtam?
már előző éjjel is vártál
valamely parkban valamely fánál:
a fát a parkot az órát elfeledtem
de hova lettél? és hova lettem?
Álmodtam?
ma éjszaka mellettem álltál
kettő voltam és kettő voltál
33. Hajnal Anna: Szerelem
Minek is kérded, neked hiúság,
csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
szégyentől reszketteti szívemet,
hogy didereg, mint meztelen halott,
lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
hogy jeges szégyenében majd elég,
mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
Szeretni kín, megtör és megaláz
s a fojtott láng, az el-eltemetett,
füstösen csap fel, mint a gyűlölet.
34. - 44.
[szerkesztés]34. Karafiáth Orsolya: Por
Lúgok, savak. Ez kell a tisztasághoz.
No lám, a rendnek is van kémiája.
Mi felborult, azt rendbe kéne hozni.
Be mertél jönni ebbe a lakásba.
Hogy megtorpansz, egy csöppet sem csodálom.
Pókháló vizsgál, rontott szívütem.
A kamra hallgat. Minden kiélesítve.
Én szóltam. Látod, nem hittél nekem.
35. Karafiáth Orsolya: Fieberfrost
1.
Rég nem gondoltam ártó szellemekre,
kiváltképp erre nem. S itt van megint.
Te küldted - véletlen, és nem miattam.
Bejött ide, a hálóban kering,
azt súgja, nem vádoltál meg soha.
Nem kérted számon, mit miért csináltam.
Először gondolom, hibás vagyok.
Kínoz, hogy vársz. Kitartón és hiába.
36. Karafiáth Orsolya: A fagypont körül
Közelebb és közelebb a fagyponthoz.
Elôbb a tömeg, a megállított villamos,
késôbb pedig köd, lucskos lábnyomok.
A fagypont miatt máshová érkezem.
Egyre óvatosabb leszek, de még így
is eltalál egy-két hógolyó -
37. Karafiáth Orsolya: Unerkannt
Egy évre gondolok. Tudnád, melyikre?
S tudnád-e, hogy te vagy, kit kérdezek?
Árnyék a szemnél - nem lehet bemérni.
Tudnád-e, mit használ a képzelet?
Múltbéli árnyékod küldöm nyomodba,
hiszen az árnyékok kíváncsi lények.
Alaktalan hozzák a hírt felőled:
ha én nem is, ők még utánad érnek.
Egyévnyi árnyék - kétes, nagyszerű.
Gyűlölt év. Kedvenc. Nem fogom feledni.
38. Tóth Krisztina: Szemhunyás
Gondolni, hogy helyén van,
helytelen volt, hiába,
hinni, hogy hűlt helyén majd
fölmelegszik hiánya,
hogy ami volt, fölenged,
hullik rá másik ősz is,
mi majd utadra enged,
útban levőt - meg őt is,
alacsony, kába napba
nézve most már ki merhet
hinni, míg szembesütve
szembesít és diderget,
valahogy kínos is most,
nem kellett volna mégsem,
mi minden hülyeséget
mondtál a Dérynében,
39. Tóth Krisztina: Óda szerelmem nagy lábujjához
S mert még csak ötvennyolc vagy,
egy lassúdó ötvenes férfi,
de leszel, hetvenöt is nemsokára,
és akkor már hiába bújsz,
akárhol megtalállak, a manzárd
zsinórpadlásra is felcsal a testszagod.
Most még a csak a toalettkefét
felejted kézbe venni, s megvonni
a porcelán fehérben
egyszer vagy kétszer,
ahányszor kell,
ám a hetvenöt szivárványában
felejtesz majd láncot is húzni, tudom.
40. Tóth Krisztina: Letölthető csengőhangok
I.
Ez a világ egy mélygarázs,
sose tudod, hogy merre állsz.
Az első óra ingyenes,
utána fizetsz. Így megy ez.
II.
Kiraktalak a szívemben a képernyőre,
és az összes ikonom eltűnt tőle.
Nézlek egymagam - közben vívódom.
Légy a jelszavam! Légy a PIN-kódom!
III.
Megvan az, amit szednék,
csak az adagolást nem értem.
Kockázatok és mellék-
hatások a tekintetében.
IV.
Ez a világ egy huzatos metró.
Befelé sem jó, kifelé sem jó....
41. Takács Zsuzsa: A kihagyott szeretet
A kihagyott szeretet,
a visszautasított szerelmek
szomjas, fuldokló, ezüst villogása
a borzongó hidegben.
Az idegen, megenyhülő, majd kérő
tekintetek följönnek újra,
éhező halak,
és rabolnak a tűrő víz színén.
Mért nem figyeltem eddig villogásukat?
42. Takács Zsuzsa: Utolsó levél
Boldogtalanná tesz, ha hívsz,
nyugtalan vagyok mióta beszéltem veled,
titkos szerelmem. Depresszióm ellen
örökös zene szól, s most újra forgolódik
a vasmarokban a lázas kazetta.
Felnőttkorom – férfikorom,
mondhatnám. „Most már tudta, hogy másfél év
alatt megírja a Fekete Kolostort”, ilyesmi
éhség. A kilenc négyzetméteres szoba,
angol misztikus költők fordítása.
43. Takács Zsuzsa: Így élek majd
Ha felnőtt leszek, pipázni fogok,
és egy padlásszobában lakom,
ahova csillagok
néznek be a tetőablakon.
Reggeltől estig könyvet írok.
Férjem újságot olvas a nappaliban,
a gyerekek játékvonattal játszanak.
44. Takács Zsuzsa: Meg kellett ennem
Meg kellett ennem a levelet.
Földrajzórán írtam, és az állt
benne, hogy a tanárnő hülye.
Rékának szólt a közlemény, persze,
és nem neki, de ő lecsapott rá,
és olvasatlanul az asztalára dobta.
45. - 55.
[szerkesztés]45. Rakovszky Zsuzsa: Pillanatkép
Augusztus Erkély Este hat
sötétedik Boldog vagyok
és nem vagyok A vízszintes irányok
befagynak röptükben A távlat
lefele szív Boldog vagyok
és nem vagyok A szemközti házsor árnya
az úttesten már átcsúszott
most az innenső falon haladva
jön fölfelé Sorban kioltogatja
a zöld növényi izzást a szomszéd balkonok
kőcsészéiben Boldog vagyok
és nem vagyok.....
46. Rakovszky Zsuzsa: Őszutó
Tört fényű, sárga fasorban baktatok.
Képzelt kutyámat pórázon rángatom.
Árnyék-anyám ül egy távoli padon,
mindig eggyel odébb, hol el nem érem.
47. Erdős Virág: Elmondanám ezt néked, ha nem unnád
"hommage a Nyugat"
De biztos unod.
Nem is mondom inkább.
Igazad van, minek is, ha
lopok is,
meg csalok is,
de mindegy, most már belekezdtem,
körbenézek, ha már ideestem,
az éjszakai fényben fürdő Budapesten.
Alszik a város, nem
jár a troli, ott
szuttyog a vackán egy randa proli,
(nincsen semmi furcsa benne:
egy halott, aki sajtot enne)
bácsika oson, viszi a cuccát,
közműépítik a Logodi utcát,
...
48. Erdős Virág: Apokrif
Engem onnan lehet felismerni,
hogy nem vagyok olyan.
Mert vannak, akik olyanok, és még csak nem is kevesen.
Számra persze nem tudom, de mondjuk
trillió.
De még azt is hallottam, hogy
némelyikből több van.
Egy-egy ilyen kisbalázsból
szundikál vagy száz.
Anyukának persze mindegy,
ő még szinte örül is.
De akinek szeme van, az
látja, hogy mi van.
49. Balla Zsófia: Az égi szerkezet
A lépcső tetején, ahol kihullsz
a Petőfi gyöngyboltjai elé,
egy vaksi fiú áll. Tömpe kezébe könyv,
szemüvegét mereszti, énekel vadul
s hamisan zsoltárt, felmond bibliát,
istent kéreget. Visszatömködi belénk
a megvetést s az álarcos közönyt
megtorpanásra kényszeríti.
50. Balla Zsófia: Kései lista
Kedves Angyal vagy Mikulás, ne haragudj,
hogy ostromollak: évkezdetre már
minden veszett ég és jég és hadügy
megint zsák száját megoldó kezedre vár.
Hozz viaszt szivembe, de előbb hozz szivet.
Túlfizetve csöpögjön minden számla.
Súgj és ültess cigány szókat a számba.
51. Balla Zsófia: Töredék
Régen veled csatangoltam
hóba arccal befordultam
jobb válladon ringatóztam
elevenen fújt a holdam
...
52. Gergely Ágnes: A síkság
A vég nélküli hómező
hiába nézed nem vagy ott
nincs ki hiányod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok
nem esik jég nem fúj a szél
senkinek foga nem vacog
öles pelyhekben fagy a hó
hiába nézed nem vagy ott
...
53. Gergely Ágnes:Arab költő sörösüveggel
Mikor beértem Szafadból Tibériászba
s a kapu alatt megpihentem,
a holdfényes homokkövek között
a kert tele volt európaiakkal.
Akkor ittam először. Valahonnét
előjött egy cigánynő, s kétszer tíz
piaszterért azt mondta, hogy
harminckét évig élek.
...
54. Gergely Ágnes:Orfeusz
Eltakarják a partot a fehér olajágak
a homoksíma vízen nem lengenek vitorlák
Valahol erre járhatsz néha érzem
hogy az óriási eol-hárfán végigfut a szél
A sziklák közt ilyenkor egy-egy pillanatra
fellélegeznek a fűcsomók
Ötezer éve várlak
...
55. Gergely Ágnes:Pannon ég alatt
A présház alatt megfordul az út
jobbra lehajlok s látom a falut
a kékre csiszolt hegyi utakon
idegen vagyok kíváncsiskodom
ember sehol csak szőlő és akác
antennák alatt homokból a ház
pincék között és pannon ég alatt
szürke próféta kis szamár halad
56. - 66.
[szerkesztés]56. Rab Zsuzsa fordítása, Szergej Jeszenyin: Folyóparton tűz lobog
Folyóparton tűz lobog,
moha füstöl, ág ropog.
Haj, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Moha füstöl, ág ropog.
Manó sír a fák alatt,
siratja a tűnt nyarat.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Siratja a tűnt nyarat.
57. Rab Zsuzsa fordítása, Szergej Jeszenyin: Dűlők álmodnak
Dűlők álmodnak piros alkonyokról,
bokrok tövén kék kutat ás a köd.
Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol,
tűnődve rágja ajka, a küszöb.
Az őszi fagy szelíd még és szemérmes,
szérűskert alján lopva lépeget.
Kéklő ablakból szöghajú legény les
suttogva szálló seregélyeket.
58. Rab Zsuzsa fordítása, Szergej Jeszenyin: Ülj le mellém
Ülj le mellém, kedves, ülj le,
hogy szelíd szemedbe zárva
hadd figyeljek elmerülve
szívem förgeteg-szavára.
Ez az őszi arany-áldás,
fürtöd hamvas dér-fehére
úgy hullott, mint a megváltás
a mihaszna lókötőre.
59. Rab Zsuzsa fordítása, Maja Boriszova: Ajtót se csapval
Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.
Egy reggel, éppen úgy, mint annyi éve,
felkel, nyújtózik, és papucsba lépve
mosdani megy, és fogat mos a csapnál,
aztán egyszercsak megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: „Nem kérsz?”
60. Lányi Sarolta fordítása, Názim Hikmet Ran: Most az a dolgom
Mikor bikáim szarván villan a hajnal fénye,
türelmes büszkeséggel szántom a földet
s mezítlen lábamhoz tapad a nedves föld melege...
Déltájt a vasat verem az üllőn,
s bíborrá gyúl a homály.
Van-e még oly zöld a világon,
mint ez a lomb?
61. Lányi Sarolta fordítása, Názim Hikmet Ran: Isten hozott
Istenhozott, én feleségem,
Istenhozott!
Biztosan elfáradtál!
Hogyan moshatnám meg kicsi lábaid?
Nincs nekem rózsavizem,
színezüst mosdótálam.
Biztosan megszomjaztál!
Honnan vegyek jéghideg serbetet,
hogy megkínálhassalak?
62. Lányi Sarolta fordítása, Alakszandr Szergejevics Puskin: Téli Reggel
Csodás idő: fagy - napsütésben,
s te szenderegsz még, drága szépem?
Kelj fel, elmúlt az éjszaka.
Még álom rezg szemed tavában,
ébredj észak szép hajnalában,
s kelj föl, mint Észak csillaga.
Az este még, tudod, vihar dúlt,
a szél felhőt kergetve zajdult...
A hold, a sápadt és sovány,
sárgán bujkált felhők nyomában...
Te búsan ültél kis szobádban,
de mindez elmúlt mára, lám.
63. Urbán Eszter fordítása, Názim Hikmet Ran: Halott kislány
Az ajtókon én zörgetek,
mindenhová bekopogok,
nem láthattok engem soha,
a holtak láthatatlanok.
Hirosimában vesztem én,
tíz éve is már, úgylehet;
hétesztendős kislány vagyok,
nem nőnek fel holt gyermekek.
64. Hajnal Anna fordítása, Charles Algernon Swinburne: Versengés
Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -,
ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél.
Ha vers volnék a dalban,
s dallam a szerelem,
énekben egyesülnénk,
ajk-ajkon üdvözülnénk,
s csók, csattogó madárhad
zengne esős delen,
ha vers volnék a dalban
s dallam a szerelem.
65. Hajnal Anna fordítása, Christina Georgina Rossetti: Születésnap
Szívem, mint éneklő madár,
akinek fészke vizes völgy,
a szívem mint az almafa,
kit édesen lehúz a föld,
a szívem mint a szivárványos
kagyló égi tengeren -
szívem mind ennél boldogabb,
eljött hozzám a szerelem.
66. Hajnal Anna fordítása, Elinor Wylie: Búcsúajándék
Nem adhatom neked a bazilika tornyát
nem adhatok neked eget
sem a Clunyből a kilenc vizigót koronát
még üdvöt sem adhatok neked
de egy picike erszényt adhatok
lágy egérprémeset
ráfestve egek csillagok
s benne két kék könnyemet.
67. - 77.
[szerkesztés]67. Wohl Janka:
Ha elhagyottan, fényes pusztaságban,
Magányosan a nagy, zsúfolt világban
Feledve áll egy szenvedő,
Ez az, akin minden szem kérdve nyúgoszik,
Kin az egész világ megosztozik:
A nő, kire Isten átkát veti:
"Adjátok, emberek, a hírt neki!"
Ha van, kit a gúny éles nyila bántson,
Kit az egekből le a sárba rántson
Démoni kéj mosolyival,
Ez az, ki lelkét küldi az örök felé,
Fájdalmi szárnyain világ elé:
A nő, kire Isten átkát veti:
"Legyen költői, nyílt szíve neki!"
68. Bálintffy Etelka: Kedvesemnek
Szeretem halvány arcodat
S bágyadt fényű szemeidet,
Azt az ajkot, amely lángol
S mégis hallgat, mégis hideg.
Nem vagy te szép, s nekem, látod,
Mégis legszebb a világon.
Gúnyolodó, hideg ajkad
Mindig édes csókkal zárom.
69. B. Tanner Ilonka (Török Sophie): Én megálltam az időben
Oh, - ti hiába beszéltek nekem!
Én már ráfektettem sulyos tenyeremet arra, ami van
És értékelő szemmel igazítottam tömött kévébe minden Létezőõt.
Uj és idegen örömök lihegõ ujjongása nem gyötri már szomjas ajkamat.
Hiába beszéltek nekem messzi miszteriumok borzongó csodáiról,
S mondjátok: kicsi világom süket falai kilopják szivemből a szárazarcú napot,
70. B. Tanner Ilonka (Török Sophie): Hivatlan jőjjön az élet
Nem akarok többé féktelen őrjöngés viharverése lenni,
Tomboló orkán, mely buggyanó sebeket ostoroz,
És durva öklökkel tépi magához alélt prédáját.
71. B. Tanner Ilonka (Török Sophie): Most hallgatni kell...
Valamit elvettetek tőlem, oh jaj, valamit elvettetek!
Nemcsak málló hétköznapjaim unott sorát
S fáradt futkosások céltalan örömét.
A j a j t vettétek el, mi lágyan becézte síró ajkamat,
A könnyeket, mik halk omlással gyönyörré oldozták bennem a kínt.
72. B. Tanner Ilonka (Török Sophie): S az örök perc ver tovább...
Hogy ver a szivem: monoton ritmusban buggyanva egyet-egyet.
Mint sikos esőcsepp, bádogra koppanó, úgy ver, ver, ver.
És telnek percek,órák, napok és évek eltelnek,
Egyhangu dobolással kis szívdobok felelnek:
Mint végtelen füzér lepergõ gyöngyei, a szivem úgy ver, ver, ver.
73. B. Tanner Ilonka (Török Sophie): Tapossatok bele a csöndbe!
Lárma kell nekem, tánc, zene, - lihegő ritmusok tobzódó zaja,
Bor kell nekem, csók, tűz, - minden: mi ujjongva sikolt.
Minden: mi feltépi bennem a részeg gyönyört,
Hadd buggyanjon száz sebkehelyből az öröm piros vére.
74. B. Tanner Ilonka (Török Sophie): Vészes ez a perc
Most néma vagyok, mert elhagytam már a hangos patakokat,
Hol olcsó titkukat dicsekvőn mesélik a könnyű habok.
Elhagytam mindent, hol játékos szavak szikráit szórja a szél,
Oh, sulyos gyönyöröktől nehéz az én szivem
És elfeledte a könnyű örömök könnyű ízét.
75. Török Sophie: Kisértet-óra
Mire gondoljak ilyenkor este? ha hirtelen
rámhull a magány, melyben mint megfordult
holdban életem másik felére látok.
Az arcomig ütõdő világ, mint fénybõl
kiesett kulissza elsülyed, - nincs külvilág
többé, már csak én vagyok! befelé forditott
lámpákkal most járhatnám ujra lelkem
bódulatból felrezzentett kisértet-tájait, -
óh mennyit jártam és ástam, de hoztam-e
sötét kutjából valaha egy cseppnyi jó italt?
76. Török Sophie: Kultúra
Mondom: mosolyogj! engedelmes
meleg mosollyal nézel reám.
Nem! nem igy! régen összeszoritott
fogaid közül fanyar mosolyod
ugy szürted szét, mint különös
mérget, riadva, ellenségesen.
Haragos, ijedt mosolyod hová lett?
Hová lett ferde szemeidből Ázsia
varázsa? Kis vadlány, szilaj és
idegen, ki a gyengéd simogatást is
villámló szemekkel türted
óh hol vagy igézetes?
77. Takács Edith: Napkelte
Szürke s borzongatóan hűvös a hajnal.
Loppal hagyja el Etta szülői régi,
kedves házát.
Arcát, alakját sötét tömeggel sűrűn
fedte egy hosszú-rojtú, bús-fekete kendő.
És körülötte úgy vonszolódtak szomorun
aláhulló ráncai, mint fáradt, nagy madárnak
lankadtan lehanyatló szárnyai.
78. - 88.
[szerkesztés]78. Czipri Éva: 1973 karácsonyára
A fény ma már nem üt szíven
csak elsuhan
a hang se bánt csak elül némán
hangtalan
az arcom táján hogyha vérzek
ne üss te meg
az ajkalom ha könnyem csordul
csókolj te meg
a vásznaim ma hófehérek
feküdj bele
79. Nil: Déryné estéje
Sorsának kusza selyemgombolyagját
Gyöngédtelenül markolták a párkák...
Tenyérnyi ablakában balzsaminák,
Bús aszterek álltak virágos vártát.
......
De tükre hű maradt még: visszabókol
Vígasztaló vidáman, szende szépen,
Pajzán, kecses negéddel néhanapján
És káprázatos királyasszonyképpen.
......
80. Szabó Magda: Elfogadlak
Ki vagy te, aki visszafogtad
futásomat?
Mért vagy erősebb, mint az ösztön,
mely mást mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?
Szóba se álltam az idővel,
most alkuszom vele;
hiába érzem, hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát, lebeg
az együgyű reménység,
hogy te meg én s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szívünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...
ó, talány,
ki fejt meg téged?
81. Szabó Magda: Szonett
Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.
Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
...
82. Szabó Magda: Terítsd arcomra álmodat
Ó álmodó, micsoda álmokat
szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt,
míg a nappalok szörnyű szőttesét
meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét,
hogy mégis, újra, szebben összeáll,
rívó élet és mosolygó halál
a képen összebékél, elpihen,
s magára lel a sértett értelem.
A múltra hág az új fényben derengő
puhaszájú és érzékeny jövendő,
s nyomában ott léptet félénk lovon
a rózsástalpú, szelíd hajadon,
a hajnali reménység, szép húga;
83. Szabó Magda: Fű
Oly kis lelkem van, hogy ilyen parányi
nincs senkinek talán.
Beszélek én, de hangom is pici,
hát nem figyelsz reám,
azt sem tudod,
hogy katona vagyok,
mert én nagyon kis katona vagyok,
engem nem is látsz, csak a kardomat;
van ám sok kardom, forgatom,
villogtatom, suhogtatom,
még tisztelgésre is kirántom,
szigorú az én kapitányom,
nem szól, de süvölt cudarul,
fél ám a bokor, lelapul.
84. Szécsi Margit: Karácsony
Nem voltunk spórolós szegények,
olvadt az izzadt erő ára.
Anyámék mindent ráköltöttek
tornyos, csudás karácsonyfára.
Fehér lepedő titkot rejtve
feszült előtte, mint vitorla,
s huncutul hittem, hogy a talpfát
barkácsoló árny József volna.
85. Szécsi Margit: Szerelem
Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem alatt.
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.
Távol a töltés nyúlánk
fennsíkján olykor egy-egy remek
gyorsvonat elviharzott,
s fénye rajtunk is végigsepert,...
86. Szécsi Margit: Este a barakban
A dinnyelétől szutykos asztalon
takarítanak gyors, vörös kezek.
Habosra mosott lepedő remeg
az ébenszínre kent vaságyakon.
Egy nagy cigánylány görnyed könyv fölé,
úgy fekszi meg az ágy-emeletet.
Mormolva olvas - érdekes lehet -
piros függőit morzsolja fülén.
87. Várnai Zseni:Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
88. Várnai Zseni: Katonafiamnak
Én magzatom, szép katona fiam,
Szíve vérével ír neked anyád,
Mióta a császár kenyerét eszed
Vörösbe fordult itthon a világ.
Most készülünk a döntő nagy csatára,
S ti lesztek ellenünk majd a sereg,
Ha ráuszítanak önnön véreidre:
Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek.
Az anyaföldnek most zsendül a méhe,
Már lesi a munkás szolgahadat,
Hogy szűz ölébe termő magot hintsen,
Várja az erőt, mely életet ad.
Most megmérjük irdatlan nagy erőnket,
S nem ringatnak majd kalászt a szelek;
A termőföld Iesz a mi lázadásunk:
Ne lőjj, fiam, mert én is ott leszek.
89. - 99.
[szerkesztés]89. Károlyi Amy fordítása, Megjött a tél (Miao népdal, Kuanghszi, Kína)
A hó-szirmok libegnek, lengeti őket a tél,
a gazdagnak van háza, gabonája, könnyen él,
a kutya se ébreszti, se kakas rikoltása,
nem tudja, milyen hosszú, ha leszáll a téli éj.
90. Károlyi Amy fordítása, Li népdalok Hajnan tartományból , Kína)
Kérlelés
Fa tetején kuksolok, bámulok a főbe le,
látom, hogy egy vén majom tépi a fa rügyeit,
bár lehetnék valaha elröppenő kismadár,
a vén majmot kérlelem, értem egy szót szólna-e?
Az arany-libák
Az Ötujj-hegy bércire futó pillantást vetek,
a hegynek két oldalán aranyliba álldogál,
a tojónak énekét visszhangozza a gunár,
nem telik egy pillanat: mindkettő az égre száll.
91. Károlyi Amy fordítása, Li Taj-po: A lázadás kitörésekor Jenbe menekültem Cujnak Hszüancsengben
Lojang felé száll páros vadliba,
öt paripa a folyón általkel.
Keleti kapuhoz mért is megyek?
Fütyölve jár ott barbár siheder,
a síkságon sakálok, tigrisek,
ősök templomát tűz perzselte fel.
Esthajnal-csillag messze vándorolt,
a fényét lehunyó nap elnyeli,
királyi város szálig romba dőlt,
mélybe torkollnak a föld útjai.
92. Szabó Magda fordítása, Paul Verlain: Óvatosság
Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,
ez órjás fa alá, melynek lombsátorában
A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,
Míg elfullad a szél végső lehellete.
Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.
Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..
Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,
93. Kerényi Grácia fordítása, Wisława Szymborska: Beszélgetés a kővel
Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.
- Menj innen - szól a kő.
- Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.
94. Rab Zsuzsa fordítása, Szergej Jeszenyin: A boszorka
Kócos az üstöke, söpri a porhavat,
fürge fehér banya, ott szalad, ott szalad.
Néma az éjszaka, hőköl ijedten,
arcát rejti a hold, beleretten,
95. Rab Zsuzsa fordítása, Szergej Jeszenyin: Vígság a durvák élete
Vígság a durvák élete,
a jóké szomorúság.
Nem vágyom többé semmire,
nem szánom senki sorsát.
Magamat szánom egy kicsit,
meg a kivert kutyákat.
A csapszékek mélyébe vitt
igen korán a bánat.
96. Rab Zsuzsa fordítása, Szergej Jeszenyin: Újhold szarva
Újhold szarva döf felhők hasába,
permeteg fény csobogja körül.
Ma éjszaka a darvak sirása
furcsán zeng, megfejthetetlenül.
Leszökött a folyóhoz ma éjjel,
összecsapott mögötte a nád.
97. Kartal Zsuzsa: Hajnali hársak
Arra ébredtem fel, hogy szeretlek.
Tudom, nincs ebben semmi meglepő,
de engem meglepett, hogy nem hiányzol.
Május végefelé járt az idő,
98. Kiss Ida: Jancsi álma
Haboshátú fehér felhők
Usztak át az égen,
Álmodozva nézte Jancsi
Lenn a faluvégen.
Égi útak vándorait
Mindig vágyón nézte,
Álmodozó nagy szemével
Majd hogy megigézte.
Amikor így el-el nézte
Az úszó felhőket,
Vágyta mindig megállítni,
Megszólítni őket.
Honnan jönnek? Merre mennek?
99. Beney Zsuzsa: Tizenöt haiku
1
Ágak és fonnyadt levelek rajza az égen.
Aranytallér nap. Ködfehér, végtelen ég.
Üres temetőben sírmécs világít.
2
A forgószél homokot szór a házra.
Kristálykék égbolton a szürke zápor.
Üvegen kvarc kopog.
3
Legördül az izzó
szikrázó könnycsepp az arc sivatagján.
Föld a jéghideg űrben.
4
Kibomlik a galaxisok sűrű ködéből,
messzeragyog, aztán kialszik a csillag.
Messzeragyog, kialszik egy elkésett őszi virág.
100. - 110.
[szerkesztés]100. Ujfalvy Krisztina: Anyai fájdalom
Vad házasságomnak, s különös létemnek,
Egyetlen gyümölcse, s lánca életemnek!
Eltávozásoddal be üresen hagyád
Hajlékom, melyben nem talál sehol anyád.
101. Ujfalvy Krisztina: A magánossághoz
Most oh csendes magánosság!
Öleld meg lelkemet;
Életbarát jó reménység!
Most ne hadd szívemet.
Midőn sorsom hideg szele
Kedvemről mindent leszele:
Bennetek találom
Életem s halálom.
Nedves szemem titkon gyüjti
Könnyeit egymásra;
Szorult keblem sohajtásit
Halmozza rakásra.
Lehelletem útját bontja
Kinzott életemet rontja
Méltatlan szenvedés,
Fájdalom s epedés.
102. Ujfalvy Krisztina: Emlékezet
Emlékezet! kínos vagyona létünknek,
Boldog s boldogtalan birtoka éltünknek;
De mért jösz nyomomba nyugalmam helyére,
Letapotod lelkem insége mélyére…
Fáj, kétszer fáj amit jajgatni nem lehet,
Bús környülállásom de másképp nem tehet.
103. Ujfalvy Krisztina: A hold
Szebb idők, szebb estvék még szebb királynéja,
Nemesebb érzésű lelkek barátnéja,
Szép hold! andalgásom, enyelegvén veled,
Engedd el, ha bennem most irigyed leled.
Annál inkább, mivel találhatsz még sokra,
Szemeid magoknak kivánó társokra:
Kik ha határtalan látásodat birnák,
Távollétők terhét könnyebben hordoznák.
104. Dukai Takách Judit: Az én lakhelyem
Egy csendes kalibám itt, hol a szép Rába
A virágos rétek partjait locsolja,
Tőled, szent természet érzése, hiába,
Szivemet semmi tárgy másfelé nem vonja.
Távol a nagyvilág fényes lármájától,
Félrevonva annak csábitó gőzétől,
A hízelkedőknek menten csapatjától,
Nyugodtan sok veszély ragadó tőrétől:
105. Dukai Takách Judit: Báró Wesselényi
Dicső nap! Boldog óra! – te, – mely Wesselényit
Gyenge aetheri szárnyon kisded Dukánkba hoztad,
Áldott nap! mely lelkében tündöklő erényit
Kellemes alakjában lelkemnek megmutattad.
A tudomány becsülése és a hazai
Szeretet tüze fénylett arcája vonásiról;
Most is fülemben zengnek megért bölcs szavai,
Melyek folyvást ömlöttek rózsaszín ajakiról.
106. Dukai Takách Judit: A fársáng utolsó órájában
Vége van már a gyönyörű időnek,
Elrepült tőlünk siető futással
S mi kinyílt karral, szemeink utána
Vetve sóhajtunk.
Vissza nem jő már; el, örökre eltűnt.
Puszta a kép, mely maradott sajátunk.
Sors! ha már azt elragadád, miért nem
Oltod el ezt is.
Némaság búsong, hol az égi táncban
Lágy zefirként mi szabadon lebegtünk,
Bús zajok közt reng örömünknek ott most
Szent hagyománya.
107. Dukai Takách Judit: Juliskám halálára
Boldog, boldog idők! hová repültetek,
Képzelt arany-várak, hát mind ledőltetek
A semmiség ölébe?
Mikor karjaimmal még ölelhettelek
Mikor enyémnek még nevezhettelek
Reményem tükörébe!
Azt véltem kedvesem, hogy felnevekedel,
Előre láttam már miként törekedel
A jobb lelkek pályáján;
Azt véltem aggkorom támasza majd te léssz,
Jeges ágyam, mohos völgyébe is te téssz
Életem végóráján.
108. Dukai Takách Judit: Visszaemlékezés
Oh mért nem hagysz el engemet
Búsító emlékezet!
Te dúlod fel életemet –
Morc képed sírba vezet.
Te zúzod össze szívemet,
Te tiprod el víg kedvemet,
Te munkád, hogy életem
Zokogva szemlélgetem.
Ha mint hajdan víg napjaim
Most is kéjjel folynának,
Vagy emlékező gondjaim
Megpihenni hagynának:
Dicsérnélek, áldanálak.
De hajh! szívem bánatjának
Csak a csendes boldog sír
A várt engesztelő ír.
109. Dukai Takách Judit: A beteg Malvina
Mi az ember? egy kinyílt rózsaszál,
A virító kornak tündéres kertjében;
Addig virít mig tövisre talál;
S elhervad éltének legszebb idejében.
Mint örülünk boldog napjainknak!
Fellengve azt véljük félistenek vagyunk,
Képét vesztvén ideáljainknak
Könnyes szemmel látjuk, hogy megcsalattatunk.
110. Molnár Borbála: Panasz és siralom
Bús szívem háborúi olyan nagyok,
Mint a tengeren szélvészben a habok.
Én istenem! nincs mint tennem
Ha nem segitesz mélységben borúlok
Gyötrelmim napról napra nevekednek
Bánat habjai reám törekednek
Nincs segítőm, nincs enyhítőm
Szívem fájdalmi csak mind öregbednek
Melyért szemeim sós forrássá válnak
Kikből könnyeim mint patakok folynak
111. - 121.
[szerkesztés]111. Nemes Nagy Ágnes: Lélegzet
Ne hagyj el engem, levegő,
engedj nagyot lélegzenem,
angyalruhák lobogjanak
mellkasomban ezüstösen,
akár a röntgenképeken.
112. Nemes Nagy Ágnes: Fügefák
Csenevész
Fügefák
Mozdulatlan holdvilág
A fák alatt a hold alatt
Egy csengős kecskenyáj halad
Most a fügék is konganak
113. Nemes Nagy Ágnes: A látvány
A kék. A zöld. A folyamágy.
A tárgyak változásai.
Amint a látvány bent tapasztja végig
a koponyám falát, mint körmozi.
És éjszaka is felzavarnak,
északifénye van a falnak,
és fényes kések: bútorok –
s fölránt fektemből az a páfrány,
s rég-rothadt, bonyolult fonákján
a spórák is vele,
mint bonyolult nagyvárosok
légifelvétele –
114. Nemes Nagy Ágnes: Róma
Bor bor! Te édes! Kövér és piros!
Úristen! Hogy mióta tudja elménk,
hogy veled élni jobb a szerelemnél,
hogy kortyod, mindig, új életre mos!
115. Nemes Nagy Ágnes: Szicíliai koporsó
Az élet héjait szerettem
a mindig másképp domborult csigát
a századok koporsó-vonalát
Krisztus előtt a hetedikben
116. Nemes Nagy Ágnes: A költők és a csillagok
Hát már ezentúl nem ragyognak?
Vagy ragyognak, de nem nekünk?
A bölcsek vették át a posztot,
s mi költők skartba tétetünk?
117.Lányi Sarolta: Nagyon csendes szerenád
Téged dicsér a némaságom
s daltalan ajkam néked áldoz
lelkem fojtott félénk szavát
te hallod, ha nem is kiáltoz.
118.Lányi Sarolta: Vers III.
És én még várok. Várok. Hisz ma még
A rádvárás öröm, remény nekem.
De nem tudod és én sem tudhatom,
Hogy baktató, fakó évek során
Nem únom-é meg majd várásodat?
119. Rab Zsuzsa fordítása, Anna Ahmatova: Megjöttél
Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.
120. B. Radó Lili: Esti dal
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
121. B. Radó Lili:Ünnep
Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.