A fekete város

A fekete város Mikszáth Kálmán író utolsó nagy regénye.

Idézetek

Némely előzmények és részletek, melyeket okvetlenül szükséges tudni

• Szepes vármegyének emlékezetes alispánja volt Görgey Pál a Thököly-féle időkben. Rossz, bizonytalan világ volt. Hétfőn még a labanc volt az úr, szerdán már a kuruc parancsolt. Tojások közt kellett táncolni, de a hibás lépésekre emberi fejek törtek össze. Igaz azonban, hogy akkor az emberi fejek olcsóbbak voltak, mint a tojások.

A gyanú

• Görgey Pált ki nem elégítette ez az együgyű beszélgetés, de némileg felizgatta, és mikor harmadnapra összecsókolta leánykáját, ki édes szuszogással aludt a bölcsőjében, s elbúcsúzván testvérétől és sógornéjától, megindult szürke négyesen Görgő felé, elgondolta azt a megható gyöngédséget, azt a jóságot, mellyel iránta viseltettek, csupa vidám beszéddel szórakoztatván őt, elkerülésével minden olyan vonatkozásnak, ami csak távolról érinthetné lelkének sebeit kialakult benne egy fájdalmas gyanú, mely észrevétlenül gyűlt már benne, és most egyszerre életre pattant, hogy hátha az az ő Rozáliája voltaképpen az ő Borbálájuk, és Rozália meghalt.
• Éjféltájban fehér lepedős kísértet jelent meg ágyánál, feje egész a mestergerendáig ért (ha ember volt, kecskelábakon kellett jönnie, ha lélek volt, ugyancsak sok eső eshetett a túlvilágon, hogy így megnyúlt).

A szászok furfangja

• -Ebet ebért! Hörögte, egész testében reszketve, és lőtt.

A bíró egy jajkiáltással a hóra zuhant.

Lőcse város gyászban van

• Lőcse városában villámként híre futott a nevezetes vadászatnak, melyet késő emberöltők is akként emlegettek, hogy elesett benne: egy szarvas, egy kutya, egy nyúl és egy bíró.

Menyecskepalánták

• Csak e fenséges tünetből magyarázható ki, hogy a városi patriciusok józan, hideg fejében az a bolondság kezdett motoszkálni, hogy nemesurakhoz adják férjhez leányaikat; valami olyan kívánatosnak kezdett az feltűnni, hogy reszkettek utána. Hát még a mamák! Tagadhatatlanul csábító volt: nexust keresni az uralkodó osztállyal. Milyen szép az, ha az embernek az unokáját Prónainak hívják, de Tótpróna, vagy Jekelfalussynak, de eadem, habár csak leányágon.
• - Allah rendeletéből tevén mehess a paradicsomba.

Hálálkodott az eunuch.

Otrokócsy Rozália eladó lánnyá serdül

• Körülvették a lánybarátnék, mert már voltak, hamar barátkoznak össze e fiatal teremtések, minden új lány új titok nekik, s vágynak a titkok után. Ezek aztán felvilágosították:

- Látod, mi is feketében járunk, pedig szintén nem halt meg senkink. De megfordítva, úgy látszik, meg kell halnia valakinek, hogy a gyászruhát levethessük. - Ez különös — szólt Rozália elgondolkozva-, kinek kellene meghalnia? - Egy Görgey Pál nevű úrnak, aki meglőtte a lőcsei bírót, a város rettenetesen haragszik rá, és megparancsolta, hogy addig gyászban járjon minden lélek, míg bosszút nem állnak rajta; bárcsak már vinné el az ördög, hogy ne szenvednénk mindnyájan. Neked még hagyján, te szőke vagy, neked illik a gyászos, de mit mondjak én, aki barna létemre valóságosan elenyészem a ruháimban, mint légy a mákban. De mi bajod, mintha könnyeznél…

Nyugtalan esztendők

• - Hja, ami arkanum egynek, megölő méreg másnak.

A holt bíró utolsót mozdul

• - Az előbbeni bíró megölte a mostani bírót, mivelhogy a mostani bíró ölte meg az előbbeni bírót.

… A jó isten hárítsa el Lőcse városáról a megpróbáltatásokat.

Némely megjegyzések az anyai szem erejéről és a szerelmi érzések fölpiszkálásáról

• Ha ide billen, az én menyecském a leány, ha oda billen az ördögé a leány, bírja békével, ámen.
• - Oktondi vagy fiacskám! A nő szíve a szemein át mutatkozik, álnoksága a tetteiben, ravaszsága a nyelve hegyén.

Melyben a szerző akarata ellenére a gondviselés szeszélye szerint fejeződik be a történet

• Úgy tett, mint Attila Aquileja ostrománál, melyet már éppen készült abbahagyni, mikor látta, hogy egy öreg gólya a csőrében viszi ki a városból kisfiát. Hohó, a gólya tudja. És Attila ott maradt, hogy másnap felperzselje Aquileját.
• (…) Fabricius Antal Lőcse város bírájának választatott kilenc szavazattöbbséggel.
• Odább, majdnem a közepén, az üvegszekrény állt, a Kramler Károly bebalzsamozott kezével. Az most itt a legelevenebb kéz. Az fog mindjárt sújtani; annak a napja van ma.
• -Gyilkosok vagytok, gonoszok vagytok, meg fog az Isten büntetni. Keresztényeknek tartjátok magatokat, de nincs bennetek mákszemnyi könyörültet. Azt hallom, csak arra kért az a szegény úr, hogy legalább a lánykájától hagyjátok elbúcsúzni, és még azt se tettétek meg, pogányok. Oh, Istenem, Istenem, mit fog most az a lányka csinálni? Pedig milyen szép. Csodaszép. És milyen jó. Hiszen te ismered Fabricius.

- Nem ismerem — jegyezte meg a bíró hanyagul odavetve.

- Ej, dehogynem. Csakhogy álnevet visel: Otrokócsy Rozália.