A szentpétervári panaszkórus dala
Egy finn–német művészházaspár – Tellervo Kalleinen és Oliver Kochta-Kalleinen – találta ki, hogy a világ városai panaszkórusokat szervezzenek.
A szentpétervári panaszkórus (Хор жалобщиков Петербурга) dalának magyar fordítása[szerkesztés]
Mi, Péter városának lakói,
ím, összegyűltünk színed előtt.
Készen állunk benyújtani neked panaszainkat,
tisztelt közönség.
Köszönjük figyelmeteket.
Remélem, megértetek minket.
Pétervár – nem vagyok még kész a halálra,
hogy Néva folyód hullámaiba fulladjak.
Reklámok töltik meg az utcákat,
de nekem már nincs hely.
Olyan durva volt velem tegnap a pincérnő.
Mikor fogom kialudni magam?
Ki találta fel a határidőket
és a C++ nyelv rémálmát?
Nincs időm tervezni az életem,
nincs pénzem a pattanás elleni krémre.
a 9-es busz ötpercenként megy Vasziljevszkijbe,
de onnan sosem jön vissza.
Mindenütt dugók vannak.
Elsorvad a macskám, ha Whiskast eszik.
A férfiak mindig homályosak és bizonytalanok,
és sosem teszik meg az első lépést.
Csak két vécé van az egész egyetemen,
nem utazhatok vízum nélkül.
A fehér éjszakák miatt nem nézhetek tűzijátékot,
és az élet egy szüntelen művészi válság.
Refrén 1.:
Miért építetted, Péter, te csodás építő,
a városunkat ilyen borzasztó klímába, a szúnyogok közé?
Miért szeretünk még mindig, mikor olyan fájdalmas a szerelem?
Miért vagyunk folyton elégedetlenek valamivel?
A szívem oly tele van, de üres a pénztárcám,
ő meg amúgy se szeretne egy költőt, mint ami én vagyok.
Küldenék neki egy szál rózsát borosüvegben, mint Blok,
de már nem lehet olcsó bort kapni.
A Lenenergo megint emeli a villanyszámlát.
A pólók mindig összemennek az első mosásban.
Csak tökfilkók kérik meg a kezemet,
sosem azok a férfiak, akikhez hozzámennék.
A cipőboltban sose lehet 35-ös méretet kapni,
A vízvezeték-szerelők mindig isznak.
„R” van a városunk nevében,
amit nem tudok kimondani!
(Refrén 1.)
A fizetésből se sört, se sajtot nem tudsz venni;
az opera olyan drága, hogy nem juthatsz el oda!
Miért nem látogat meg éjjel a párom?
Mert a Néva hídjait minden éjjel kinyitják.
Szépek az épületek a Névától a Mojkáig –
de az ablakomból csak szeméthalmokat látok.
Időnként meghízok, nem megy rám a szoknyám,
vagy lefogyok, és olyan könnyű leszek,
hogy nem indul el a lift, ha egyedül szállok be.
Refrén 2.:
Úgy szeretek énekelni!
De nincs hozzá fülem!
Miért vagyok süket hozzá?
Medve lépett a fülemre!
A csendes belváros egyre zajosabb lesz.
Mindenki a kertemen át kerüli meg a dugókat!
A női programozókat nem veszik komolyan!
Azt hazudják, nincs munka nekik.
(Refrén 2.)
Mindennap elvesztem az öngyújtóm,
de az Örök Tűzzel [örökmécsessel?] nem lehet rágyújtani!
Dzsigolók a mai férfiak,
és mindent nekünk kell fizetnünk, ami azoknak a nyavalyásoknak kell.
(Refrén 2.)
A modern művészethez nem kell képzettség,
akár részegen is megfestem Málevics négyzetét.
Semmire se megyek a három diplomámmal… [?].
Utálok fél életemen át korán kelni,
és a sötétben babrálni a kocsimmal,
ahelyett, hogy mások előtt vagy titkon osztoznék a könnyeidben.
Énekeljünk együtt:
(Refrén 1.)
Miért okoz ez a fájdalmasan ismerős város
csak migrént és közönyt?
A mozgólépcső eltörte a magassarkúmat,
a tv-n meg csak selejtet adnak – mint tudod.
Olyan gorombák a vámnál a finn határon.
Mindig csöpög a plafonom!
Az orosz nyelv pedig egyre romlik!
Hát akkor mitévők legyünk, ki a hibás?
Miért hullik ki a hajam 25 évesen?
Miért nem lép fel nálunk a Rolling Stones?
(Refrén 1.)
Miért, miért, miért, miért…?