Afanaszij Afanaszjevics Fet

Afanaszij Afanaszjevics Fet
Lásd még
Művek a Wikiforrásban

Afanaszij Afanaszjevics Fet (1820-1892) orosz költő, műfordító.

Verseiből

Rab Zsuzsa fordításai

Hallod, amint suhogón

Hallod, amint suhogón elhúznak az égen a darvak?
          Ékük száll magasan, déli mezőkre repül.
Foszlik a sárga levél, a nyiresben füttyög a cinke.
          Azt mondod: türelem, várjuk a lanyha tavaszt.
Kedves, a messzi jövőt várjam gyönyörű közeledben?


Ó, meddig
 
Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,
idézni szép szemed, mely rám csak néha tévedt
s ujjamtól zizzenő hajad hűs erdejét;
emléked híva, majd rebbentve szerteszét.


Esti sztyepp

Fellegek fúlnak vörös fény-folyóba,
harmatot áhít sóváran a fű.
A hágón túl eltűnt a posta-trojka,
leszállt a por, elhalt a csengetyű.

Körül nem látni pusztai tanyákat,
nem pillog fény, nem zümmög esti dal.
Csak sztyepp, csak síkság. Parttalanul árad
a rozsföld, habzó hullámaival.


Ne kérdezd, kedvesem

A fecsketorkokon elhalt a csepp harang,
aznap szitakötők ragyogva nem cikáztak,
borzongva üldögélt a sok begyesgalamb,
s a víg madárzsivajt felitták mind a hársak.


Holdfénybe fúlt a kert

Holdfénybe fúlt a kert. A lámpátlan szalonban
kékes sugár simult lábunk elé puhán.
A nyitott zongora húrjai zsongva, hosszan
tovább remegtek, mint szívünk dalod után.
(…)
Évek vonultak el, kopott, siralmas évek.
Rég elszállt hangodat hallom, felém repül,
és azt súgja megint a sóhaj-szavú ének,
hogy élet, szerelem – te voltál egyedül.


Még egy májusi éj

Micsoda éj! Lelkem mélyébe néznek
a lanyha fényű, szelíd csillagok,
A levegőben fülemüle-ének
s szerelmem árad, riadt láz lobog.

A nyírfa vár. Ragyog áttetsző zöldje,
új lombjait félősen lengeti.
Mint ifjú asszony, nászruháját öltve –
örül, de dísze idegen neki.

Fodor András fordításai

Tegnap még

Tegnap még napra várt az erdő
utolsót rezgő levele,
s zöldelt az őszi, dúsan termő
vetések bársony szőnyege.

A fagyra szánt sok áldozatra
szokásos büszkén néz le ő,
– már semmitől se változhatva –
a győzhetetlen szálfenyő.


Bukó napként

Bukó napként a föld felé hajolva
szemem a teljes útat átkarolja:
s látom, hogy oltja el a vakhomály
az égi fényt, az éjjelt hozva már.

Források

• Klasszikus orosz költők Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966 (Rab Zsuzsa fordításaiból: 531–543. oldal.)
• Fodor András: Mezsgyék (Válogatott vesfordítások) Magvető Kiadó, Budapest, 1980 ISBN 963 271 330 3 (336–337. oldal.)