Ugrás a tartalomhoz

Ambrus Zoltán

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ambrus Zoltán
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Wikiforrásban
Művek a Project Gutenbergben

Ambrus Zoltán (1861. február 22. - †1932. február 28.) magyar író, kritikus és műfordító.

Híres idézetei[szerkesztés]

  • Az emlék pillangó, mely elrepül; hiába kapkodunk utána, szárnyainak a hamva se marad meg sokáig az ujjaink hegyén.
  • De mi, akik ezeren és ezeren vagyunk, egyformán közönségesek, egyformán szegények, mit álmodoznánk mi a szerelemről? A szerelem egy kis meztelen kölyök, aki csak meleg, kényelmes termekben érzi jól magát; a mi fűtetlen szobáinkban megfagyna szegény.
  • Az ember nemigen csinál egyebet, mint hogy örökösen összehasonlítgatásokat tesz maga és az egész világ között. Mindennap újra megállapítja a régtől fogva tudott dolgokat; s mindennap álmélkodó szemet mereszt ugyanazokra az ismeretes jelenségekre. Ez ostoba; de így van.
  • Az élet arasznyi, és mégis a szomorúságok egész hegyei férnek belé.

Midas király[szerkesztés]

A harmadik emeleten nagy volt az izgalom. A Grunovszkyék ajtaját egész nap csapkodták. A takarítólányuk, aki aznap rendkívüli szolgálattételre volt berendelve, folyvást szaladgált, hol az utcára, hol meg a szomszédokhoz. A nagy Vanda minduntalan ki-kinézett a lépcsőházba, és Terka, aki gyerekkíséretével végigkalandozta az egész folyosót, már negyedszer köszöntött be az ablakon a nagy Vandához...

  • Ezek a Grunovszkyék, mióta a Polgári Kör a házba költözködött, meg vannak bolondulva. Fehér selyem báliruha egy diurnista kisasszonynak! – ilyet csak a mai világban hallani. Fogadni mernék, hogy egy hónapig mákos metélten fog élni az egész familia.
  • A nagyobb fiúk: Sárközy Gyula és Gyulaffy Soma egész nap az utcán dégáltak. Nem tudtak megválni a zászlótól, mely az első emelet erkélyéről fennen hirdette, hogy a háznak ma nagy napja lesz. Ezek az óriás betűk:
POLGÁRI KÖR

megállították a járókelőket az utcán, s a két fiú előtt úgy tűnt fel, hogy a szomszédos, lobogótalan házak lakói szégyenkezve surrannak be dicstelen odúikba. Ők persze öntudattal reprezentálták az ünneplő épület lakosságát az álmélkodó sétálók előtt; érezték, hogy a ház dicsőségéből őrájok is hárul valami.

Forrás[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A Wikipédiában további adatok találhatóak
Ambrus Zoltán témában.