Aranyborjú

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az Aranyborjú Ilf és Petrov halhatatlan szatirikus regénye 1931-ben jelent meg oroszul; magyarul először 1934-ben A szovjetmilliomos címmel.

Idézetek[szerkesztés]

A gyalogjárók tekintélye általában erősen megingott. Ők, akik a világnak olyan kiváló embereket ajándékoztak, mint Horatius Boyle, Mariotte, Lobacsevszkij, Gutenberg és Anatole France, most kénytelenek a legnevetségesebb módon ide-oda tekeregni, hogy létezésükről egyáltalán tudomást vegyenek. Ó, Isten, ó, Isten, te, aki tulajdonképpen nem létezel, mit tettél a gyalogjárókkal, te, aki valóban nem is vagy! Egyikük itt megy a Vlagyivosztokból Moszkvába vezető szibériai országúton, egyik kezében zászlót tart, ezzel a felírással: „Átalakítjuk a textilmunkások életét!”, vállán pedig botot vetett át, amelynek végén tartalék saruja lóbálózik egy fedő nélküli, bádog teáskanna társaságában. Az illető nem más, mint egy szovjet gyalogjáró bajnok, aki mint ifjonc hagyta el Vlagyivosztokot, és akit most hajlott korára pontosan Moszkva kapuja előtt gázol el egy súlyos tehergépkocsi, amelynek rendszámát sehogy sem lehet megállapítani.

Szaru és pata[szerkesztés]

Az arbatovi
SZARU ÉS PATA BEGYŰJTÉSI IRODA
csernomorszki kirendeltsége


...az aranyfogú hivatalsegéd a teáscsészékkel babrálva, ingerülten énekelt:

Hej, milyen időket élünk,
Hej, milyen időket élünk,
Már az Istentől sem félünk,
Már az Istentől sem félünk!

...

A Szaru és Pata Begyűjtési Iroda megnyitását számos érv indokolta.

– A Korejko-ügy nyomozása hosszú időt felemészthet – mondotta Osztap. – Hogy mennyit, azt csak az Isten tudja. S mivel Isten nincs, így senki sem tudja. Borzalmas helyzet. Talán egy évig tart, talán egy hónapig. Mindenesetre valami legális dologra van szükségünk. Nekünk is bele kell vegyülnünk a dolgozók szorgos tömegébe. Az iroda mindezt meg fogja könnyíteni. Én egyébként már hosszabb ideje kedvet érzek valami adminisztratív tevékenységhez. Lelkem legmélyén bürokrata és együgyű ember vagyok. Valami nevetséges dolog, mondjuk teáskanál, ebadó-érme vagy hamis ékszer begyűjtésével fogunk foglalkozni. Vagy szaruval és patával. Pompás! Szarut és patát a fésű- és cigarettaszipka-ipar szükségleteinek kielégítésére. Tán nem jó hivatal? S a bőröndömben megtalálhatók az élet minden eshetőségére alkalmas űrlapok, és ugyanott megbújik egy tekintélyes hivatalos körbélyegző is.

...

Az ócskáspiacon beszereztek egy régi Adler írógépet, amelyről hiányzott az "e" betű, úgyhogy ezt "ä" betűvel helyettesítették. A legelső hivatali levél, amelyet Osztap a központhoz intézett, így hangzott: »Sziväskädjänäk kiszolgáltatni a lävél kézbäsítőjénäk, Panyikovszkij hivatalsägédnäk a csärnomorszki kirändältség részérä 150 azaz Százötvän rubäl irodafälszärälési anyagot Arbatov városban székälő igazgatóságunk tärhérä és számlájára. Mälléklät: Mälléklät nélkül.«

– No, hát az Isten egy idiótát küldött nekem pataügyi előadónak – dühösködött Osztap. – A világon semmit sem lehet rábízni. Olyan gépet vett nekem, amely török tájszólással ír. Ezek szerint én osztályväzätő vagyok? Ütődött fickó maga, Sura.

De a törökül író masina sem tudta megzavarni a nagy kombinátor nyugalmát.

Fordította: Wessely László