Balassi Bálint

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Balassi Bálint
Balassi Bálint
Balassi Bálint
Lásd még
Wikipedia-logo-v2.svg Szócikk a Wikipédiában
Wikisource-logo.svg Művek a Wikiforrásban
Commons-logo.svg Médiaállományok a Wikimedia Commonsban
Gutenberg ico.png Művek a Project Gutenbergben

Gyarmati és kékkői báró Balassi Bálint (eredetileg Balassa; Zólyom, 1554. október 20. – Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30.) magyar költő.

Idézetek tőle - verseiből[szerkesztés]

Egy katonaének[szerkesztés]

(részletek)

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
       szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
       kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
       ád, ki kedves mindennél.
.

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
       ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
       mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
       vagdalkoznak, futtatnak.
.

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
       dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
       mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
       áldjon Isten mezőkbe!

Szerelmes versek[szerkesztés]

Hogy Juliára talála, így köszöne neki
(részlet)

Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!

Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Az fülemilének
(részlet)

Te, szép fülemile, zöld ágak közibe
       mondod el énekedet,
De viszont azellen az én veszett fejem
       mond keserves verseket,
Kiket bánatjában, szerelem lángjában
       szép Juliáról szerzett.

Én édes szerelmem
(részletek)

De mi hasznod vagyon sok könnyhullásomon,
       kétségbe mire tartasz?
Mint mérget sok mézben, édes beszédedben
       gonoszt elegyítve adsz,
Egyfelől édesgetsz, másfelől kesergetsz,
       csak bánatra taszítasz.
.
Színed dicsősége most ez új versekre
       elmémet serkentette,
Képtelen nagy szépség, ki miatt szívem ég,
       mert már elrekkentette
Buzgó szerelmében, kiben, mint tömlöcben,
       sírva ezt éneklette.

Istenes versek[szerkesztés]

Hymnus secundus
(részlet)

Az Szentháromságnak, kinek imádkoznak,
       Kristus, másod személye!
Régi vitézeknek, roppant seregeknek
       győzhetetlen Istene!
Tehozzád kiáltok, ki katonád vagyok,
       vigy, kérlek, vitézségre!

Egy könyörgés
(részlet)

Ne gyalázzon éngem kevély ellenségem,
Te légy, Uram, vélem, jótévő Istenem,
Nagy szégyenem ne viseljem tovább, s ne hágyj elesnem!
 
Kiért dicsérhessen lelkem mindenképpen,
Hogy mindenek ellen megtartottál épen,
Áldott Isten, hála légyen néked örökké, Ámen.

Bocsásd meg Úr Isten
(részletek)

Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát,
       könnyebbíts lelkem terhét!

Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne,
Bűntűl őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle,
Áldott az ő neve örökké Mennyekbe,
       ki ma megkegyelmeze.

Célia versek[szerkesztés]

Első
(részlet)

Cupido, nyiladnak magam vagyok-é csak
       célül támasztott jele?
Csak az én szívem-é, senki nem egyébé
       nagy szenednek tűzhelye?
Csak az, ő így szóla, s ha bánod, tégy róla,
       - úgymond -, ha jóm nem kelle.
 
Megadtam magamot, kösd meg bár karomot
       rabszíjaddal, Cupido,
Csak fejemet ne vedd, életemet szenvedd,
       ne járjak úgy, mint Dido,
Ki hogy csalatkozék, tőrben bocsátkozék:
       segélj, szerelmet szító!

Második
(részlet)

Reménlett jóm, kincsem, mi örömmel hintsem
       én ez árva éltemet,
Ki csak terajtad áll, s nálad nélkül halál,
       csak tőled vár kegyelmet,
Hogyha útálod azt, ki téged néz s virraszt,
       s magánál inkább szeret?

Negyedik
(részlet)

 
Csudálván egy ferdőt, ki felette nagy gőzt
       magában eresztene,
Ferdős okát mondja: Ez - úgymond - nem csuda,
       mert Célia ül benne,
Kinek mezítelen testére szerelem
       gerjedvén, füsti menne.
 
Mint az kevély páva verőfényen hogyha
       kiterjeszti sátorát,
Mint égen szivárván sok színben horgadván
       jelent esőre órát,
Célia oly frissen, újforma sok színben
       mégyen táncban szaporát.

Hetedik
(részlet)

Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja
       szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul,
       kiterjeszti pirosát,
Célia szinte oly, hogyha szeméből foly
       könyve s mossa orcáját.

Az Célia bánatjáról

Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
       fejét földhöz bocsátja,
Célia szép feje úgy áll lefiggesztve,
       mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve,
       vagy mint tavasz harmatja.


Szép magyar komédia[szerkesztés]

(részletek)
Prológus.

  • Ha mindenkor csak az erős tél uralkodnék ez világon, s korosként minden időben csak az nagy hó és jéggel volna az föld béborulva, az füvek s az fák hogy mutathatnák az ő szép virágokot, s hogy ádhatnának jó gyümölcseket? Ezenképpen, ha valami múlatság és vigasság meg nem könnyebbítené azt az nagy terhet és gondot, mely az emberekre szállott, hogy tartana sokáig az emberi állat? Annakokáért én is, midőn nagy búsulásban volnék, hogy azban; azkiben minden reménségemet Isten után vetettem vala, megcsalatkozván, akarám ez komédiában nyerhetetlen jóm után valami búmot elvernem, vagy inkább valamennyire megenyhítenem; azért is penig, hogy megtetszenéjék, hogy nemcsak fegyverre jó szívvel, hanem egyébre is mindenre jó elmével szerette volna Isten az mi nemzetségünket.

Galatea:

  • Tudja az igaz Isten, hogy akkor sem gyűlöltelek én tégedet. Ha szinte valami idegennek mutattam is magamot hozzád, azt az emberek nyelvétől való féltemben is míveltem. Főképpen azért, hogy az tökéletességet s töredelmességet akartam benned keresni, s oztán, hogy kevés keserő után jobb űzőven esnék az szerelemnek édes gyümölcse. Ah, Sylvane, Sylvane, ki méltán viseled az neved, tudniillik az vadember nevet, mert nemcsak szódról s dolgaidról, hanem nevedről is megtetszik az te vad természetednek kegyetlen volta! Tudom, jól tudom, hogy Juliára veszett eszed; ki igaz, hogy nálamnál ifjabb, de hozzád bizon sem hívebb, sem tökéletesb, s ha szinte oly ifjú nem vagyok is, mint ő, de rútabbnak ugyan nem tartom azért magamot nálánál én is.

Sylvanus:

Ó, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák,
kik nagy szerelmem tüzén
Igaz bizonságim vadtok, mert kínjaim
tudjátok, szinte mint én,
Ki látta éltében, hogy így haljon-vésszen
más, mint én, szerelmesén?

Echo:

Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja
nevét minden időben,
S talám meg is ádja, és szívét fordítja
hozzám meg szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak,
kiknek hazájok a Men.

Források[szerkesztés]

  • Hét évszázad magyar versei. Magyar Helikon. Budapest, 1966.
  • Varjas Béla: Balassi verskompozíciói, és Balassi lírai regénye: a Nagyciklus, A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei (Budapest 1982.)
  • Pirnát Antal: Balassi Bálint poétikája (Balassi Kiadó, Budapest, 1996.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Balassi Bálint témájú anyagokat.