Beszélgetések Picassoval

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Juan Gris: Picasso

A Beszélgetések Picassoval c. könyvet Brassaï írta, Párizs világhírű magyar származású fotóművésze.

A könyv egy harmincéves barátság tapasztalatával Picassóról, és a párizsi művészeti élet sok más jelentős egyéniségéről emlékezik meg (Dali, Matisse, Eluard, Sartre, Camus, Cocteau, stb.), és jegyez fel róluk történeteket, és magvas gondolatokat tőlük.

Idézetek a könyvből[szerkesztés]

Picasso[szerkesztés]

...Erről jutott eszembe Picasso mondása: »Braque a feleségem«, amit később így módosított: »Braque az elvált feleségem.«

Matisse[szerkesztés]

...Nagyon kínosan éreztem magam a film vetítése alatt. Sok minden feszélyezett. Valahogy szemérmetlen dolog megmutatni, milyen az arcunk a legbizalmasabb pillanatokban, munka közben.

Henri Matisse

...És látta azt a filmet, amely Fernand Léger-ről készült? ... Látni, ahogy salátát készít. Megsózza, megborsozza, beletesz a mustárt, az olajat, az ecetet. Aztán azt mondja: »A húslevesfőzéshez is érteni kell!« Látjuk, ahogy vesz egy merőkanalat, és megkóstolja a húslevest. »De ugyebár, a csirkesütéshez is érteni kell«. És Léger kihúz a sütőből két aranyszínüre pirult csirkét, meglocsolja őket zsírral. Végül festés közben is látjuk, mintha a festészet a szakácsművészet logikus folytatása volna. »Mert ugye a festőművészethez is érteni kell«. Színes fadarabokkal bűvészkedik. Felrakja őket a vászonra. De túl sokat rak fel, összekavarodik az egész, nem értünk belőle semmit. A konyhaművészete sokkal meggyőzőbb volt, mint a festőművészete.

»Minden évben küldök Picassónak egy tál narancsot. Ő meg kirakja a műtermében, és azt mondja a vendégeinek: Nézzék és csodálják, ezek Matisse narancsai. Senki nem mer hozzányúlni, vagy enni belőle.«


Mutatok neki néhány graffitit. Érdeklődve nézi őket, különösen azokat, amelyek a női szeméremrészt ábrázolják.

Henri Matisse: Ősidők óta nagyjából ugyanígy ábrázolják: rombusszal. Ismeri a toulini bordélynegyedet? Ott is mindenütt látható volt ez a jel a falakon. És minden nyilvánosházon rajta volt a rombusz, cégérnek. Hol bevésve, hol odafestve.

Vér[szerkesztés]

Picasso: Hallottam egy lányról, akit a bombarobbanás a falhoz lapított. Odaragadt, mint egy dombormű, véres alapon. Ezekről a szörnyűségekről a spanyol polgárháború borzalmai és vérengzései jutnak eszembe... Guernica... Csakhogy a spanyolok szeretik az erőszakot, a kegyetlenséget, szereik a vért, szeretik látni, amint ömlik, patakokban folyik, a lovak vére, a bikák vére, az emberek vére... Mindegy, hogy „fehéreket” öldösnek vagy „vörösöket”, papokat, vagy kommunistákat, az élvezet ugyanaz: folyik a vér... Ezen a téren verhetetlenek... (123 l.)

Prado[szerkesztés]

Picasso felveszi a szemüvegét, és közelebb lép a vászonhoz. S ebben a síri csendben egyszerre csak megszólal M. M.-né sztentori hangja:
– Hölgyeim és uraim, Greco egyik legszebb műve áll önök előtt.
A tulajdonosa nyolcmilliót kért érte, ami nevetséges összeg egy ilyen remekműért. Remélte, hogy egy német múzeum megveszi. De a németek nem szeretik Grecót, és gyűlölik Krisztust. így tehát a tulajdonos hajlandó négymillióért megválni tőle. Négymillióért! Igazán ingyen van ...
Oly bájos önbizalommal szónokol, mint egy nagyképű idegenvezető, aki tudatlan tökfejekkel áll szemben. Picasso mulat rajta, hallgatja – mert mondhatnak akármit, meghallgatni szívesen meghallgatja a mások véleményét –, és bizonyára nem is szakítaná félbe olyan nyersen, ha őnagysága óvatlanul így nem folytatná:
– Greco egyik legszebb műve, uraim, s ezt nem én mondom, hanem maga a Prado múzeum igazgatója ...
Picasso ezt már nem bírja szó nélkül.
Picasso: Bocsánat, asszonyom! A Prado igazgatója én vagyok! Van tehát jogom beszélni. Nem hiszik? A kormány nevezett ki, a köztársasági kormány. S még ma is az vagyok; nem csapott el senki. Millió jelentést kellett elvasnom, a „beosztottjaim” szüntelenül bombáztak, elárasztottak a leveleikkel. Valamennyien ki akarták fejezni a lelkesedésüket, az odaadásukat. És a sok remekmű biztonsága! Mennyi gondom-bajom volt velük! De a „fizetésemből” egy garast sem láttam soha, pedig nem volt valami sok. Tulajdonképp csak egy eszmei múzeumnak voltam az igazgatója, minthogy a Prado remekműveit Valenciába menekítették.

Könyv[szerkesztés]

Brassai: Beszélgetések Picassóval (ford.: Réz Ádám), Corvina, 1968.