Edmond Rostand
| Edmond Rostand |
|---|
 |
| Lásd még |
 Szócikk a Wikipédiában |
 Művek a Wikiforrásban |
| Művek a Cervantes Virtualon |
 Művek a Project Gutenbergben |
Edmond Eugène Alexis Rostand (Marseille, 1868. április 1. – Párizs, 1918. december 2.), francia költő, drámaíró, az újromantika képviselője.
Cyrano de Bergerac
[szerkesztés](Fordította: Ábrányi Emil)
Első felvonás, negyedik jelenet
[szerkesztés]A VICOMTE
(…) Mondok én neki
Olyat, de mindjárt, hogy a vére fagy!...
(Cyranóhoz lép és hetykén megáll előtte)
Önnek az orra... hm... az orra... nagy.
CYRANO
(komolyan)
Igen nagy.
A VICOMTE
(nevetve)
Ha!
CYRANO
(rendíthetetlen nyugalommal)
Ez az egész?
A VICOMTE
De...
CYRANO
Lássa,
Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag,
Más-más hangnemből... Így ni, hallja csak:
Kihívón: "Én nem járnék ám vele!
Sebészt hivatnék, hogy metélje le!"
Barátilag: "Hisz findzsájába ér!
Igyék vederből, abba belefér!"
Leírón: "Csúcs, mely veri az eget!
Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!"
Kíváncsian: "Mit rejt e hosszú tok?
Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
Papírvágó kést, ollót is talán?"
Kecsteljesen: "Ön nagy barátja, lám,
A madaraknak! Póznát tart nekik,
Hol magukat jól kipihenhetik!"
Kötődve: "Kérem, ha pipázik ön,
S a füst orrán át gomolyogva jön,
Kéménytüzet szomszédja nem jelez?"
Intőn: "Vigyázzon túlsúlyára! Ez
Lehúzza önt s fejjel bukik előre!"
Gyöngéden: "Lássa, megfakul a bőre
Színét a napfény durván szívja ki
Egy kis napernyőt venne tán neki!"
Pedánsul: "Hallott az Arisztofánesz
Nagy állatjáról uraságod? Tán ez:
A Hippokampelefantokamelosz,
Hordott ilyen hús-díszt elől... e rossz
Hangzású lényen volt ily hosszu csont!"
Gavallér módon: "A manóba, mondd,
Ez a fogas jött most divatba? Ej,
Kalap számára pompás kicsi hely!"
Föllengzően: "Hatalmas, büszke orr,
Egy teljes náthát csak a bősz, komor
Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!"
Tragikusan: "Vörös tenger, ha vérzik!"
Bámulva: "Ó, eszembe jut, ha nézlek:
Micsoda cégér egy illatszerésznek!"
Lírailag: "Kagyló ez, s ön Triton?"
Naivul: "Mondja, mert én nem tudom,
Mikortájt nézik ezt a műemléket?"
Mély tisztelettel: "Gratulálunk néked
Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!"
Parasztosan: "Hékás, a számat tátom!
Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga:
Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!"
Hadászilag: "Szuronyszegezve áll!
Lovas-roham ilyet készen talál!"
Üzletszerűn: "Tán lutrit rendez? Én
Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!"
Végül, torzítva Pyramus kriáját:
"Ez dúlta szét az arc harmóniáját,
E szörnyeteg!... Pirul az áruló!"
Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
Mindazt, amit most összehordtam én
E díszes, úri hallgatók körében:
A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!
Második felvonás, hetedik jelenet
[szerkesztés]
CARBON
Guiche gróf uram kiváncsi rájuk, látom.
Mutasd be őket, Bergerac barátom!
(két lépést tesz a gróf felé és a kadétokra mutat)
Ezek a gascogne-i legények,
S Castel Jaloux a kapitány.
Hazug és hős bennük a lényeg,
Ezek a gascogne-i legények!
Nemesek mind, szörnyű szegények,
De a lelkük büszke, vidám!
Ezek a gascogne-i legények,
S Castel Jaloux a kapitány!
Gém-lábu sasok, csodalények
Amilyen nem volt soha tán...
Szól róluk a hír, meg az ének!
Gém-lábu sasok, csodalegények...
Lyuka van mindjök süvegének,
De golyó szakította csatán!
Gém-lábu sasok, csodalények,
Amilyen nem volt soha tán!
Mint bősz, dobogó hadi mének,
Úgy járnak a harc piacán,
S neki vágnak a kard-tömegének,
Mint bősz, dobogó hadi mének!
A kalandos nép remekének
Született ez a víg karaván!
Mint bősz, dobogó hadi mének,
Úgy járnak a harc piacán!
Ime a gascogne-i legények!
Hej, csókhoz is értenek ám!
Aggódnak a férjek, a vének:
Ime a gascogne-i legények!
De kakuk szól a cinegének:
Uccu a menyecske!... Biz úgy a!... No lám!
Ime a gascogne-i legények
Hej, csókhoz is értenek ám!
A sasfiók
[szerkesztés]Romantikus dráma öt felvonásban, versekben[1]
(Fordította: Ábrányi Emil)
Második felvonás, második jelenet
[szerkesztés]
A FŐHERCEGNŐ (Dietrichsteinhoz)
Nem teljesen szabad nálunk a herceg?
DIETRICHSTEIN
Ó
A herceg nem fogoly, de...
A HERCEG
Mily elragadó,
Mily bájos ez a de! Mennyit fejez ki!... Nem,
Én nem vagyok fogoly, de... Édes istenem!
Nem börtön, de... ez a hivatalos
Kifejezés!... Ez a formula!... Nos,
Szabad vagyok, a lelkem is örűl,
De... Mindenütt kémek vesznek körűl.
Fogoly? Ugyan! Mily kába gondolat!
De... hogyha lábam pár lépést halad
A park felé: minden levél alatt
Egy szem virúl ki rögtön! Fogságról ki beszél?
Szabad vagyok, szabad, mint a tavaszi szél,
De... hogyha valaki szólni kiván velem,
Fülesgombák teremnek hirtelen
Az ajtó fáján!... Ó szabad vagyok,
De... valahányszor lovagoltatok:
A láthatatlan, buzgó lovagok
Egész raját érzem magam mögött!
Rabságban lelkem sohasem nyögött,
Szabad vagyok, de... minden levelem
Először más olvassa!... Fogoly vagyok-e? Nem
Én vagyok a függetlenség maga,
De... egy lakáj áll minden éjszaka
Ajtóm elé...
(Egy szürkülő, egészséges, nagy legényre mutat, aki a tálcáért jön és átmegy a színpadon, hogy magával vigye.)
Tessék megnézni! Az!...
Szabadságod üres szó? Nem igaz!
Fogoly vagy? Nem! Mi vagy hát? No majd megmondom, ó te
Bohó reichstadti herceg: te vagy a nem-fogoly-de.
Negyedik felvonás, nyolcadik jelenet
[szerkesztés][Metternich a fogoly herceg szobájába indul, de meglátja az asztalon a herceg Napóleon-kalapját.]
METTERNICH (forgatja kezében a kalapot).
Íme! A híres kis kalap
Milyen rút!... S mért kicsiny? Van rá komoly alap!
Hogy kicsinek mondhassák?
(Vállat vonva és mindig gyűlölködőbb hangon.)
Egy pillantást vetek
Csupán rá s látom, hogy nagy! Igen nagy! Rengeteg!
Kis ember tesz ilyet föl, hogy megnőjjön vele!
- Mert az egész legendát, szent nimbusszal tele,
Egy kalapos csinálta! Hozzuk tisztába már:
A híres, a valódi Napóleon...
(Fordít egyet a kalapon és a világosság felé tartja, hogy olvassa benne a kalapos nevét.)
Poupár!
(Egyszerre fölhágy a gúnyos, perszifláló hanggal.)
De gyűlölségem él még, s ha nézlek, fölriad!
Először is gyűlöllek az alakod miatt
Harcterek denevére! Egymásba róva két
Éj-színű hollószárnyból! Gyűlöllek, mert te voltál,
Aki a dombtetőkön vészt-jóslón fölvonultál;
Feljöttél, ádáz félkör, bukásaink egére,
Mint egy fekete napnak kerekded töredéke!
Gyűlöllek! Gyűlölettel néz a szemem le rád,
Mert ördögök bástyája mogorva karimád!
Szemfényvesztő kalap! Ha durván, hirtelen
Rátette trónra, népre, ármádiára: nem
Maradt alatta semmi!... Igen, gyűlöllek téged,
Mert bosszantott a gőgöd, a nagy egyszerűséged,
Mely csak hivalkodás volt!... Mert ujjongtál, nevettél,
Hogy fényes koronák közt te csak hód-szőr lehettél
Mert egy dacos, dühös kéz, mely az egész világot
Végig-vesszőzte: téged időnkint földhöz vágott
Mert tíz évig te voltál szörnyű lidérc-nyomásom!
Mert csúszó-mászó bókkal meg kelletett aláznom
Derekamat előtted!... És mert mikor Neki
Tetszeni vágyván, elmém buzgón kereste ki
A leghizelgőbb jelzőt: azzal a móddal adtál
Rugást, ahogy' időnkint a fej búbján maradtál!
(Mindenre visszaemlékszik és még izzóbb gyűlölettel folytatja.)
Mikor tiéd volt minden, - dicsőség, hatalom.
Új voltál s diadalmas: gyűlölt egész valóm!
És gyűlöllek ma is, legyőzött, ócska lom!
Gyűlöllek, mert kihatsz a tegnapról a mára,
S fenséges árnyékot vetsz a történet falára!
Gyűlöllek, mert kokárdád gőggel mereszti rám
Nagy, jacobinus, véres, kerek szemét!.... Silány,
Zűrzavaros morgásod, mely kagylódból kiárad
Nagy, fekete csiga: nekem kín és utálat,
Mert remegő fülembe, amint kagylódra hajlik,
Egy haladó, nagy nemzet tenger-zúgása hallik,
Gyűlöllek, igenis, szívből gyűlöllek téged,
Mert korlátlanná tetted a francia-büszkeséget,
Te kétszarvú kalap, bennünket öklelő! -
(A kalapot az asztalra dobta és most föléje hajol.)
S gyűlöllek - a gyűlölség újulva ront elő: -
Mert volt Béranger-d, Raffet-d! Mert chanson emleget
S tömérdek rajz magasztal!... Mert a kopár sziget
Sugárzik rád örökké!... Nincs maradásom tőled,
Amíg minden legendát ki nem mosok belőled
Te dísztelen háromszög s azzá válsz, ami voltál,
Még mielőtt magadnak hiú dicskört raboltál:
Zsandár-kalap!... Mező-csősz kalapja! Semmi más!
Megjegyzés
[szerkesztés]- ↑ A sasfiók – Napóleon fia, akit Schönbrunnban mint reichstadti herceget tartanak fogva.