Fáy Aladár

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.

Fáy Aladár (1898 - 1963) XX. századi magyar festő, grafikus, képzőművész-tanár, mindhárom minőségében jelentős hatást gyakorolt a huszadik század első felének magyar képzőművészetére.

Idézetei[szerkesztés]

Társadalom[szerkesztés]

  • Az egyén illeszkedjék bele abba az emberi közösségbe, amibe a sorsa rendelte, és annak az érdekeit önzetlenül szolgálja.
  • A civilizált világ megundorodott önmagától. Az egyik ember úgy vezeti le undorát, hogy ha ideje engedi, rohan ki a természetbe, a másik a középkor vallásos bigottságába menekül, a harmadik okkult tanokba merül és Buddhát idézi, a negyedik kommunistává lesz; de egyben közösek: mindannyian utálják a civilizációt.
    • (részlet naplójából)
  • Kijöttem a szabad emberek börtönéből a rab emberek országába.
    • 1954-es szabadulása után, barátai feljegyzései szerint
  • Az a természetes közösség, amelynek a szolgálatába szegődtünk, a magyar nép. [...] Az magyar érzelmű, aki a magyar parasztot nem gyarmati benszülöttnek nézi, hanem benne saját fajtáját tiszteli.
  • Egyedül a demokratikus köztársaság az az államforma, amelyben a Magyar Közösség céljai elérhetőek.

Esztétika[szerkesztés]

  • Ne gondoljuk, hogy stílust szándékosan lehet kierőszakolni vagy kitalálni.
  • A mi törekvésünk az, hogy olyan képstílus törekvését indítsuk meg, ami annyira sajátosan magyar, mint japán a japán.
    • (nagybátyjához, Edvi-Illés Ödönhöz írott levél)
  • A polgári stílusok allegórikus szerszámhalmazai és emblémái nem ihletik meg a magyar díszítőképzeletet. A magyar mindent a nevén szeret nevezni, s nem nézi a mérleget igazságnak, a horgonyt reménynek, a kalapácsot munkának és a lantot költészetnek, ahogy a nyelvünk sem tiszteli hímneműnek a kertet, nőneműnek benne a padot, és semlegesnek rajta a kisasszonyt.
    • (A magyarság díszítő ösztöne; Püski, 1994, 40. old.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A Wikipédiában további adatok találhatóak
Fáy Aladár témában.


Ez az idézeteket tartalmazó lap még nagyon rövid („csonk”). Segíts te is, hogy igazi gyűjtemény lehessen belőle!