Fáy Ferenc

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Fáy Ferenc (Pécel, 1921. június 20. – Toronto, 1981. június 10.) költő,az emigráns magyar líra kiemelkedő alakja.


Idézetek[szerkesztés]

Próbatétel[szerkesztés]

(részlet)

  • Úgy élj, mint ez az almaág:
villámsújtottan, féreg-etten,
de bátran! – Látod, meg se rezzen
kezén az öt fehér virág.
Igazítsd dalra hát a szád,
s takargasd védő énekeddel.

Tiborc új éneke[szerkesztés]

(részlet)

  • Bánk-bán, Nagy Úr, a porba hulltam.
Néped vagyok, a föld, a mag,
az ős-gyökér, Uram, ne engedj.
Fajtád széthull, nem lesz több gyermek,
nem lesz család. – A renyhe had
húsunkat marja. Nézd az arcot,
téphetnek erről még le sarcot?

Magamsirató[szerkesztés]

(részlet)

  • Törvénnyé emelt fegyverek
között éltél, míg élni hagytak.
Tanítód dicsért: így a szép,
papod megáldott: így a jó,
s anyád se mondta, hogy te rab vagy.

Hajnal kanásztülökkel[szerkesztés]

(részlet)

  • Neve se volt. Vagy hogyha volt is,
kit érdekelt, ki törődött vele?
Tudták a fák és őrizték a rétek:
az Isten szép, zöld keresztlevele.

Hontalan favágó dala[szerkesztés]

(részlet)

  • Oly végtelen volt minden s én, a véges
kis porszem-ember, mint egy szórt hahó,
társat keresve ballagtam s szegényes
ruhámra bundát pergetett a hó.
Repült pihésen, símogatva, könnyen,
arcomra szállt és víz lett, mint a könnyem.

Hazai tavasz[szerkesztés]

  • A földet nem kérdezte senki.
A föld se szólt, termett tovább,
- nem lett se jobb, se mostohább. -
A ló se szólt. Nem is volt kedve.
Húzott és nőttek a sorok…
- Fecsegjenek az ostorok. -
Az eke se sandított hátra.
Tudta, - hisz' szántott már sokat -
a szarvát tartó gondokat.
A mag se szólt. Lehullt ijedten
s bölcsen megbújt a hant alatt.
- Sokallta fenn a varjakat. -
A Nap se szólt. Az embert nézte
s tűnődve ballagott tovább,
mert nem láthatta homlokát.
Csak Isten szólt. Egy friss göröngyöt
morzsolt paraszti nagy keze;
s dünnyögte: Eső kellene.

Utolsó szó jogán[szerkesztés]

(részlet)

  • Uram elég a harcból.
A népem éhes és sovány,
A fegyverünk, mit ősi dacból
beléd ütöttünk, csorba rég…
Szavakkal hullok hát eléd,
a szó utolsó, szent jogán.
Nézd, itt a bűnünk, itt a jussunk
s bűneinkre itt az ok:
az, hogy mi balgán hinni tudtunk
mindenkinek és mindenért
fegyverbe álltunk, míg a vér
fogyott, fogyott…s ma itt vagyok.

Betlehem[szerkesztés]

  • A csillag régen nem ragyog,
- megkopnak mind a csillagok.
Csak vér van, könny és vad hadak
s riadt, lapító házfalak.
A három király, számsorok
- osztás, szorzás - közt hánytorog;
s lázas álmokkal méri le:
megérte-e? Megéri-e?
A pásztorok meg, nagy subák
alatt álmodnak új csodát:
több esőt, gazdagabb napot
s a báránykákért kamatot.
És sár van, csönd s a csönd alatt:
véres virágok alszanak.

Őszi vers[szerkesztés]

(részlet)

  • Hívlak…s csak váza szürkül a szónak…
Füstös egekben ballag a szél;
Köd szövi pelyhes, lágy takarónkat;
Vetve az ágyunk: sárga levél.

Róla írták/ mondták[szerkesztés]

  • Fáy Ferenc a jambikus verselésnek olyan továbbvivője volt, akinek másra nem is volt szüksége....A jambikus verselés legtöbb változatát használta és nagy sikerrel alkalmazta.

(Gyöngyös Imre)

  • Nos, megengedem, a magyar költészetnek kivan a tizenkét apostola, de szent meggyőződésem, hogy közülük egy Fáy Ferenc.

(Határ Győző)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • Fáy Ferenc verseit olvasva.[1]
  • Pásztorének.[2]
  • Verslemez.[3]
  • Fáy Ferenc életrajza.[4]
  • Megzenésített versei.[5]

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • Hazátlanul. Emigráns költők antológiája. Kráter Kiadó. Pomáz, 2005.
Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Fáy Ferenc témában.