Filozófia a Budoárban

H. Biberstein fantázia portréja de Sade márkiról

A Filozófia a Budoárban François de Sade márki könyve. A könyv harmadát egy röpirat teszi ki, melynek szerzője Dolmacé (valójában de Sade), amely a libertinus elvek helyességéről igyekszik meggyőzi, s a melyben természetelvű gondolkodás éles kritikáját adja. Leírja, amit az emberek általában nehezen fogadnak el, azt hogy az ember léte, vagy nemléte teljesen közömbös a természet számára.

Idézetek a könyvből

A libertinusokhoz

Kéjenceknek, korra és nemre való tekintet nélkül! Egyes egyedül nektek ajánlom ezt a könyvet.

Ezt a könyvet minden anyának el kell olvastatnia lányával.

(A könyv bevezetője)

Harmadik dialógus

Az illendőség szoros gúzsba köti a természetet.

...

Egy szép lánynak mindig a bujálkodáson járjon az esze, soha nem gondoljon a nemzéssel. Átsiklunk minden olyasmi fölött, ami a népszaporodás érdektelen mechanizmusával kapcsolatos, de főleg és kizárólag a szabdos kéjekkel törődjünk, ezekből pedig teljesen hiányzik a népesítő szándék.

...

Tagadd meg az erényeket, Eugénie! Van-e csak egyetlenegy is e hamis istenségeknek hozott áldozatok között, amely felér egy csipetnyivel abból a gyönyörből, amit meggyalázásunk okoz? Ugyan, az erény nem egyéb, mint kiméra, kultusza folytonos lemondást, állandó lázítást követel a vér sugallatai ellen. Lehetnek-e természet szerint valók az ilyen indulatok? Tanácsol-e a természet olyasmit, a mi gyalázatára van? Ne higgy vakon, Eugénie, az erényeseknek híresztelt nőknek! Hanem ugyanazon szenvedélyeknek hódolna is, gyakran más, más alantosabb szenvedélyek fűtik őket: becsvágy, gőg, önös érdek, nemegyszer csupán hideg vérmérsékletük teszi, hogy nemfognak semmibe. Fölteszem a kérdést, tartozunk-e bármivel is ilyen teremtéseknek? Nem kizárólag az önszeretet benyomását követik-e? Jobb, bölcsebb illőbb-e inkább az önszeretetnek áldozni, mint a szenvedélyeknek, Az én szememben egyik sem különb a másiknál, és aki csak az utóbbi szavára hallgat, több ostobaságot tanúsít, mivel a természet kizárólag ezen a hangon szól hozzánk, még az előbbi az ostobaság és az előítélet szava.

... Isten, akit az ostobák minden látható dolgok egyetlen szerzőjének és alkotójának tekintenek, nem más, mint a természet nec plusz ultrája, kisértet, melyet az elme a pillanatnyi szorultságában, saját műveleteit kisegítendő hívott életre, (...) ő a legundokabb lény, hiszen megengedi a gonszságot a földön, holott mindenhatósága folytán megakadályozhathatná.

...

Szükségszerűen két dolog létezik a világegyetemben: a teremtő erő és a teremtett lény.

...

Mi mást lássak e gyalázatos hit Istenében, mint szeszélyes és kegyetlen lényt, aki ma teremt egy világot, hogy holnap már megbánja, amiért ilyennek teremtette? Mi mást lássak benne, mint gyarló lényt, aki soha nem képes olyan kerékvágásba terelni az embert, amely kedvére volna? Teremtménye pedig hiába származik tőle, uralkodik fölötte, képes megbántani őt, és ezáltal örök kárhozatra ítéli magát! Milyen esendő Isten ez!

...

Azt szeretné, hogy ne röpködjenek legyek a szobájában? Ne hintsen cukrot ami vonzza őket! Azt szeretné, hogy nem legyenek szegények Franciaországban? Ne osztogasson több alamizsnát, és legelőször is zárassa be a menhelyeket! A balszerencsés csillagzat alatt született ember, látván, hogy e veszélyes erőforrások elapadtak, összeszedi majd minden lelkierejét, minden termszetadta tehetségét, hogy felvergődjön abból a sorból, amelybe születésekor belekerült, és nem fog többé bennünket zaklatni. Rombolja le, tegye a földel egyenlővé e gyűlöletes házakat, ahol arcátlanul rejtegetjük a szegények kicsapongásainak a gyümölcseit, azt az egész undok fertőt, amely naponta új meg új élőlények egész raját okádja ki magából, és ezek minden reményüket a mi erszényeinkbe vetik. Mire jó, kérdem én, ennyi gonddal életben tartani ilyen söpredéket? talán Franciaországot féltjük az elnéptelenedéstől? Attól nem kell tartanunk!

...

A nők sorsa ugyanaz, mint a szukáké, mint a nőstény farkasé: mindenki magáévá teheti, aki megkívánja. Nyilvánvalóan megsérti a természet rendelését, aki a magányos házasság képtelen kötelékét kényszeríti a nőkre.

...

Egyetlen szeszélyt sem lehet furcsának minősíteni, kedvesem; mindegyik a természettől fogva való, és az ember teremtésekor abba lelte kedvét, hogy éppoly különbözőnek alkossa meg az emberi hajlamokat, mint az arcokat, nincs hát miért ámulnunk inkább azon, milyen sokfélék a gusztusok, mint azon, milyen sokfélék vonásaink.

Irodalom

• De Sade márki: Filozófia a budoárban (for. Marsall Ilona); Pallas lap és könyvkiadó Vállalat. Budapest, 1999. ISBN 963272268X