Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Dosztojevszkij

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Фёдор Михайлович Достоевский) ( Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.), orosz író.

A világirodalom és az orosz irodalom legnagyobbjainak egyike, a 19. századi orosz irodalom diadalra jutásának kulcsfigurája, az úgynevezett filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.

Idézetek[szerkesztés]

  • Jegyezzétek meg mindnyájan: vagy tisztességes nővel tartsatok kapcsolatot, vagy tisztességtelennel... Csak egy választás lehetséges! Máskülönben okvetlenül belegabalyodik az ember...
  • A szépség: talány.
  • Kolombusz nem akkor volt boldog, amikor felfedezte Amerikát, hanem akkor, amikor még csak kereste.
  • Az az igazán okos ember, aki nem saját, hanem más hibáiból tanul.
  • A szépséggel fel lehet fordítani a világot.
  • A művészet éppen olyan szükséglete az embernek, mint az evés és az ivás.
  • A féltudomány az emberiség legszőrnyübb átka.
  • ...bizony, szívós teremtés az ember! Azt hiszem, az embert legjobban ezzel jellemezhetjük: olyan lény, aki mindent megszokik.
  • ... valamennyi emberi erény alapja a legmélyebb önzés.
  • ... miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról.
  • Ha valakit teljesen meg akarnék semmisíteni, széttaposni, a legszörnyűbb büntetéssel akarnám sújtani, amelytől még a legszörnyűbb gyilkos is megremegne és összeroskadna, nem kellene egyebet tenni, mint a munkáját teljesen haszontalanná és értelmetlenné tenni.
  • Ha minden ésszerű lenne a földön, akkor nem történne semmi.
  • Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.
  • Az ember csak a bajait szereti számon tartani, az örömeit nem.
  • Általában az ember csakugyan szereti lesújtottnak látni a legjobb barátját. A barátság legnagyobbrészt ezen alapszik.
  • S alapozhatja-e boldogságát az ember mások boldogtalanságára? A boldogság nemcsak szerelmi gyönyör, hanem a lélek legmagasabb rendű harmóniája. Miben nyugszik meg a lélek, ha becstelen, könyörtelen, embertelen cselekedet áll mögötte? Csak azért szökjön meg, mert "itt a boldogságom"? De milyen boldogság az, amely más boldogtalanságára épül? Nos, képzeljék el, hogy önök épületet emelnek az emberi sorsnak azzal a céllal, hogy boldoggá tegyék az embert, végre békét és nyugalmat adjanak neki. És képzeljék el, hogy evégett elkerülhetetlen szükségből agyon kell gyötörniük csak egyetlen emberi lényt - mi több, nem is valami érdemes személyiséget, hanem holmi nevetséges halandót, nem egy Shakespeare-t, csupán egy derék öregembert, egy fiatal nő férjét, aki vakon hisz az asszony szerelmében, büszke a feleségére, boldogan él vele. Csak meg kell szégyeníteni, megfosztani becsületétől és meggyötörni, s e meggyalázott öregember könnyei árán felépíteni ezt az épületet! Vállalnák-e ezzel a feltétellel? Ez a kérdés. És feltételezik, ha csak egy percre is, hogy az emberek, akiknek az üdvére emelik ezt az épületet, hajlandók elfogadni a boldogságot, ha önök egy jelentéktelen, de könyörtelenül és igazságtalanul megkínzott emberi lény szenvedésére alapozzák – és boldogok tudnának-e lenni így időtlen időkig? – (Puskin emlékbeszéd - 1880. június 8.)

Idézetek A Karamazov testvérek műből[szerkesztés]

  • Idegen kolostorba ne menj a saját reguláddal.
  • No most, mivel ingerült vagyok - ahogy ismerem magam -, heveskedni, vitázni fogok, és lealacsonyítom magamat is, az eszmét is.
  • Én vérbeli bohóc vagyok, születésemtől fogva, főtisztelendő úr, olyan, mint egy eszelős; nem vitatom: lehet, hogy talán ördög bujkál bennem, egyébként csak kis kaliberű, mert a rangosabbja más kvártélyt választott volna, no nem magát, Pjotr Alekszandrovics, mert maga is gyatra szállás lenne. De én azért hiszek, hiszek Istenben. Csak az utóbbi időben fogott el kétség, de azért most itt ülök, és várom a nagy igéket. Úgy vagyok, főtisztelendő úr, mint Diderot, a filozófus. Talán tudja, szentséges atyám, hogy a filozófus Diderot Katalin cárnő idejében hogyan állított be Platon metropolitához. Belépett, és rögtön azt mondta: "Nincs Isten." Erre a nagy főpap felemelte ujját, és így szólt: "Mondá a bolond az ő szívében: nincs Isten!" Az pedig ahogy volt, a lába elé borult, és azt kiáltotta: "Hiszek, és felveszem a keresztséget!" Aztán nyomban meg is keresztelték. Daskova hercegnő lett a keresztanyja, Potyomkin meg a keresztapja...
  • Sajnálom, hogy nem mondhatok semmi vigasztalóbbat, mert a cselekvő szeretet az ábrándozó szeretethez viszonyítva szigorú és ijesztő dolog. Az ábrándozó szeretet mielőbbi, gyorsan végrehajtható hőstettre és arra áhítozik, hogy azt mindenki nézze. Ilyen esetben az emberek valóban odáig jutnak, hogy akár az életüket is feláldozzák, csak ne tartson sokáig, hanem minél előbb leperegjen a vállalkozásuk, akár egy színjáték, és mindenki nézze, dicsérje. A cselekvő szeretet pedig - kitartó munka, sőt némelyek számára valósággal tudomány. De megjósolhatom: abban a pillanatban, amikor rémülten azt tapasztalja, hogy minden erőfeszítése ellenére sem jutott közelebb a célhoz, sőt mintegy eltávolodott tőle - abban a pillanatban, megjósolhatom, egyszeriben eléri a célt, és világosan meglátja maga előtt az Úr csodatévő erejét, az Istenét, aki mindig szerette, és titokban mindig vezérelte önt.
  • És ha a gyermekek szenvedései annak a szenvedéssummának a kikerekítésére kellenek, amely nélkülözhetetlenül szükséges az igazság megszerzéséhez, akkor én jó előre határozottan kijelentem, hogy az egész igazság sem ér meg ilyen árat.
  • Mert a világ azt mondja: „Ha vannak szükségleteid, elégítsd ki őket, mert ugyanolyan jogod van hozzá, mint a legelőkelőbb és leggazdagabb embereknek. Ne félj kielégíteni, sőt még gyarapítsd is őket” – ez a világ mostani tanítása. Éppen ebben látják a szabadságot. És mi az eredménye ennek a szükségletek növelésére irányuló jognak? A gazdagoknál az elkülönülés és a lelki öngyilkosság, a szegényeknél pedig – a gyűlölet és a gyilkosság, mert jogokat ugyan adtak nekik, de a szükségletek kielégítésének eszközeit még nem mutatták meg.
  • Különösen azt jegyezd meg, hogy nem lehetsz bírája senkinek. Mert e földön senki se lehet bírája egy bűnösnek, amíg a bíró maga rá nem ébred, hogy ő is pontosan ugyanolyan bűnös, mint az előtte álló, és hogy talán elsősorban ő a felelős az előtte álló bűntettéért. Csakis akkor lehet bíró, ha erre ráeszmél. Bármennyire esztelenségnek látszik is – ez az igazság. Mert ha én magam igaz ember volnék, talán nem is lenne bűnös az előttem álló sem. Ha képes vagy magadra vállalni az előtted álló és a szívedben elítélt bűnös bűnét, akkor vállald azonnal, és szenvedj helyette magad, őt pedig bocsásd el egyetlen zokszó nélkül.
  • Ha érzéketlen és kaján emberek vesznek körül, és nem akarnak hallgatni rád, borulj le előttük, és kérj bocsánatot tőlük, mert voltaképpen te is hibás vagy abban, hogy nem akarnak rád hallgatni. Ha pedig annyira megdühödtek, hogy szóba se állnak veled, hát szolgáld őket szótlanul, megalázkodva, és sohase veszíted el a reményedet. Ha meg mindenki magadra hagy, vagy erőszakkal elzavar, akkor egyedül maradva borulj le a földre, és könnyeiddel áztatva csókolgasd, és gyümölcsöt terem a föld a könnyeidtől, bár magányodban senki se látott. Higgy mindvégig, még ha az történne is, hogy mindenki eltévelyedik ezen a világon, és csak te maradsz hivőnek egyedül: akkor is hozd meg a magad áldozatát, és egyedül maradva is magasztald az Istent.

Forrás[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Wikipedia-logo.png
A Wikipédiában további adatok találhatóak