France Prešeren
France Prešeren (Vrba na Gorenjskem, 1800. december 3. - Kranj, 1849. február 8.) szlovén költő és jogász. A szlovén irodalom egyik legnagyobb költőjének tartják.
Idézetek verseiből
[szerkesztés]Búcsú az ifjúságtól
- (részletek)
Ifjú évek, életem szebb felének
évei: Szálltok! gyorsan s egyre messzebb...
Nem sok virágot köszönök tinéktek,
ha nyíltak is, szirmuk hamar lepergett;
s ritkán sütött fel napotok, remények,
résein a vad viharfellegeknek.
Ifjúságom, alkonyfényen-halódón,
keserű szív sóhajt. az Isten óvjon.
.
Ne hidd azt, hogy szellő első fuvalma
elsöpri, amit dajkálsz képzeletben;
ne gondolj mindig új keservre, bajra,
Hagyd a gyógyuló sebet: hegedjen.
Hogy hordónk feneketlen volt, kudarcra:
okulunk belőle vénséges esten!
ifjúságom, sötét hajnal: a szívem
sóhajtoz még utánad - óvjon Isten!
(Tandori Dezső)
A boldogtalanság szonettjei
[szerkesztés]Elérsz, utas a sívó Afrikába
(részlet)
Elérsz, utas, a sívó Afrikába,
ösvényed elvész vadonban, vak éjben,
felhőkön át nem látsz szemernyi fényt sem,
fűben heversz, sóvárogsz holdsugárra.
Az ég kitárul, holdfény hull a tájra:
fészkelő viperákat lát a fényben,
amott tigrisfiókák odu-mélyben;
s dühödt oroszlán égbe tárt pofája.
(Tandori Dezső)
A tölgy, amelyet földre dönt a téli
(részlet)
A tölgy, amelyet földre dönt a téli
vihar, ha a tavasz sugára int,
itt-ott kihajt, kilombosul megint,
míg maradék erőit fel nem éli.
De végleges segítség nincs, s amint
az erdő újra öltönyét cseréli,
nem hajt ki már, a fény hiába éri,
hever mohó napok prédájaként.
(Lator László)
Éretted, ó, gyűlöletes szerencse
(részlet)
Éretted, ó, gyűlöletes szerencse,
nem jön többé panaszos szó a számra;
élet! börtön! istennek érte hála,
rászoktattál már minden gyötrelemre.
Vállam készen-tartom bármely teherre,
és rákaptam a keserű pohárra;
a bőröm kérges, hát csak karmolássza
szúrós tövis, csalán égesse-verje!
(Tandori Dezső)
Szonettkoszorú
[szerkesztés](részletek)
1
Poétád új koszorút fon, szlovénem,
a tizenöt szonettből szőve egybe,
háromszor öt dal s végül összecsengve,
mint magisztrálé zendül egybe, szépen,
Belőle buggyan s belé ömlik végre
mindegyik szonett - ámde ő a végcél,
a záró sorral mindig új szonett kél,
s így lesz a nagy mű díszes szép füzére.
5
Ígéret csak, hogy van még nap az égen,
ahol szemed fénylő sugára árad,
és ahol immár semmi gond se bánthat,
s felitta fájdalmunk az idő régen;
s öröm sugárzik minden tiszta arcon
és minden kín is véget ér sietve,
és tiszta szívből tör dalunk egekre,
hogy lelkünkben harmóniát fakasszon;
10
Jaj, bús virág, ki másnak énekelnék,
ki nyílsz a kora tavasz mezejében,
midőn az ifjú nap már fenn az égen
izzón tüzel és dalol a mindenség.
De elbújik, ha lenn szélfergeteg kél,
s dühében ködöt, föllegeket kerget,
a vesszős jég egész erdőket ver meg,
s már ágakat tör a havas, hideg tél.
15
MAGISZTRALÉ
Poétád új koszorút fon, szlovénem,
Rokkantan is dicsérlek, mély sebemben.
Itt él a dal mind az új reggelekben,
Mint illatár a rózsák ligetében.
Ígéret csak, hogy nap van még az égen;
Cukrát a csóknak ajkaim nem lopták.
Ott, hol fagyos tél őrzi birodalmát,
Viharban él és zeng dalunk már régen.
- (Csuka Zoltán fordítása)
15
MESTERSZONETT
Új koszorút fon költőd a szlovénnek:
emléke tőled kapott mély sebemnek.
Íme, szívemből bimbókat neveltek
a harmatos rózsák, a költemények.
Nem ismerői napsugaras égnek,
becéző szellők rájuk nem leheltek,
köröttük roppant sziklák sora dermedt,
házak, kivetve a vihar dühének.
- (Lator László fordítása)
Ghazelek
[szerkesztés](részletek)
Az én dalom ékes edény. gyönyörű nevedé,
szívem mélyén rab vagyok én: gyönyörű nevedé.
.
Szerethetlek? Faggattam a szemed,
s a kérdésre sosem jött felelet.
kedvesen nézel rám, ha messziről látsz,
fenn hordod orrod, ha arra megyek.
.
Tudom, drágám, mennyi némber hoz rossz hírbe
nálad engem,
azt állítják, csak hamisság él szerelmetes szívemben,
kenik-fenik rám nyelvük, kávé mellett a lányok
ujjon számlálják elébed, kit szerettem, kit nevettem.
.
Zabolátlan duhajoknak ártatlan az ilyen vers,
ájtatosnak mégis gonoszt bizserget szívében.
Én, kedvesem. tetszeni csak tenéked akartam,
ezért nem kérdeztem senkit, mi jár az eszében.
Mikor az orvos látja, hogy a testre
(részlet)
Vihar ha támad s tombol fékevesztve,
s haragja immár gátra nem talál,
a révész hagyja: tépje hát az ár
a csónakot, csak áll kétégbeesve.
(Lator László)
Matija Cop emlékének
(részletek)
"Ifjan hull, kit az istenek kegyelnek."
Barátom, ezt sikerült igazolnod,
Sápadt vonásid áldozván e jelnek;
Mert derűs és dicsőült volt az arcod,
A szád mosolygott, mintha mondaná még:
Végezzük hát e máris hosszu harcot.
(...)
Voltál, tudom, magad-öröme-híja,
Mint én; s nem boldogságra szána léted,
S a csendes Házban nem sújt semmi kín ma.
Mély, örök békét kívánok tenéked;
De míg nem tesznek engem is a sírba,
Panaszlom, Legdrágábbam! hogy mi téged
Ily hamar elveszthettünk, sírva-sírva.
(Tandori Dezső)
Pohárköszöntő
(ez a részlet a szlovén nemzeti himnusz szövege)
Éljenek mind a népek,
kik várják már a nagy napot,
mely a földkerekségnek
hoz békésebb virradatot;
mennyi rab
lesz szabad
és jó szomszéd a nap alatt!
(Tandori Dezső)
Emil Korytko sírfelirata
Az embert sors legyőzi,
de él az emberiség!
És örökre megörzi,
ki érte élt, nevét.
(Tandori Dezső)
Felhasznált forrás
[szerkesztés]- France Prešeren versei. Lyra Mundí sorozat. Európa Könyvkiadó. Budapest 1975.
