France Prešeren

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Prešeren arcképe (Ivan Grohar festménye)

France Prešeren (Vrba na Gorenjskem, 1800. december 3. - Kranj, 1849. február 8.) szlovén költő és jogász. A szlovén irodalom egyik legnagyobb költőjének tartják.

Idézetek verseiből[szerkesztés]

Búcsú az ifjúságtól

(részletek)

Ifjú évek, életem szebb felének
évei: Szálltok! gyorsan s egyre messzebb...
Nem sok virágot köszönök tinéktek,
ha nyíltak is, szirmuk hamar lepergett;
s ritkán sütött fel napotok, remények,
résein a vad viharfellegeknek.
Ifjúságom, alkonyfényen-halódón,
keserű szív sóhajt. az Isten óvjon.

.

Ne hidd azt, hogy szellő első fuvalma
elsöpri, amit dajkálsz képzeletben;
ne gondolj mindig új keservre, bajra,
Hagyd a gyógyuló sebet: hegedjen.
Hogy hordónk feneketlen volt, kudarcra:
okulunk belőle vénséges esten!
ifjúságom, sötét hajnal: a szívem
sóhajtoz még utánad - óvjon Isten!
     (Tandori Dezső)

A boldogtalanság szonettjei[szerkesztés]

Elérsz, utas a sívó Afrikába
(részlet)

Elérsz, utas, a sívó Afrikába,
   ösvényed elvész vadonban, vak éjben,
   felhőkön át nem látsz szemernyi fényt sem,
   fűben heversz, sóvárogsz holdsugárra.

Az ég kitárul, holdfény hull a tájra:
   fészkelő viperákat lát a fényben,
   amott tigrisfiókák odu-mélyben;
   s dühödt oroszlán égbe tárt pofája.
       (Tandori Dezső)

A tölgy, amelyet földre dönt a téli
(részlet)

A tölgy, amelyet földre dönt a téli
vihar, ha a tavasz sugára int,
itt-ott kihajt, kilombosul megint,
míg maradék erőit fel nem éli.

De végleges segítség nincs, s amint
az erdő újra öltönyét cseréli,
nem hajt ki már, a fény hiába éri,
hever mohó napok prédájaként.
     (Lator László)

Éretted, ó, gyűlöletes szerencse
(részlet)

Éretted, ó, gyűlöletes szerencse,
   nem jön többé panaszos szó a számra;
   élet! börtön! istennek érte hála,
   rászoktattál már minden gyötrelemre.

Vállam készen-tartom bármely teherre,
   és rákaptam a keserű pohárra;
   a bőröm kérges, hát csak karmolássza
   szúrós tövis, csalán égesse-verje!
      (Tandori Dezső)


Szonettkoszorú[szerkesztés]

(részletek)

                   1

Poétád új koszorút fon, szlovénem,
a tizenöt szonettből szőve egybe,
háromszor öt dal s végül összecsengve,
mint magisztrálé zendül egybe, szépen,

Belőle buggyan s belé ömlik végre
mindegyik szonett - ámde ő a végcél,
a záró sorral mindig új szonett kél,
s így lesz a nagy mű díszes szép füzére.

                      5
Ígéret csak, hogy van még nap az égen,
ahol szemed fénylő sugára árad,
és ahol immár semmi gond se bánthat,
s felitta fájdalmunk az idő régen;

s öröm sugárzik minden tiszta arcon
és minden kín is véget ér sietve,
és tiszta szívből tör dalunk egekre,
hogy lelkünkben harmóniát fakasszon;

                   10
Jaj, bús virág, ki másnak énekelnék,
ki nyílsz a kora tavasz mezejében,
midőn az ifjú nap már fenn az égen
izzón tüzel és dalol a mindenség.

De elbújik, ha lenn szélfergeteg kél,
s dühében ködöt, föllegeket kerget,
a vesszős jég egész erdőket ver meg,
s már ágakat tör a havas, hideg tél.

                   15
        MAGISZTRALÉ

Poétád új koszorút fon, szlovénem,
Rokkantan is dicsérlek, mély sebemben.
Itt él a dal mind az új reggelekben,
Mint illatár a rózsák ligetében.

Ígéret csak, hogy nap van még az égen;
Cukrát a csóknak ajkaim nem lopták.
Ott, hol fagyos tél őrzi birodalmát,
Viharban él és zeng dalunk már régen.

(Csuka Zoltán fordítása)

                 15
    MESTERSZONETT

Új koszorút fon költőd a szlovénnek:
emléke tőled kapott mély sebemnek.
Íme, szívemből bimbókat neveltek
a harmatos rózsák, a költemények.

Nem ismerői napsugaras égnek,
becéző szellők rájuk nem leheltek,
köröttük roppant sziklák sora dermedt,
házak, kivetve a vihar dühének.

(Lator László fordítása)

Ghazelek[szerkesztés]

(részletek)
Az én dalom ékes edény. gyönyörű nevedé,
szívem mélyén rab vagyok én: gyönyörű nevedé.

.

Szerethetlek? Faggattam a szemed,
s a kérdésre sosem jött felelet.
kedvesen nézel rám, ha messziről látsz,
fenn hordod orrod, ha arra megyek.
.
Tudom, drágám, mennyi némber hoz rossz hírbe
                                                             nálad engem,
azt állítják, csak hamisság él szerelmetes szívemben,
kenik-fenik rám nyelvük, kávé mellett a lányok
ujjon számlálják elébed, kit szerettem, kit nevettem.
.

Zabolátlan duhajoknak ártatlan az ilyen vers,
ájtatosnak mégis gonoszt bizserget szívében.
Én, kedvesem. tetszeni csak tenéked akartam,
ezért nem kérdeztem senkit, mi jár az eszében.

(Tandori Dezső)

Mikor az orvos látja, hogy a testre
(részlet)

Vihar ha támad s tombol fékevesztve,
s haragja immár gátra nem talál,
a révész hagyja: tépje hát az ár
a csónakot, csak áll kétégbeesve.
    (Lator László)

Matija Cop emlékének
(részletek)

"Ifjan hull, kit az istenek kegyelnek."
       Barátom, ezt sikerült igazolnod,
       Sápadt vonásid áldozván e jelnek;

Mert derűs és dicsőült volt az arcod,
       A szád mosolygott, mintha mondaná még:
       Végezzük hát e máris hosszu harcot.

(...)
   
Voltál, tudom, magad-öröme-híja,
      Mint én; s nem boldogságra szána léted,
      S a csendes Házban nem sújt semmi kín ma.

Mély, örök békét kívánok tenéked;
     De míg nem tesznek engem is a sírba,
     Panaszlom, Legdrágábbam! hogy mi téged
Ily hamar elveszthettünk, sírva-sírva.
       (Tandori Dezső)

Pohárköszöntő
(ez a részlet a szlovén nemzeti himnusz szövege)

    Éljenek mind a népek,
kik várják már a nagy napot,
     mely a földkerekségnek
hoz békésebb virradatot;
     mennyi rab
     lesz szabad
és jó szomszéd a nap alatt!
     (Tandori Dezső)

Emil Korytko sírfelirata

Az embert sors legyőzi,
de él az emberiség!
És örökre megörzi,
ki érte élt, nevét.
      (Tandori Dezső)

Felhasznált forrás[szerkesztés]

  • France Prešeren versei. Lyra Mundí sorozat. Európa Könyvkiadó. Budapest 1975.

Külső hivatkozás[szerkesztés]

Wikipedia-logo-v2.svg
A Wikipédiában további adatok találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz France Prešeren témájú anyagokat.