George Coșbuc
George Coșbuc (1866–1918) az egyik legnagyobb román költő.
Verseiből
[szerkesztés]Pasztell-kép
Meggyfák között az esti kertben
már csak a bágyadt szél repül,
s szállást keres álom-lepetten;
a piros mák becsukja kelyhét,
pislog a katáng csendesen még,
aztán elszenderül.
Az erdő, gondolom, kifáradt;
egész nap folyton csak dalol,
de benne most a csend elárad.
Hegyek felett az ég sötétül,
a völgy ösvénye egyre kékül,
s a falu árnyba hull.
(Fordította Jékely Zoltán)
A sas
Hasitotta nagy ívben a tágas eget
Csalhó meredek, havas orma felett,
megállt, szoruló körrel lebegett,
s prédára csapott le a bátor.
Vélnéd, kialudt mennykő lehetett,
bár nem suhogott vele zápor.
(Fordította Jékely Zoltán)
Földet adj!
Éhen, pőrén, födéltelen,
hordom a terhet, mit kivánsz,
leköptél, vertél s ugyse bánsz,
mint kutyáddal, velem.
Szélhozta, jöttment őr, ki vagy,
bár szerződj pokollal, fogadj,
hogy legyünk örökös kutyád,
hordjuk a terhet, kínt tovább,
visszük a hámot, az igát:
csak földet adj!
(Fordította József Attila)
Források
[szerkesztés]- Jékely Zoltán: Keresztút – Válogatott műfordítások. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959. (A két első idézet.)